Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.

Ülésnapok - 1922-587

IG A nemzetgyűlés 587. ülése 1926. évi október hó 27-én, szerdán. nássy Andor, Gschwindt Ernő és Erdőhegyi Lajos képviselő urak összeférhetlensógi ügyében meg fog történni az összeférhetlenségi itélőbizottság 12 rendes és 3 póttagjának kisorsolás a, A bejelentés tudomásul vétetik. Most pedig napirendi javaslatot kivánok tenni. Javasolom, hogy legközelebbi ülésünket holnap, csütörtökön, folyó hó 28-án délelőtt 10 órakor tartsuk és annak napirendjére tűzessék ki az országgyűlés felsőházáról szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása. Van-e valaki a napirendhez szólásra feljegyezve! Forgács Miklós jegyző: Nincs. Elnök: Kivan valaki a napirendhez szólni? (Nem!) Méltóztatnak tehát az elnöki napirendi javaslatot elfogadni! (Igen!) Ha igen, ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Következnek az interpellációk. Kérem a jegyző urat, hogy Rupert képviselő urnák a belügyi és földmiyelésügyi minister urakhoz intézett interpellációja szövegét felolvasni szíveskedjék. Forgács Miklós jegyző (olvassa): »1. Tudják-e a minister urak, hogy az idén a földmivesnépnek szinte pánikszerűen kellett hazamenekülnie kis évi gabonatermésével? 2. Tudják-e a minister urak, hogy az adott magyar viszonyok közepett a közös szérűre való takarodás azzal a veszéllyel jár, hogy egy-egy község egész termése a tűzveszély áldozatául eshetik, mert a közös szérűk nem állnak hatósági, rendőri fedezet alatt? 3. Tudják-e. hogy a magyar nép emiatt idegenkedéssel viseltetik a közös szérűre vailó takarodással szemben? 4. Meg tudják-e érteni, hogy ez a félelem a nehéz időjárási viszonyok miatt az idén fokozott volt? 5. Tudják-e azt is, hogy a takarodással kapcsolatban nincs is szó komoly tűzrendészetről, mert ha a szegény földmives embernek van 35.000 korona áldozni való pénze a kérvényezésre. akkor a legtöbbször megengedik neki a hazatakarodást? 6. Tudják-e, hogy egyes főszolgabirák mégis kegyetlenül büntetik többnapi elzárással és magas pénzbüntetéssel tüzrendészeti kihágás címén a hazatakarodókat, köztük még idős asszonyokat is? Csak például emlitem meg. hogy a devecseri főbiró magából Csögle községből 33 kis föildmivest büntetett két-két napi elzárásra és 150—150 ezer korona pénzbüntetésre. Ugyanilyen kegyetlen Ítéletek a járás más községeit illetőleg is nagyszámban fordulnak elő s az ország más részeiben is. 7. Tudják-e a minister urak, hogy egy-egy ily büntetés a szegény emberek egész évi termelési tiszta hasznát felemészti? Hajlandók-e. ha másként nem, ez ügyekben a földmivesnép számálra adott általános (amnesztiával elhárítani a kegyetlen és rövidlátó ítéletek következményeit, hiszen a szegény üldözöttek a legtöbb esetben felebbezni sem mertek?« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. ' ! i i | Rupert Rezső: T . Nemzetgyűlés! Régi nehéz kérdése a magyar földmivesnépnek a takarodás. Nemcsak az időjárással van a szegény népnek igen sok baja. küzdelme, harca, hanem a takarodás körül különféle rendszabábályokkal is. Méltóztatik emlékezni a t. Nemzetgyűlésnek és a t. földmivelésügyi minister urnák is, hogy az ország minden részéből máitavaly is nagy deputaciók, küldöttségek jártak itt arra kérni a kormányt, hogy a takarodás körüli nehézségeket hárítsa el. (B. Podmamczky Endre: Mi az a takarodás? Talán betakarítás!) Az önök vidékén talán azt mondják, hogy betakaritás, másutt talán azt mondják, hogy értetés — mert ezt is mondják — más helyen pedig azt mondják: takarodás. A mi vidékünkön ezt takarodáisnak nevezik és a takarítás meg a betakaritás mást jelent. