Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.
Ülésnapok - 1922-594
À nemzetgyűlés 594. ülése 1926. Ha ezt egy munkás tenné, akkor ez egyáltalában nem volna alkalmas arra, hogy emóciót váltson ki, mert hisz egy egyszerű munkás nem bir azzal a súllyal, hogy ezzel a lépésével kárt vagy előnyt okozhatna. Ha azonban egy úgynevezett történelmi magyar mágnás teszi ezt és ha ez a mágnás néhány héttel ezelőtt még a magyar királyi külügyministeri székben ült, akkor ezen igenis fel lehet háborodni és akkor valóban igen kevés jogosultsága van annak, hogy a ministerelnök ur felálljon és dicsérő ditirambusokat zengjen ja magyar arisztokraták történelmi dicsőségéről és a hazának tett nagy szolgálatairól. (Klárik Ferenc: Ez is nagy hazafi volt!) Végtére a magyar királyi külügyminister birtokában van valamennyi magyar státustitoknak, a magyar alkotmányra, a magyar állam területi sérthetetlenségére és mégis néhány héttel később esküt tett egy idegen uralkodónak. Kérdem, hogy az a magyar történelmi osztálybeli első főúr miképen fogja áthidalni azt a nagy lelkiismereti differenciát, amely a két eskü között fennáll? Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék a napirenden lévő tárgyhoz visszatérni! Propper Sándor: Én a vita anyagával foglalkozom. Elnök: A képviselő urat figyelmeztetem, hogy amikor Nagy Vince képviselő ur erre a tárgyra kitért, az elnökség részéről kétizben figyelmeztetésben részesült. (Rothenstein Mór: De azután megkapta a Ház engedélyét!) Propper Sándor: Ennek a résznek tulajdonképen végére értem és nyugodtan rábizom Nagy Vince képviselőtársamra, hogy erre a kérdésre reflektáljon, Csupán azt akarom megjegyezni, hogy a ministerelnök ur arra a kijelentésre, hogy ezt nem kellett volna itt felhozni, mert a magyar képviselők tájékozva lehetnek a közügyek iránt, az a válaszom, hogy a magyar képviselők nincsenek tájékozva a magyar közügyek és a magyar politika iránt. A ministerelnök ur ugyanis saját pártját sem tájékoztatja, legkevésbé tájékoztatja pedig a nemzetgyűlést, sőt még a külügyi bizottságot sein tájékoztatja, úgyhogy a magyar törvényhozó testület tagjai a magyar hivatalos külpolitika irányára vonatkozólag teljes tájékozatlanságban vannak. A ministerelnök ur az oka tehát annak, hogy ilyen kérdéseket ide kell hozni. Mert amit a világsajtó tárgyal, annak van valami alapja s ha még nincs is alapja, akkor is meg kell tárgyalni, de ezt nem erről az oldalról, hanem a túlsó oldalról kellene kezdeményezni. A ministerelnök ur felszólalása előtt a felsőház rendeltetésének kérdése meglehetősen tisztázatlan volt. Amint emiitettem, az érvek és indokok meglehetősen szétágazóak és különbözők voltak és azt hiszem, a kormánypárt maga sem tudta volna magának helyesen megmagyarázni, hogy miért van szükség erre a felsőházi intézményre, egészen tegnapig, amikor a ministerelnök ur saját pártját is volt szives meggyőzni arról, hogy a felsőházra valóban szükség van. (Horváth Zoltán: Égetően szükség van!) A ministerelnök ur úgynevezett nagy beszédet mondott, a túloldal tapsolt a ministerelnök urnák és lelkesedett a beszéden, én azonban ezt a beszédet végtelenül szerencsétlen és elhibázott beszédnek tartom. (Horváth Zoltán: Gőgös beszéd volt!) Be fogom bizonyitani, hogy az uraknak egyáltalában nem volt okuk lelkesedni