Nemzetgyűlési napló, 1922. XLV. kötet • 1926. június 05. - 1926. október 26.
Ülésnapok - 1922-574
Ä nemzetgyűlés 5J4. ülése 1926. évi június hó 21-én, hétfőn. 159 nyugdíj szabályzatok által biztosított jogaik ellenére sem részesülnek olyan elbánásban, amilyet megérdemelnek, akik két-három milliós, őket jog- szerint megillető nyugdíj járandóság helyett mindössze 4—500 papírkorona havi nyugdíjat kapnak a Kerületi Munkásbiztosító Pénztár nyugdíjintézetétől. Azt hiszem, mindezek olyan okok, amelyek honorálásra érdemesek; különben is a bizottsággal együtt a pénzügy minister ur is azon a \ éleményen volt, hogy ez az én indítványom elfogadható és csupán a népjóléti minister ur állásfoglalásától tették akkor az ügyet függővé, aki a bizottságban nem volt jelen. Most kérem tehát a népjóléti minister urat, hogy a maga részérői is járuljon hozzá ehhez a kiegészítő módosításhoz. Elnök: Szólásra következik? Perlaki György jegyző: Propper Sándor! Propper Sándor: T. Nemzetgyűlés! Az, általános vita folyamán a kérdésnek erre a részére már bátor voltam utalni, amikor konkrét esetek kapcsán felhoztam, hogy a jelenleg állami kezelés alatt lévő munkásbiztositási intézetekben vannak olyan nyugdíjasok, akik havi 3—400 papírkorona nyugdíjat kapnak. Amikor ezt én felhoztam, — ismétlem, konkrét eset kapcsán — a t. Nemzetgyűlés valósággal medöbbent, a túloldal is és mintegy annak a véleménynek adott kifejezést, hogy ez lehetetlen; lehetetlen, hogy valamilyen, különösen állami kezelés alatt lévő nyugdíjintézet az ő nyugdíjasainak a mostani pénz- és gazdasági viszonyok mellett 390 papírkorona — ennyi volt az összeg — nyugdíjat fizessen. Azt hiszem, hogy a konkrét eseteknek ezeket az adatait most már nem méltóztatnak kétségbe vonni, én tehát abból az alapból indulok ki és a magam részéről szintén elfogadom Várnai t. képviselő 1 ur javaslatát, kérve a t. Nemzetgyűlést és az igen t. minister urat, hogy ezt a javaslatot méltóztassék elfogadni. Én a magam részéről abban a helyzetben vagyok, hogy a pénztárak nyugdíjintézményeinek keletkezését interpretálhatom, mert a nyugdíjszabályok alkotásában cselekvően résztvettem. A pénztárak nyugdíj kérdése tudvalevően esztendőkig rendezetlen volt. Az első munkásbiztositási törvény, az 1891 : XIV. te, hosszú évtizedeken át érvényben volt anélkül, hogy az alkalmazottak jogviszonyait rendezték volna. Ez az intézmény félig-meddig magánintézmény volt, nem volt, aki törődjék vele, az illetők, maguk a tisztviselők sem sokat törődtek vele, mert fontosabbnak tartották a munkásbiztositás kérdésének kiszolgálását és fejlesztését. A későbbi törvény, amely ennek örökébe lépett, az 1907 : XIX. te, szintén megfeledkezett az alkalmazottak jogviszonyainak rendezéséről, igy a munkásbiztositás ügye folyt anélkül, hogy ezzel a fontos, elsőrendű kérdéssel akár a kormány, akár az önkormányzatok, akár maguk az alkalmazottak bővebben vagy kielégítőbb módon foglalkoztak volna. Végre elérkezett egy időpont, amikor a kérdés rendezése elodázhatatlanná vált. Ekkor vették kezükbe az ügyet maguk az alkalmazottak. Ez 1910-ben vagy 1911-ben volt. Bátran állithatom, hogy a nyugdíjszabályzatok összeállítása a legnagyobb gonddal és skrupulozitással történt és nemcsak ugy felületesen, hanem igen alapos matematikai számítási bázison. A matematikai számításokat igen neves matematikusok végezték el; ha jól emlékszem, Bogyó Samu ismert világhírű matematikus