Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.

Ülésnapok - 1922-594

*Ä nemzetgyűlés 594. ülése 1926. akkor senki felett semmiféle terrort nem alkal­maztak, senkit arra fel nem hivtak, hogy cse­lekedjék, (Ellenmondások jobb felől.) senkit meg nem fenyegettek, senkit nem bántottak. A király biztonságban volt Eekartsauban, fizi­kai terror őt már nem érhette, hanem a viszo­nyok hatása alatt állott és a viszonyok hatása alatt kellett belátnia, hogy ezt a lépés meg kell tennie. Az országgyűlés két házát az elnökség hivta össze, anélkül, hogy kapcsolatba lépett voln Nemzeti Tanáccsal. El tudok képzelni olyan helyzetet, hogy az ilyen alkotmány-tényezők és alkotmány-bizto­sitékojk szembeszegülnek helyzetekkel, szükség­letekkel és különösen olyan törekvésekkel, amelyek a jogfolytonosság helyébe forradalmi intézményt kivannak ültetni. És ha e három tényező közül valamelyik* akár külön, akár pedig mind a három egyértelműen ellenállott volna az októberi forradalom szellemének és követelményeinek, 'akárcsak egy szóval, egy tiltakozással vagy akár csak az éljenzés mel­lőzésével, akkor ma mindenesetre sokkal több joggal beszélhetnének a jogfolytonossági jo­gosságáról. (Kószó István: Hock János és tár­sai éljeneztek!) Akkor hivatkozhatnánk arra, hogy itt forradalom volt és kényszerhelyzet­ben voltak, ellenállottak, de ellenállásuk, si­kertelen maradt, győzedemeskedett a forra­dalom, és igy nem tehettek egyebet. De ezek a testületek önszántukból, önszorgalomból járul­tak a nemzeti tanács elé és tettek esküt s ön­szántából, önszorgalomból oszlatta fel magát mind a három alkotmányos tényező — illetve mondott le a király — és adta át a hatalmat a köztársaságnak. (Viczián István: Megelőzőleg fegyveresen fent jártak a munkapárt helyisé­gében, a terror tehát mégis csak megvolt! — Sütő József: Viczián pedig a mozikban járt!) A terrornak fordított formája az, amiről inkább lehet beszélni. Tudniillik az érezte ma­gát terrorizálva és megrövidítve, aki nem jut­hatott gyorsan a nemzeti tanács elé és aki nem kapott állást és hivatalt, akit a szociáldemo­kratapárt és a Károlyi-párt nem akart gyor­san minden vizsgálódás nélkül a sorai közé fogadni. Én tapasztalatból beszélhetek;, mert akkor a szociáldemokratapárt titkárságában dolgoztam és mondhatom, valóban terror alá kerültem, mert katonatisztek, csendőrök, rend­őrök, hivatalnokok és egyéb közfunkciónáriu­sok jelentkeztek a pártba való felvételre és én ellenszegültem, azt mondtam, ez polgári párt •— már tudniillik olyan értelemben, hogy nem egyenruhás embereknek való — ez civilpárt. ide csendőreiknek, katonatiszteknek, rendőr­tiszteknek nem kell bejönniök. És egy szép nap reggelén pedig beállított a budai csendőrlak­tanya küldöttsége, hat ember keményen, fegy­verben, lecsapták a fegyvert és azt mondták: elvtárs ur, ikérem, mi be akarunk lépni a szo­ciáldemokratapártba. Én azt mondtam nekik: nézzék, a maguk kötelessége nem ez, maguk­nak nem szabad politizálni, maguknak ki kell menni, rendet kell tartani, magukon múlik az ország sorsa, hogy tudnak-e rendet tartani a csőcselékkel szemben. Ők azt felelték: mi ren­det is tartunk, majd 1 mégegyszer odavágták, a földhöz a fegyvertusát: de mi, kérem, elvtárs ur, mégis be akarunk lépni a szociáldemokrata pártba. (Fábián Béla: Azt mondták, elv­társ ur?) Igen! Kénytelen voltam megbeszélni ve­lük, hogy menjenek ki a laktanyába, estére hi­vassanak össze gyűlést és én kiküldök egy elő­adót, aki velük a kérdést meg fogja beszélni. évi november hó 6-án, szombaton. 