Nemzetgyűlési napló, 1922. XLV. kötet • 1926. június 05. - 1926. október 26.

Ülésnapok - 1922-569

 nemzetgyűlés 569. ülése 1926. évi június hó 15-én, kedden. m kérdéseket, ezt a legmesszebbmenőén helyeselni tudjuk. (Ugy van! jobbfelol) Semmiesetre sem vagyok hajlandó a magam részéről továbbá hozzájárulni ahhoz, hogy bizonyos nem is egészen kereskedelmi dolgokat, hanem elsősorban bizonyos faji és azokkal összefüggő fajerkölcsi dolgokat állandóan a kereskedelem fogalma alá vonjanak és állandóan a kereskedelem fogalma alatt védjenek meg. Semmiesetre sem azonos a kereskedelem szempontjából csekélységem felfogása Sándor Pál t. képviselőtársamnak azzal a felfogásával, amelyet ő épen a Bacher-üggyel kapcsolatban itt hangoztatott, mert a Napló hiteles feljegyzése szerint ő kijelentette, hogy az általa aposztrofált Bacher Emil iránt teljes szimpátiával van, kijelentette róla, hogy az ő személye ellen semmi kifogása nincs, csak az ellen van kifogása, ami történt, kijelentette, hogy derék, tisztesóges, becsületes embernek tartja, és amikor arról volt szó, hogy ő mindössze csak elspekulálta magát és Kun Béla igen t. képviselőtársam nagyon helyesen közbeszólt, hogy: ilyen spekulációkba nem szabadna belemenni, akkor azt mondta Sándor Pál képviselőtársam: »ő — t. i. Bacher — túlment azokon a dimenziókon, amelyeken nem lett volna szabad túlmennie«. Hát bocsánatot kérek, ha valaki keményen és energikusan támad rendszert, támad intézményeket azért, mert szerinte túlmentek azokon a dimenziókon, amelyeken nem lett volna szabad túlmenni, akkor nem tudom megérteni a kereskedelmi — általában semmiféle — etikának azt a felfogását, hogy amikor valaki túlmegy bizonyos dimenziókon, hogy amiatt — szinte azt lehet mondani, — abban az időben halálos veszedelembe került az ország hitelélete azon a külföldön, amelynek bizalmát ugy is oly nehéz megnyernünk és fentartanunk, akkor az én kereskedelmi — vagy akármiféle — morálom szerint nem lehet salválni és glorifikálni azt a kereskedelmi felfogást, amely a maga talán tévesen hitt, a maga elszámított spekulációjával kockára tudja tenni tizezrek életét, elmúlt évtizedek munkáját és ennek a szegény összetört nemzetnek külföldi hitelét. Ugyancsak Sándor Pál t. képviselőtársam beszédével kapcsolatban félreértett szavaim értelmének helyreigazítása címén is kell még néhány szót mondanom. Ugyanis a június 2-án délután tartott beszédemben szórói-szóra többek között a következőket mondtam (olvassa): »Azokból, amiket a Bacher-ügyre vonatkozóan Sándor Pál t. képviselőtársam mondott, azt a következtetést voltam kénytelen levonni, hogy itt mintha nem is tulajdonképen a pénzügymin ister ur lenne mindennek a felelőse, akit itt állandóan felelősségre vonunk, hanem mintha itt annak az általa Friedmann Ernőnek nevezett urnák pénzügyi diktatúrája alatt lennénk.« Kijelentem a minister úrral szemben teljes loyalitással, hogy az én beszédemben ez a kijelentés el nem hangzott volna, ha itt akarva vagy nem akarva visszaélés nem történt volna^ az én antiszemita jóhiszeműségemmel. Sándor Pál t. képviselőtársam u. i. beszéde során június 2-án délelőtt a Bacher-ügyről beszélvén közbeszólásomra ezt mondotta (olvassa) : »Azt hiszem, ez t. képviselőtársamat is fogja érdekelni.