Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.

Ülésnapok - 1922-591

 nemzetgyűlés 591. ülése 1926, nak, aki pedig nem a nagybirtokosok sorába tartozik, két csemetéje szintén nem az életre való nevelést, az életben való elhelyezkedést és küzdést tartotta szem előtt, hanem legfőbb élethivatásának azt tekinti, hogy motorbiciklizzék és motorbiciklizéssel az állampolgárok életét és testi épségét veszélyeztesse. (Mozgás a jobboldalon.) Ilyen gondolkozás mellett hiába kívánja ez a reakeiónárius törvényhozás és kormányzat törvénybe iktatni a kiváltságos osztályok további törvényhozási szerepét. Ez a szerep csak papíron fog megmaradni, az életben azonban pusztulásra van kárhoztatva, teljesen halálra van Ítélve, mert nem lehet azt a politikát tovább folytatni, amelyet eddig folytattak. Nem egyeztethető össze a demokrácia eszméjével, gondolataival az a törvényhozás által a kiváltságos osztály részére megadni kívánt szerep, mert tisztában kell lennünk azzal, hogy a politikai vezetés, a politikai tekintély ma már nem függ sem a családfáktól, sem pedig a kutyabőröktől. (11 gy van! Ugy van! a baloldalon.) A politikai vezetést, a politikai életben a tekintélyt megadja a haladás, a fejlődés szelleméhez való ragaszkodás és az a bizalom, amellyel vele szemben a nép viseltetik és ^ amely bizalom alapja az, hogy a néphez való ragaszkodás, a nép ügyeinek gondozása legfőbb célja az egyes á llamp olgárokn ak. Ha ilyen szempontok hatják át a magyar történelmi osztályt, akkor a szempontok! figyelembevétele mellett nem kell külön a felsőházban az ő törvényes előjogait biztosítani, mert ezeket a jogokat, amelyeket most ki akar vívni, a törvényhozásban való szerepét megtalálja a magyar alsóházban, megtalálja még egy a demokratikus berendezésű és titkosan választott magyar képviselőházban is. Ha azonban azt látjuk, hogy az elnyomás rendszerét kívánják megvalósítani az egész országban, gazdaságilag teljesen idegen életet akarnak élni, hogy a magyar történelmi osztály a kulturális mozgalmakban továbbra sem vesz részt, hanem a politikai elnyomás, a jogfosztás terére lép, akkor — ismétlem — hasztalan törvénybe iktatni az ő politikai^ előjogalt, ebből soha semmiféle előny azokra nézve származni nem fog, akik ebből előnyt kívánnának maguknak szerezni. E törvényjavaslat vitatása, során felmerül az a kérdés is, hogy vájjon időszerü-e, hogy ez a nemzetgyűlés e törvényt megalkossál Ha az időszerűség kérdését figyelembe vesszük, akkor ismételten azt kell mondanunk, hogy e javaslat megalkotása nem időszerű, mert sok olyan feladat vár megoldásra e nemzetgyűlésen, amelyek sokkal égetőbbek, sokkal sürgősebbek a nemzet szempontjából, mint e törvény megalkotása. És itt nem tisztán gazdasági szempontokat veszek figyelembe, nem is kulturális szempontokat, amelyeknek megvalósítása pedig talán elsőbbrendü érdek. Magam is kész vagyok elmenni odáig, hogy még alkotmányjogi kérdések megvalósítását is olyan feladatnak tekintsem, hog*y ezeknek is meg kell előzniök e javaslat tárgyalását és csak eme alkotmányjogi javaslatok letárgyalása után lehet szó arról, hogy a felsőház létesítésére vagy nemlétesitésére kerüljön a sor. t -i Nézzünk végig a magyar alkotmányon. Ha végignézünk rajta, láthatjuk, hogy a megoldatlan, rendezetlen kérdések egész légiójával állunk szemben. Láthatjuk, hogy a szomszédos Ausztriváal való kanesolatunk teljesen megoldatlan, semmiféle olyan törvény nincs, amely ezt a kérdést szabályozná, amely a viévi november hó 3 mi, szerdán. 