189 Én az illető kiküldöttet azzal bíztam meg, hogy beszélje le őket szándékukról, se nekik nem kell a párt, se a pártnak nem kellenek ők, de nem sikerült, ezek beléptek a szociáldemokrata pártba ós megalakították a csendőrök szakszer­vezetét. (Derültség a szélsőbaloldalon.) A buda­pesti államrendőrség tisztikara — ma is meg van az okmány — a saját akaratából lépett be a szociáldemokrata pártba, anélkül, hogy bárki erre felhivta volna őket és hia nem engedték meg a belépést, az illetők felvonultak, fenyege­tőztek. Mert mi minden nem hozzánk való, nem hozzánk tartozó fegyveres formációt távol akar­tunk tartani magunktól. Sajnos, nem sikerült. Tehát épen ellenkező oldalú terror volt, mert mindenki közel akart jutni a forrásokhoz. (Mándy Sámuel: Nem volt életveszélyes terror!) Nem lehet tehát a kérdést elütni azzal, hogy a jogfolytonosságnak ezek a megszakitásai ter­ror hatása alatt jöttek volna létre, mert ilyen terror nem volt, ilyen terrort senki kimutatni nem tud. Ha tovább követjük a jogfolytonosság fn­nalát_ elérkezünk Budaörshöz és ágyudörgése­ket hallunk. 1918-ban az alkotmányos tényezők önmaguktól szakitották meg a jogfolytonossá­got, 1920-ban Budaörsnél pedig ágyúval lőttek bele a jogfolytonosságba, amennyiben fegyve­resen állottak ellen az alkotmány legfőbb té­nyezőjének, aki be akart jönni az országba és el akarta foglalni a helyét. Ha tovább követjük a fonál menetét, elérkeztünk az 1921 : XLVII. tc.-hez, amellyel az első nemzetgyűlés detroni­zálta a Habsburg-házat. Mi ez más, mint a jog­folytonosságnak törvényszerű megszakítása ? (Viczián István: Ez fából vaskarika!) Mert nem változtat a lényegen az, hogy Eckhardt Tibor t. képviselőtársam vagy más képviselő ur feláll és azt mondja, hogy az 1921 : XL VII. tc.-et ma­gára nézve nem ismeri el kötelezőnek. (Szabó Imre: A törvénytárban van!) A nemzetgyűlés ezt a törvényt meghozta, kihirdették, bekerült a törvénytárba. Azonkívül emlékszem arra, hogy azon az ülésen, amelyen mint ujságiró voltam jelen, a nemzetgyűlés tapsolt és lelkese­dett és a kisgazdák szemei — akkor még nem voltak a nagy lepasszolás után, hanem akkor még hatalmon voltak — ragyogtak, a kisgazda tenyerek összeverődtek, a kisgazdák éljeneztek, tüntettek e mellett a törvény mellett és az elő­adó ur, azt hiszem, ki is jelentette, hogy igaz ugyan, hogy egy külföldi hatalom kényszere alatt jött létre ez a törvényjavaslat, de ez a külföldi kényszer most véletlenül találkozott az ország többségének akaratával, mert az or­szág többsége is detronizálni akarja a Habs­burg-házati (Mándy Sámuel: Kérdési, hogy többség-e az?) A kérdés most az, hogy a jogfolytonossági nüanszok közül melyik az elfogadható. Az én felfogásom szerint jogfolytonosság nincs. A jogfolytonosság megszakadt, azt többé össze­kötözni nem lehet és nem is kell. Ha önök odaát a túlsó oldalon a jogfolytonosságot vissza akarják állítani, ha önök a jogfolytonosságnak folytonossági hiányait meg akarják szüntetni, nem méltóztatnak arra gondolni, hogy ennek más következményei is lehetnek! Ha önök — egyes felszólalók és az előadó ur szellemében — az elmúlt rövid korszak eseményeit mint kevésbé réspektálandókat tüntetik fel, — mert akkor még nem volt jogfolytonosság — akkor a jogfolytonosság helyreállta^ után mindaz, ami az önök uralma alatt történt, semmis. Aki ilyen mereven ragaszkodik a közjogi formu­lákhoz, aki nem tud meglenni jogfolytonosság 31*

Next

/
Thumbnails
Contents