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Rupert Rezső: Ne méltóztassanak beleakaszkodni ezelkbe a szavakba; különben sem a szavakon múlik ez. Ha önök jóindulattal viseltetnek a kérdés iránt, akkor megértik ugy is, ahogy én az én dunántúli nyelvemen ezt megemlitem. Hogy visszatérjek a tárgyhoz, a kormányt, de azt hiszem, t. képviselőtársaimat is minden vidékről felkeresték már tavaly is a földmivesnép küldöttségei, hogy ezen a bajon segítsünk, hogy a betakarodás nehézségeit hárítsuk el. A helyzet ugyanis az, hogy a mi népünk nem szeret közös szérűre takarodni, ahogy az rendszeres eljárásul, miheztartásul elő van irva. Nem szeret pedig azért, mert termését a közös szérűn nem tudja biztosnak. Nevezetesen ebben az országban mindenre jut rendőri felügyelet, rendőri ellenőrzés, vigyálzat, csak az országnak ilyen fontos kincseire, értékeire nem hogy például a közös szérűk, ahol egy-egy falunak egész évi termése fel van halmozva,^ hatósági, rendőri vagy katonai őrizet alatt állanának. Ennélfogva ott rá van bízva az érdekeltekre, hogy maguk őrizzék azt a közös szérűt. Sokféle érdekelt takarodik össze egy közös szérűre: a jótermésü gazda mellett a rossztermésü gazda, mellettük ott van a cséplőgéptulajdonos, ott vannak más érdekeltek is, ott vannak talán a munkások is, akik nincsenek megelégedve az évi terméssel, mert valahogy kevés jut nekik, akik talán nem kötöttek megfelelő szerződést és ezért szeretnének megszabadulni lekötöttségüktől. Szóval ezer és ezer érdek az, amely veszélyezteti a közös szérűt, aminthogy elő is fordult például az én kerületemben az idén is, hogy meggyulladt a közös szérű. Meggyulladt a közös szérű, amint a nép ez alkalommal mondotta, azért, mert ez volt az érdeke az- ott csépeltető szerződött vállalkozónak; jól be volt biztosítva a gépe s el akarta azt égetni. Rengeteg termés ment ekkor tönkre. Denikve igen sok oka van annak a szegény népnek arra, hogy féljen a közös szérűre való takar odástól ilyen tüzrendészeti viszonyok mellett, mint amilyenek Magyarországon uralkodnak. Miután az idővel megvivta a maga harcát, mindenki siet megmenteni kis évi termését, hazahordja a maga háza végébe, a maga postdomálisába, a maga pajtájába. Különösen az idén volt indokolt a félelem, mert az idén — amint interpellációmban mondottam is — szinte pánikszerűen kellett menekülnie a nép; nek az időjárás elől, mindenki igyekezett tehát menteni, amit lehetett. Sokan hazatakarodnak, hiszen akárhányszor mindössze talán csak 10— 14—20—25—30 kis kereszt gabonáról volt szó, amelyet az illető behozott a házak végébe kellő távolságra, vagy pedig pajtájába. Ennek vége az lett, hogy a szolgabirák országszerte — kivéve egyes helyeket, emberséges vármegyékben, emberséges főszolgabirák területén — tömegesen kezdték büntetni a népet. (B. Podmaniczky Endre: Tűzrendészet, mindenütt igy I van!) Kerületemből például csak Csöklő községet emlitem meg, ahol 33 ilyen kis^ egészen apró törpe embert büntettek meg kétnapi el: zárásra és 150 ezer korona pénzbüntetésre, köz1 tük 50—60 éves embereket, 50—60 esztendős öz-