s részvett a számítási munkálatokban Maróczy Géza és maguk az alkalmazottak ennek a bázisnak alapján hozták létre a nyugdíjszabályokat. Ezekben van egy passzus, amely megkülönbözteti a rendes tagokat az önként továbbfizető tagoktól. Tudni kell, hogy ez a megkülönböztetés hogyan jött létre. A pénztárak tisztviselő-állományában meglehetősen nagy volt a fluktuáció. Nemcsak a munkástisztviselők fluktuáltak, hanem talán még inkább a polgári tisztviselők. Bejöttek az intézetbe dolgozni joghallgatók, orvostanhallgatók és más ilyen, még kiforratlan exisztenciák, akik még nem végezték el tanulmányaikat. Ezek esztendőkig, néha évtizedekig dolgoztak a pénztárban, mint tisztviselők, mikor azután a tanulmányaikat elvégezték, szabad pályára mentek, otthagyták a hivatalukat. A nyugdíjszabályzat tervezőinek és szövegezőinek épen az volt az intenciójuk, hogy ezek a tisztviselők, akik évtizedeket dolgoztak a pénztárban, ne veszítsék el nyugdíjigényüket és jogosultságukat s ne veszítsék el azokat a nyugdíjilletékeket, amelyeket esztendők folyamán a pénztárba befizettek. (Zaj jobbfelől. Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon. *— Elnök csenget.) Csupán ez az egy szempont az, amely a nyugdíjszabályzatba ezt a felfogást belevitte, egy emberséges, becsületes szempont, hogy t. L azok, akiket az élet másfelé hívott el a pénztári státusból, ne szenvedjenek kárt, továbbra is a saját pénzükből fizethessék a nyugdíjilletékeket és amidőn annak feltétele előáll, a pénztártól a nyugdíjukat megkaphassák. Ezt soha senki nem is magyarázta másképen. Soha senki nem állított fel disdinkciót az önként toA T ábbíizető és a rendes fizető tagok között. Várnai Dániel t. képviselőtársam említette, hogy 1924-ben jelent meg a 131-700/1924. számú rendelet, amely különbséget statuált önként továbbfizető és rendes tagok között. Ezektől az önként továbbfizető nyugdíjasoktól ennek a rendeletnek alapján egyszerűen elvették a már korábban kiutalt nyugdíjból azt a részt, melyet a rendelet megállapított. így állott elő az a helyzet, hogy a nyugdíjszabályzat betűje és intenciója ellenére az ország*os munkásbiztositó és némely kerületi munkásbiztositó pénztárak nyugdíjasai mostanában havonta 300—500 papirkoronáig menő nyugdíjat kapnak. (Bud János pénzügy minister: Mégsem olyan rossz ez a törvényjavaslat!) Ez a törvényjavaslat tehát rossz, mert nekünk külön kell viaskodnunk azért, hogy ezt a réteget ennek a törvényjavaslatnak ösztövér előnyeibe belevigyék. A törvény javaslat ugyanis ezeket nem öleli fel s mi épen azt akarjuk, hogy ezeket is felölelje. (Rupert Rezső: Tehát mégis rossz a javaslat. — Bud János pénzügyminister: Tehát mégsem rossz!) Tehát mégis rossz a javaslat, mert egyes katagóriákat kihagy még abból a kevésből is, amit ez a törvényjavaslat a nyugdíjasoknak biztosit, így állott elő az a helyzet, hogy állami kezelés alatt álló intézmények nyugdíjasait ma havi 300—500 papirkoronás nyugdíjakkal elégítenek ki. És előáll az a másik helyzet, hogy ezután majd e törvény alapján a magánintézmények jobb ellátásban fogják a magánalkalmazottakat részesíteni, mint amilyenben az állami kezelésben levő, félig-meddig állami munkásbiztositó pénztárak az ő alkalmazottaikat részesitik. Nem hiszem, hogy a népjóléti minister ur ebbe a reparációba nem menne bele. (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Nem tartozik ide!) Ha nem tartozik ide, akkor a 23*