Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.
Ülésnapok - 1922-593
A nemzetgyűlés 593. ülése 1926. és a kormány is nagyon radikális volna, én ettől a t. felsőháztól nem várom azt, hogy igazán hősiesen fékként fog szerepelni, (Ugy van ! balfelől. Felkiáltások jobbfelől ; Ne féljen l) Az eddigi tapasztalatok igazán nem keltenek bennem erre reményt. A ministerelnök ur azt állapítja meg, — igen helyesen, — hogy az 1920 : 1. tcikk szerint a nemzetgyűlésnek nem egy uj alkotmány statuáíása a feladata, hanem az, hogy a törvényhozást visszavezesse a jogfolytonosság útjára. Én elismerem, hogy ez a nemzetgyűlés jogosult egy felsőház statuálására. Mi valamennyien az 1920 : I. tcikk alapján állunk. Ha ez az ideiglenes törvényhozás jónak látja, hogy nem egy kamarában működjék, hanem kettőben, ám tessék (Rupert Rezső : De nem ez a nemzetgyűlés, mert ez nem alkotmányos nemzetgyűlés!), én ezt a megmozdulását jogosnak elismerem. De azt nem tudom megérteni, hogyan lehet ezt ugy magyarázni, hogy ez egy lépés a jogfolytonosság felé. Én ebben a jogfolytonosság felé való lépést nem látok. Látok formákat, ^ amelyeket átvettek a régi törvényhozásból (Ugy van ! balfelöl), és látok valamit, amit áthoztak : 38 örökös főrendet, ami az anyagi jog tekintetében akar kapcsolatot jelenteni. Más összefüggést, amely a jogfolytonosság felé irányulna, nem látok. És én tudom, hogy nagyon nehéz a helyzetem, amikor azt mondom, hogy a legitimista gondolatnak hive azért vagyok, mert a legitimistafgondolatba belekapcsolódik a szent korona törvényhozása. Én ezt értéknek nézem, értéknek tekintem, amely talán még egyszer a nemzet javára fog szolgálni. Nem értem azonban, hogy pl. Túri Béla barátom, a legitimisták hivatalos szónoka, ebben a javaslatban lépést lát a jogfolytonosság felé, (Derültség a hal- és a szélsőbaloldalon.) azon jogfolytonosság felé, amely alatt a legimisták bővebb értelemben véve a restaurációt is látják. T. képviselő ur! Ha a legitimista tábor ezzel a jogfolytonossági lépéssel megelégszik, akkor önök restaurálni sohasem fognak, (Rupert Rezső : De nem ám!) akkor vége annak az értéknek, amelyet én látok a legitimista gondolatban, és attól félek, hogy ez a passzió legitimizmus, amely az erejét csak a törvénymagyarázatokból meriti és támaszkodik a mai rendszernek a jóindulatára (Rassay Károly : Igaz !), még Budaörs után is a jóindulatára, (Ugy van ! Derültség a szélsőbaloldalon.) ez olyan passziv legitimizmus, amelyben nincsen átütő erő, nincsen energia. Amikor pedig a ministerelnök ur azt mondja, hogy a legitimistáktól azonban elvárja, hogy a nép elé menjenek, ebben én, mint legitimista, a ministerelnök urnák igazat adok. Én egy aktiv legitimizmust a világért sem képzelek el ugy, hogy a mai ideiglenes rendszerrel szembehelyezkedjünk; nem; de aktiv legitimizmus alatt én azt értem, hogy ha a legitimisták a tör vény magyarázgatások helyett és olyan törvényekre való hivatkozás helyett, amelyek ugyan még irott törvények, de már régen túlélték a mai helyzetet,IfU"â , 2/ van! balfelől.) inkább külpolitikai viszonylatban dolgoznának a legitimista gondolat megvalósithatása érdekében, és benn az országban igyekeznének a népet meggyőzni arról, hogy a legitimista gondolat jó és haladást hoz a nemzetnek, mert akármilyen nagyszerű, akármilyen gyönyörű és akármilyen ezeréves a legitimista gondolat, az a nemzetnek csak akkor fog kelleni, ha javulást és előrehaladást jelent. , Én sajnálattal konstatálom ennél a vitánál, — ahol a nagyszerű legitimista uraknak, nekik, a hivatott vezéreknek, módjuk és alkalmuk lett volna itt szembeszállni ezekkel a megállapításokkal és az összes jogi teóriák itt egymással szembeévi november hó 5-én, pénteken. 