és tapévi november hó 6-án, szombaton. ÍOl solni és hogy inkább mi baloldaliak volnánk azok, akiknek örülniök kelene azon a beszéden, mert a ministerelnök ur akár tudat alatt, akár tudatosan, akár elszólás formájában, akár szándékosan, de mégis meglibbentette azt a fátyolt, amely mögött ott készül a régi, vad magyar reakció visszaállítása. Tetszetősnek látszó ellenérvet kapott gróf Apponyi Albert t. képviselőtársunk, akiről a ministerelnök ur azt mondotta, hogy beismeri, hogy gróf Apponyi Albert a közszabadságok és a demokrácia terén tovább megy. mint a kormányzat, ellenben amikor demokratikus alapon naegválasztva itt vannak a képviselők a törvényhozás termében, akkor gróf Apponyi Albert azt mondja, hogy: de ezekhez a kérdésekhez — értvén alatta a legitimizmust és egyéb kérdéseket — nincs hozzászólástok. Ugy-e, milyen tetszetős ellenérv? Azután ugy folytatta a ministerelnök ur, hogy ő pedig lassan, csendesen, fokozatosan akarja visszafejleszteni az ellenforradalmat. Ezenfelül elismeri a nemzetgyűlés szuverenitását és jogossá teszi a nemzetgyűlést arra, hogy még ezekben a legsúlyosabb kérdésekben is állást foglaljon és határozzon. Ha nekem a kettő között kellene választanom, én akkor gróf Apponyi Albert messzebbmenő demokráciáját választanám azzal a tehertétellel, amelyet gróf Apponyi Albert az ő világnézetével hozzáfűz — amely csak világnézet és nem lehet parancs, nem lehet törvény — és szívesen látnám széles, demokratikus alapon összeülni a törvényhozást, mondom még azzal a kockázattal is, hogy abban gróf Apponyi Albert az ő legitimista álláspontját fogja képviselni. Miért! Azért, mert egy demokratikus alapon összeült törvényhozásban van elég erkölcsi erő és bátorság, hogy még annak felfogásával is szembeszálljon, aki ezt a szélesebb demokráciát létrehozta. Egy szélesebb alapokon nyugvó demokratikus törvényhozásnak van joga, alapja, erkölcsi ereje és erkölcsi bátorsága ahhoz, hogy az ország intézményeit az ország uj jövőjét ugy határozza meg, ugy fektesse le, ahogy azt a széles rétegek érdekei és az ország jövendője megkivánja. Szembenáll ezzel a ministerelnök ur felfogása, aki saját kijelentése szerint lassan, óvatosan fejleszti vissza az ellenforradalmat és akarja visszahozni a konszolidációt, A ministerelnök ur megrója gróf Apponyi Albertet, mert szerinte nem következetes. De következetlen a ministerelnök ur is. Lehet, hogy a nagy beszéd hevében és az öröm érzetén, amelyet az fokozott fel benne, hogy igen nagy szónoki sikere volt a túlsó oldalon, észre sem vette, hogy hasonló következetlenségbe esett. A ministerelnök ur elismeri a nemzetgyűlés szuverenitását; — ő nemzeti szuverenitásnak nevezi — de azt mondja, hogy uj törvényhozási intézményeket azonban nem létesíthet, csak a régit módosíthatja. (Szabó Imre: Korszerűen!) Korszerűen. Ebben súlyos ellenmondás van. Mert ha szuverén a nemzetgyűlés, akkor joga van a régi főrendiház teljes mellőzésével a mai szellemnek megfelelő uj törvényhozást létrehozni; ha pedig nincs joga hozzányúlni a főrendiházhoz és a főrendiház alapelveihez, akkor nem szuverén. A ministerelnök ur tehát sokkal súlyosabb következetlenségbe esett, mint gróf Apponyi Albert t. képviselőtársunk, mert elismeri ugyan a nemzetgyűlést szuverénnek, I de megtagadja tőle azokat a hatásköröket, 30*