113 tát eloszlatná a tekintetben, hogy eddig fennállott kapcsolatunk megszűnése után mi a közjogi helyzet Ausztriával és egyéb államokkal? Láthatjuk, hogy hét évvel a világháború és a forradalmak lezajlása után az alkotmányjogi kérdések megoldásánál még mindig nem jutottunk el odáig, hogy az államforma kérdésében döntött volna a nemzetgyűlés. Lehetetlen, hogy ezzel a kérdéssel behatóbban és intenzivebben ne foglalkozzanak; lehetetlen, hogy egy olyan állam, amely Európa kellős közepén a kulturnemzet és a politikai nemzet jelzőjét kivánja magának vindikálni, nem döntött hét esztendő óta s nem látta elérkezettnek az időt arra, hogy döntsön az államforma kérdésében, amely döntés pedig nem lehet más, mint népszavazás, hogy teljesen demokratikus alapon maga a nép döntsön a tekintetben, hogy köztársaságban vagy királyságban kívánja-e a maga alkotmányos életét lefolytatni? Láthatjuk tehát, hogy itt van a másik megoldatlan probléma, az államfő kérdése. Szerintem szinte elképzelhetetlen ez a helyzet. Több, mint hat esztendeje annak, hogy ideiglenes államfőnk van és még mindig nem tudjuk, hogy mikép van szabályozva az államfői kérdés, hogy örökösjogu ideiglenes államfőt kívánnak-e itt megtartani vagy pedig bizonyos időközönként az ő mandátuma is lejár s újra való megválasztását is a nemzetgyűlés elé kell-e vinni! Ez is megoldatlan probléma. De itt van egy másik, ezt a javaslatot feltétlenül megelőző kérdés, amelyet meg kell oldani, ez pedig a közigazgatás reformja és a törvényhatóságok újjáalakításának kérdése. Nincs a világon egyetlen állani, amelyben megtörténhetnék az. hogy 16—18 esztendő óta nem alakították újjá a törvényhatóságokat és nincsen egyetlen oly állam Európában vagy a világ bármely táján, amelyben elmondhatnák azt, hogy ennyi vihar átélése után ne tartaná szükségesnek a kormányzat, hogy a közigazgatást a kor szellemének megfelelően reformálja, demokratikusan r átalakítsa és a demokratikus átalakítás után megtartsa a törvényhatósáS'okban. a községekben, az önkoirmányzatban a választást és ennek a választásnak megtörténte után átadja helyét azoknak, akiket újonnan megválasztottak, akik a mandátumot a mai élő nemzedéktől kapják. Mert azokat a törvényhatósági képviselőtestületeket, amelyek ma gyakorolják a hatalmat és amelyek oly vígan szállítják a bizalmi nyilatkozatokat és a diszpolgári okleveleket a kormány minden tagjának, a magyar nemzet letéteményeseinek, a magyar nemzeti akarat kifejezőinek tartani egyáltalán nem lehet, De az ezt a törvényjavaslatot megelőző törvények között ott kellene látnunk a szociálpolitikai törvényeknek egész sorozatát, A szociálpolitikai törvényalkotásban korábban is messze mögötte állottunk bármely európai kulturnemzetnek és a háború tanulságalt ezen a téren sem vontuk le, nem alkottuk meg azokat a fontos törvényeket, amelyeket pedig meg kellene alkotnunk. És amig ez a nemzetgyűlés rágódik ennek a senkinek nem tetsző és senkinek nem kellő törvényjavaslatnak tárgyalásán, addig* a népjóléti minister az Akadémia termében népjóléti ankétet tart a helyett, hogy törvényalkotással lepné meg ezt a nemzetet és gyakorlatilag kivánná megvalósítani azokat a gondolatokat, amelyeknek elmondása másnak, mint üres, nuffogó frázisnak nem tekinthető. (Propper Sándor: Tisztára szemfényvesztés.)