175 kerülhettek volna és itt alkalom lett volna a meggyőzésre, — hogy Túri Béla legitimista szónokon kivül és Apponyi Albert felszólalásán kivül a legitimisták az egész küzdelemtől távol tartották magukat. (Rassay Károly: Ez mutatja, hogy az arisztokrécia mennyire alkalmatlan a parlamenti küzdelemre!) Az előkelőség és a passzivitás ellágyuláshoz vezet, a küzdelem és az aktivitás megedz és hozhat még sikert. Én ebben a legitimizmusban látom csak azt az értéket, amelyből még adandó alkalomkor a nemzet részére jót várhatunk. De ha ilyen a legitimizmus, amilyent üt láttunk, akkor nem csodálom, hogy a szabad királyválasztás gondolata előtérbe került, amelyet azonban nem tudnék magamévá tenni, mert tudom azt, hogy pünkösdi királysághoz és pártkirálysághoz vezetne, amely egyenlő volna ennek a szegény, csonka Magyarországnak végleges pusztulásával. (Horváth Zoltán: Nines egyéb, mint a köztársaság! — Rupert Rezső: Nincs más kibontakozás: Respublica! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Friedrich István: És, t. képviselőtársam, én a legitimista, — és megindokoltam, hogy miért vagyok legitimista, — irtózom minden szabadkirályválasztó gondolattól is (Ugy van! a szélsőbaloldalon.^ és ha már nem tudunk ezeréves alkotmányunk és jogfolytonosságunk alapján restaurálni, akkor kimondom: inkább köztársaság! (Éljenzés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon. — Rupert Rezső: Ez az Apponyi felfogása is! — Mozgás jobbfelől. — Rainprecht Antal: Nem lehet más! Különben két király is volna! — Györki Imre: Albrecht király, Ottó király! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Friedrieh István : Ha kutatom, hogy a múlt évszázad második felében milyen politikai faktorok, milyen politikai erőtényezők befolyásolták politikai életünket, akkor meg kell állapitanom, hogy a bécsi udvar, a feudális nagyurak és a politikai pályát elözönlött jogászok voltak azok, akik a magyar politikát irányitották. (Horváth Zoltán: Az udvari jogászok!) A gazdasági tényezők közül csak a nagybirtok volt az, amely a politikai életben vaiamiképen érvényesülni tudott. Azóta azonban megváltozott a helyzet.. A bécsi udvar megszűnt. A nagybirtok mellé kifejlődött egy hatalmas és virágzó ipar és kereskedelem, tehát az egyedül létező gazdasági faktor mellé még két gazdasági erőtényező épült és ezek kíséreteként kialakult egy uj földműves és uj ipari munkástársadalom, amely utóbbi a múlt század második felében Magyarországon még hiányzott. Ha pedig az uj felsőház összetételét vizsgálom, látom, hogy ezek az uj faktorok ebből a nagyszerű elgondolásból majdnem egészen hiányoznak. Méltóztassék csak tekintetbe venni, hogy a mezőgazdasági kamarák s az ipari és kereskedelmi kamarák együttvéve csak 12^ tagot delogálnak, amikor pedig a mezőgazdasági kamarák s az ipari és kereskedelmi kamarák az ország lakosságának felét képviselik. (Horváth Zoltán : Nem szalonképesek ! •— Rupert Rezső : A mezőgazdasági kamarák is csak feudális főurakat ültetnek be !) Elmúlt az az idő, amikor az ország közéletében és politikai életében minden a jogi vitákban és a törvénymagyarázgatásokban konkludált. A helyzet megváltozott. Hogy példát mondjak, méltóztassék megnézni Angliát, ahol ma az egész közéletet, az egész politikai életet _ egy tisztán gazdasági kérdés, a szénsztrájk uralja. Angliában ma nem fontos más, csak ez a gazdasági kérdés. De ha rátekintek Itália legújabb történetére, csak ugy tudom elképzelni a fasizmus mindent átütő erejét, hogy a gazdasági szükségszerűség koncentrálja, irányítja felszívja a tömegeket, olyan erőtényezővé, amely munkaalkalmat, megélhetést, 28*