« Olyan vonatkozásban mondotta ezt, hogy azt kellett hinnem, hogy végre a magyarországi merkantilizmusnak és a zsidó fajvédelemnek egyik harcosa fog éppen a zsidóság pénzügyi túltengésére vonatkozólag közléseket tenni nekem. Olyan közbeszólásokból kapcsolatban is, amelyeknek egyrészét a gyorsirói jegyzetek közt feljegyezve nem . találtam, ellenben a napilapokban igen, azt kell finnem, hogy végre ő itt olyan zsidó beavatkozást fog leleplezni és szóvá tenni, amelyre egyedül Ő lehet kompetens, mindenesetre kompetensebb az én csekélységemnél, aki sem ilyen, sem olyan Friedmann Ernőnek, sem ilyen, sem olyan zsidó egyéneknek pénzügyi hatalmáról, e hatalom rejtelmeiről nem rendelkezhetem olyan konkrét és közvetlen adatokkal, mint az általam aposztrofált igen t. képviselő ur. Sándor Pál t. képviselő ur akkor azt mondotta, hogy az a bizonyos szanálása a Bacher vállalatnak, üzemnek, amelyet annyiszor felhántorgattunk, tulaj donképen azért történt, mert (olvassa) : »itt ismét a pénzügy min ister urnák egy tanácsadójáról van szó, akit én nem óhajtok megnevezni, aki állítólag a második legnagyobb részvényese volt a vállalatnak.« Amikor ugy látszik természetszerűleg szintén jól beavatott, zsidó-kérdésekben járatos szociáldemokrata oldalról ezt kiáltották közbe : »Friedmann Ernő ur! Meg kell mondani«, s akkor ez ellen a név ellen Sándor Pál képviselőtársam nem tiltakozott, hanem ugy folytatta, (olvassa) : »állítólag ő influálta volna a pénzügyminister urat arra, hogy ebbe a dologba belemenjen.« Azóta meg kellett győződnöm a pénzügyminister ur mai válaszából egyfelől arról, hogy itt tulajdonképen két Friedmann Ernőről lehet szó, másfelől megkellett győződnöm Sándor Pál képviselő ur viszonváíaszából, hogy ő nem arra a Friedmann Ernőre értette szavait, aki a Bacher-vállalatoknál, a Bacher-konszernnél erősen érdekelve volt, hanem a minister ur válaszából meg kellett állapitanom, hogy viszont arról a Friedmann Ernőről, aki neki tanártársa, szintén nem lehet szó és sajnálatomat fejezem ki, hogy ez a kijelentés elhagyta szájamat, az előfordult beszédemben, ami nem akarja jelenteni azt, mintha feladtam volna azt az álláspontomat, hogy, sajnos a magyar pénzügyek vitelében is, még mindig és túlságosan látjuk a merkantil és általában az általam zsidó-érdekeknek nevezett érdekek érvényesülését. Nem tudom, miután nekem egy szociáldemokrata képviselőtársammal kapcsolatban is van személyes kérdésem, módomban van-e ezt is belekapcsolni ebbe, vagy pedig külön kell erre engedélyt kérnem a t. elnökségtől ? Elnök : Méltóztassék folytatni; még négy perc áll a képviselő ur rendelkezésére. Lendvai István : Ugyancsak június 2-án mondott beszédemben lelkiismeretbeli kötelességemnek éreztem, úgy éreztem, hogy a keresztény nemzeti közvélemény néma, de követelő mandátumának teszek eleget, amikor szóvátettem azt a törekvést, amely elhunyt képviselőtársunk, Vázsonyi Vilmos halálát illetőleg a halála körüli természetszerű gyászt nemzeti gyásznak, őt pedig magát a nemzet halottjának kivánta feltüntetni. Én akkor a legnagyobb tisztelettel emlékeztem meg elhunyt képviselőtársunkról abban a vonatkozásban, hogy ő mindent elkövetett a maga fajának érvényesüléséért, a maga faj- és hitsorsosainak jobbvoltáért. Kevéssel azután felállott Pikier Emil szociáldemokrata képviselőtársam és tiltakozott az ellen, hogy én ugy állitottam volna be Vázsonyi Vilmos temetését, (olvassa) : »mintha Vázsonyit csak az ő hittestvérei gyászolták volna és mintha a tömegeknek tízezrei, amelyek sorfalat álltak végig az útvonalon, ahol a hatalmas temetési menet elvonult, csupa zsidók lettek volna.« Erre én közbeszóltam (olvassa) : »Miért inszinuál nekem ilyet 1 Én nem mondottam ilyesmit, ez az önök vörös taktikája !« Erre Pikier Emil képviselő ur igy válaszolt (olvassa) : »Mondotta, hogy : a faja által gyászolt Vázsonyi Vilmos.« Erre én megint közbeszóltam {olvassa) : »Nézze meg a gyorsirói jegyzeteket !« Erre képviselőtársam azt mondotta