Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.
Ülésnapok - 1922-597
Ä nemzetgyűlés 597. ülése 1926. évi november hó 10-én, szerdán. 33& ügyekben Ítélkezzenek' ós magánbeszélgetésből vagy családi beszélgetésből kifolyólag embereket egész életükre megbélyegezzenek. Elnök: Következik a határozathozatal. Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e az igazságügyminister ur válaszát tudomásul venni, igen vagy nem? (l-g en! Nem!) Kérem azokat a képviselő urakat, akik a választ tudomásul veszik, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Többség. A Ház a választ tudomásul veszi. Következik Kiss Menyhért képviselő ur interpellációja. Kérem annak felolvasását. Perlaki György jegyző (olvassa): »Interpelláció az összkormányhoz. Van-e tudomása a ministerelnök urnák arról, hogy Lengyelország _kormánya rendeletet adott ki, melyben megtiltja a képviselőknek és a szenátoroknak, hogy tagjai legyenek részvénytársaságok igazgatóságainak, tekintet nélkül arra, hogy a társaságokban van-e tőkerészesedése az államnak, vagy sem. A rendelet azonnal hatályba lépett. Hajlandó-e a ministerelnök ur hasonló tartalmú rendeletben megtiltani a képviselőknek, hogy részvénytársaságokban és bankvállalatoknál igazgatósági tagokként működjenek, vafry amennyiben igazgatósági tagságaikat megtartják, mandátumukat elveszítsék.« Elnök: Kiss Menyhért képviselő urat illeti a szó. Kiss Menyhért: Kérem a t. Nemzetgyűlést, méltóztassék hozzájárulni ahhoz, hogy interpellációmat elhalaszthassam. (Helyeslés.) Elnök: Méltóztatnak hozzájárulni, hogy a képviselő ur interpellációját elhalássza. Következik Cserti József képviselő ur interpellációja. Perlaki György jegyző (olvassa): »Interpelláció a pénzügyminister úrhoz. 1. Van-e tudomása a pénzügyminister urnák arról, hogy ügynökök járják be a vidéket, s magukat a kormány megbízottjaiként feltüntetve, a kényszerkölcsönkötvény-tulajdonosokat azzal félemlítik meg, hogy a kormány a kényszerkölcsönkötvényekért úgysem ad semmit és azokat potom áron összevásárolják? 2. Ha van a kormánynak, illetőleg a pénzügyminister urnák erről tudomása, hajlandó-e ezen visszaéléseknek sürgősen véget vetni s oly kijelentést tenni, hogy a kényszerkölcsönk^tvények eredeti értékéért a kormány mindenkor garanciát vállal?« Elnök: Cserti képviselő urat illeti a szó. Cserti József: T. Nemzetgyűlés! Emlékezetes különösen Kállay volt pénzügyminister urnák az a gazdálkodása az ország pénzével, hogy az infláció idején, amidőn a pénzt nyakló nélkül nyomták, azt a pénzt valorizálatlanul odaadta a nagybankoknak évi 18%-os kamatra s ugyanakkor eltűrte, hogy évi 5—600%-os kosztkamatokat fizessenek az ország pénzéért. Az ellenzék mindig figyelmeztette a kormánytu hogy ez csődhöz fog vezetni, az akkori pénzügyminister ur azonban kijelentette, hogy ezeket az összegeket a bankoknak ugy adja, mint a nemzet ajándékát. Egy pár ember tehát hihetelén vagyont szerzett azzal, hogy valorizálatlanul kapta ezeket az összegeket, mert amikor vissza kellett fizetnie azt az összeget, amelyért annakidején egy palotát vásárolt, már csak néhány potom értékű koronát kellett visszafizetnie. A dolog vége az lett, hogy egy napon arra ébredtünk, hogy az ezerkoronás nem ér annyit sem, mint amennyiért nyomják. EkKAPLÓ. XLVI. kor a minister ur egy bölcs javaslattal jött, a valorizációs javaslattal. Az a helyzet állt tehát elő, amelyet mi előre megjósoltunk: nyilvánvaló volt mindenki előtt, hogy az ország gazdaságilag tönkrement. A kormánynak ekkor hirtelen pénzre volt szüksége. Mint azonban az előttem szólott Kiss Menyhért képviselő ur megmondotta, a nép teljesen bizalmatlan volt, tanult a hadikölesönökből. Mit tett tehát a kormányi Kény szer kölesönt rendelt el. De ezért nem a nagybankokhoz ment, amelyeknek az ország pénzét elajándékozta, hanem a falusi néphez fordult, azt hitte, hogy a ládafiában van. pénz. Pedig a szegény falusi nép, amikor a ládafiában kotorászott, abban nem pénzt talált már. hanem csak adóintő cédulákat és adókönyveket. Mit csinált tehát a szegény ember? Elment a takarékba, vagy elkótyavetyélte állatját és valami kis holmiját, hogy az államnak kényszerkölcsönt adhasson. Ezeket a kényszerkölcsönkötvényeket most őrzi a ládafiában és ez után az állam pontosan meg is fizeti az évi 5% kamatot. Most azonban egyes vigécek a falvakat sorra járják és azt mondják: Ugy jártok ezzel is 1 , mint a hadikölcsönkötvén3^ekkel, adjátok el nekünk, adunk érte valamit, mert a kormány úgysem, ad érte semmit. így potom pénzen összevásárolják ezeket a kényszerkölcsönkötvényeket és a szegény nép tanulva a hadikölcsönkötvényeken, megválik ezektől a kötvényektől. Egy ilyen esetet bejelentettem a csendőrségen, hogy ig-azoltassák az illetőt, a csendőrségen azonban azt mondották, hogy előbb információt kérnek illetékes helyről. Magasabb helyen azután azt az információt nyerték, hogy ezeknek joguk van összevásárolni a kötvényeket az illetők tehát tovább is bolonditják a népet és büntetlenül vásárolják össze a kényszerkölcsönkötvényeket. Nyilván a kormány tudtával azt hangoztatják, hogy a kormányi úgysem fog érte semmitsem adni. Miután a csendőrség felsőbb intézkedésre nem tartóztatta le az illetőt, feltételezem, hogy a kormány tudtával történik az összevásárlás. Interpellációm célja az volna, hogy a pénzügyminister ur, vagy a kormány megbízottja jelentse ki, hogy a kormány igenis garantálja ezeknek a kényszerkölcsönkötvényeknek teljes értékét és figyelmezteti mindazokat akik ilyenek birtokában vannak, ne adják el azokat, mert a kormány erkölcsi kötelsségének tartja, hogy ha már erőszakkal kivette ezt az összeget az illető kezéből, idővel vissza is fizesse.^ Erre kérem az illető minister ur válaszát. Elnök: Az interpelláció kiadatik a pénzügyminister urnák. Következik Cserti képviselő ur második interpellációja. Kérem annak felolvasását. Perlaki György jegyző (olvassa): »Interpelláció a földmivelésügyi és az igazságügyminister urakhoz, 1. Van-e tudomásuk a földmivelésügyi és igazságügyi minister ^uraknak arról, hogy mindazok a földigénylők, akik a földreformeljárás során a törvény értelmében igényelt és íratott földek után — buzaértéket véve alapul befizették az u. n. költségbiztositékot, de ezek nagyrészben földhöz nem jutottak, a költség-biztosíték címén! lefizetett pénzüket még a mai napig sem kapták vissza. 2. Ha van a minister uraknak erről tudomásuk, hajlandók-e sürgősen intézkedni, hogy 50
