Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.
Ülésnapok - 1922-590
À nemzetgyűlés 590. ülése 1926. évi október hó 30-án, szombaton. 105 már a humor birodalmába tartozik, hogy Ripka Ferenc csúfos bukása után ugy jobbról, mint balról teljes megelégedéssel fogadták az ő további főpolgármesterségét. Kiflelentem, hogy politikai ellenfélnek én is nagyon szeretem, nagyon kívánatosnak tartom Ripka Ferencet, soha nekem az Úristen eíősebb, komolyabb s rátermettebb ellenfelet ne adjon. Maradjon mindig Ripka Ferenc politikai ellenfélnek és pláne a következő összeállításban: ha még azután Kállay Tibor vállalja országosan ugyanennek a pártnak szervezését, azzal a hallatlan népszerűséggel, amelyet itt a nemzetgyűlésnek már számtalanszor volt alkalma méltányolni; Kállay Tibor Ripka Ferenccel együtt tényleg hivatott arra, hogy a kormányzati politikát még sok hasonló sikerhez segitse, mint amilyen épen most a polgármesterválasztás is volt. A kereszténypártnak nagy sikere a választásoknál rendkívül jelentős esemény abból a szempontból, hogy a nagy nyomorúság, a nagy anyagi hiány és szűkölködés ellenére is minden kísérletezés és törekvés, amely ennek a kereszténypártnak egységét hatalmi eszközökkel megbontani iparkodott, eredménytelennek és hiábavalónak bizonyult. Nagy elismerés Sipőcz Jenő számára, hogy a közgyűlés kinevezett tagjai túlnyomó részben, a tisztviselői kar pedig — amely leginkább van abban a helyzetben, hogy az egyes egyének működését elbírálja, amely legjobban tudja a tisztviselők értékét — egyhangúlag Sipőcz mellett foglalt állást. Ez olyan elismerés Sipőcz Jenő működése mellett, amely minden érdemrendnél és minden elismerésnél különben ékesiti az ő mellét. Az a körülmény, hogy Ripka Ferenc a második választásnál azután már Sipőcz Jenő mellé állott, igazán alig mentheti az ő előző eljárást, mert hiszen a keresztény nemzeti irányzat jegyében működő kormányzat nyíltan alig állhat ma össze a demokratikus blokkal s ennek következtében más kivezető ut az ő számára nem lehetett. Lefelé is, felfelé is a kormányzati politikát megindokolni alig lehetett volna, ha csak ezt az utat nem választja Ripka Ferenc. Hogy azonban nem tanult, semmit az eseményekből, azt mutatja az az eljárás, amelyet közvetlenül ezután az alpolgármesterválasztásnál ismét megkockáztatott. Itt ismét Buzáth János, a fővárosnak egy kitűnő alpolgármestere állott vele szemben, az a Buzáth János, aki, kijelentem, soha pártpolitikát nem csinált, aki épen ugy nem tartozik a keresztény pártok egyikéhez sem. mint ahogyan nem tartozik a demokrata blokk egyik pártjához sem, ő kizárólag és egyesegyedül nagy hivatottsággal, rátermettséggel, komolyan, lelkiismeretesen és becsületesen intézte alpolgármesteri teendőit. Ezzel a Buzáth Jánossal szemben Ripka Ferenc főpolgármester ur újból minden indokolás nélkül irtóhadjáratot inditott volt; mert én azt az indokot, amelyet egyébként hallottam, hogy Buzáth János főnöke volt hosszabb időn keresztül Ripkának és ennek következtében jobban ismeri őt, mintsem az Ripkának kellemes, megfelelő indoknak nem fogadhatom el és ezért kénytelen vagyok újból leszögezni azt a tényt, hogy Buzáth Jánossal szemben minden indokolás nélkül nyilvánult meg, a kibuktatási tendencia. Azt, hogy ez a törekvés is mennyire eredményes volt, semmi sem mutatja jobban, mint hogy Buzáth Jánost ugy a jobb-, mint a baloldalról egyaránt jelölték az alpolgármesteri állásra; legtöbb szavazatot kapott az a Buzáth János, akit a Ripka-párt elbuktatni iparkodott, hetven ember kivételével mindenki rászavazott Buzáthra és kibukott az alpolgármesterségből újból csak a Ripka-párt jelöltje, Márkus Jenő, akit minden indokolás nélkül iparkodott Ripka Ferenc Buzáth helyére behozni. Kénytelen vagyok itt még egy nagyon lényeges kérdést szóvátenni és pedig kérdés formájában szóvátenni, amennyiben nem hagyhatom szó nélkül azt a körülményt, hogy az alPülgármesterválasztásnak, ugy látszik, előrelátott kudarcát érezvén, a kormány más utón is akart gondoskodni arról, hogy az alpolgármesteri állások megüresitésével a maga jelöltjei számára helyet csináljon. Belügyministeri rendelet jelent meg a fővárosi tisztviselői kar kény szernyugdíj ázása tárgyában abban az esetben, ha egy bizonyos időnél hosszabb időt töltöttek a főváros szolgálatában. A főváros közgyűlése ezt a sérelmezett belügyministeri rendeletet a közigazgatási bíróságnál panasszal támadta meg és a közigazgatási biróság a közelmúlt napokban kénytelen volt a kormányrendeletet, mint törvénytelent, megsemmisíteni és egy szokatlanul éles indokolásban leszögezni azt a tényt, hogy a kormánynak a főváros autonómiájába való ilyetén beavatkozása helytelen, törvénytelen és megengedhetelten. Engedelmet kérek, ha már a politikai judicium tekintetében ilyen nyilvánvaló hiányokat kell tapasztalnunk, mégis annak az érvényesülési vágynak, amely bizonyos személyeket vagy pártokat áthat, egy korlátjának feltétlenül kell lennie és ez a tételes törvény. Ezt a tételes törvényt pedig elsősorban a kormány hivatott és kötelezett ismerni és alkalmazni. Nagyon szomorú és gyászos jelenség az, hogy a kormány olyan intézkedéseket iparkodik pártcélokból és politikai célokból tenni, amelyeket azután a közigazgatási biróság kénytelen megbélyegezni és megsemmisíteni. T. Nemzetgyűlés! Rámutattam arra, hogy micsoda sorozatos hibák történtek a fővárosi politika irányításában. De az egyes konkrét hibákon túlmenően a legsúlyosabb hibának magam részéről azt tartom, hogy a fővárosnak eredményes adminisztrációja és vezetése ilyen labilis, bizonytalan helyzetben lehetetlen. Az a konszolidáció, amelyet a kormány olyan sokszor hirdet, ilyen eszközökkel sohasem lesz megvalósítható, mert konszolidációt csak biztos, határozott, megbizható elvi alapokon lehet teremteni; de a közviszonyoknak elzüllesztése, bizonytalanná tétele mellett a máról-holnapra való tengődés és vegetálás politikájával, a légköri viszonyokhoz való igazodás alapján, amelyekről tudjuk jól, hogy milyen változók — komoly konszolidációt teremteni nem lehet. Tisztelettel azt kell kérdeznem az egész Háztól, minő oka lehet a kormánynak arra, (Lendvai István: Hol az egész Ház?) hogy olyan párttal szemben vállalkozzék erre a politikára, amelyet Wolff Károly és Ernszt Sándor vezetnek, akiknek egyénisége kifogástalan, akiknek mérséklete nyugalma és higgadtsága, azt hiszem, igazán semmi kívánnivalót hátra nem hagy és mind ennek tetejében még kormánytámog-ató politikát is folytatnak 1 ?! Azt kell kérdeznem, minő körülmények késztethetik a kormányt arra, hogy egy olyan párt ellen hadakozzék, amelyben a saját pártjának is számos tagja résztvesz, igaz, hogy külön engedély alapján? Azt kell kérdeznem az igen tisztelt
