Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.
Ülésnapok - 1922-567
A nemzetgyűlés 567. ülése 1926. évi június hó é-én, pénteken. 423 zétt, közbenső vámoktól mentes Európában képzelhető el- Nem mondom, hogy a genfi Wirtsehaftskonferenz-nek ez a terve valóra válik, nem mondom, hogy az európai össztoa-rtell elve , valóra válik, sőt valószínűtlennek tartom, mert Európa összes munkásérdekeltségei ez ellen foglalnak állást. De akármilyen megoldást is válasszanak, a jövő gazdasági kibontakozás útja csak a vámsorompók romjain, jobban mondva roncsain képzelhető el. Különösen reánk, magyarokra végzetesek a vámsorompók, mert ezek a vámkorlátozások nemcsak a velünk annak idején vámközöisségben volt régi osztrák országrészeket választják el, de azt a területet is, amelyen három és fél millió magyar lakik, ahol szintén vani magyar ipar, magyar kereskedelem. Ennek a mostani rendszernek, amely egy személyben ; hazafias és irredenta, de ugyanakkor védvámos, a három és félmillió magyarral szemben olyan az eljárása, mintha a Dunántúlt az Alföldtől választanák el vámsorompókkal. Sajnos, itt is ugy van, mint a legtöbb kérdésben, hogy elmulasztottuk a legjobb alkalmat. Amikor önállóak lettünk és ölünkbe hullott az önállóság és a gazdasági élet még nem kezdett el a saját tengelye körül forogni,'amikor oly nagy volt a különbözet a magyar és a külföldi valuta közt, hogy e differenciák révén a versenyképességét a magyar iparcikk vámhatárok nélkül sokkal jobban biztosította volna, e helyett siettünk élni önállóságunkkal éretlen fiatalokként oly utón, amelv számunkra káros volt — az elzárkózás politikájával. Sok iparág fejlődött ki ez alatt nálunk, amely a nélkül soha létre sem jöhetett volna- Ezek az u. n. konjunkturális iparok, amelyek sorsa most a gazdasági szanálással még inkább meg van pecsételve, mert természetesen halálra van Ítélve, komoly memento ez egy terméketlen rendszer kapkodó gazdasági politikájára. Vannak, akik azt mondják, hogy az ellenséges államok is védvámokkal korlátolják el magukat, tehát nekünk is kötelességünk ugyanazt tenni. Erre az a válaszom, hogy a szabad kereskedelem még egyoldalulag is használ annak a nemzetnél, amely bevezeti, különösen oly országnak, amely nyersterményekre a gazdasági elhagyatottságánál fogva ós ipari tehetetlenségénél fogva rá van szorulva. Az volt a hiba, hogy a nemzetek mindegyike, egyik a másik rovására akart gazdagodni és e közben magát tette tönkre. Nagyon tévednek azok, akik a hazai ipar veszedelmét látják a szabadforgalomban, mert minden gazdagodás, tehát minden iparfejlődés főalapfeltétele a népesség fogyasztóképességének növelése, a szabadkereskedelem pedig a fogyasztóképességet hatványozottan növeli. Azt az összeget, amelyet az állam veszítene a védvámok lebontásával, véleményem szerint megnyerné a vagyonosodás által, amely az adóalapot és a keresetet is ez esetben növelné. Yves Guyot, Franciaország egy jeles közgazdásza, annakidején kiszámította, — és néhai Szabó Ervin szerint Magyarországra is áll ez a statisztika — hogy a védvámok az ipari népesség 14%-ának, a mezőgazdasági nép 8%-ának, az összes népesség 5%-ának hasznos csupán. Ez a statisztika azonban csak a régi időbe való és nem a mai időbe, amikor épen a kötött gazdálkodás miatt minden gazdasági érték romokban hever. A kartell-kapitalizmus, mint a genfi Wirtschaftskonferenz programnijával kapcsolatosan említettem, a nagy komplexumu Európára nézve elképzelhető, de nem az egymás ellen harcoló kisebb államokban; ezeket előbb-utóbb feltétlenül tönkreteszi. De KAPLÚ. XLIV. nemcsak az ipar, hanem, — és itt a t. gazdaképviselőtársaimhoz szólok különösen — hiszen gazdaember is vagyok és mint gazdaember a magam bőrén tapasztalom a szabad kereskedelem hiányának súlyát — mondom, nemcsak az ipar, hanem a mezőgazdaság is a gyökeréig megérzi szenvedőleg a kötött rendszernek minden nehézségét és átkos voltát. Mélyen elszomorit az a hir, amelyet nemrégiben t. képviselőtársaim is olvashattak, amely szerint a csehek a búza vámjára ujabban 30, a rozsra 38, az árpára 34, a zabra 36, a tengerire 22 cseh korona pluszt vetettek ki 100 kilogramonként. Meg kell jegyeznem, hogy a hus és az állattermék vámját is két és félszeresére akarják felemelni. Amennyiben ez a hir komoly, ugy a magyar mezőgazdaság ama részének, amely a cseh megszállt területhez esik közel és amelynek terméke eddig Csehország felé gravitált, más export-orientációt kell, hogy keressen a magyar mezőgazdaságnak pénzben ki nem fejezhető nagy kárára, Egy páneurópai koncepció, egy szabad versenyre alapított Európa, egy vámunióra bazirozott gazdasági koncepció ilyen abszurdumot nem tür el egy percre sem. Le kell szegeznem nyomatékosan, hogy a kivezetőut meg nem találásáért én a kormányt teszem felelőssé. Hiszen köztudomású, hogy Benes Ede cseh külügyminister még a frankvita során egyik interpellációra adott válaszában ngy nyilatkozott, hogy bármely percben hajlandó a magyar kormánnyal a tárgyalás fonalát felvenni és mindaddig tárgyalni, amig a két kormány megegyezésre nem jut. Ez az eset, ha jól emlékszem, szóvá is tétetett a nemzetgyűlésen, Rakovszky István képviselőtársain interpellált és erre választ is kapott. Véleményem szerint a válasz nem elfogadható, mert ha nem igaz az, hogy a magyar kormány akadályozta meg a megegyezés lehetőségét, akkor ennek valódi okait is fel kell itt tárni, avagy pedig ha bebizonyítható, hogy a cseh feltételeik voltak elfogadhatatlanok, arról is itt a nemzetgyűlés termében kell a kormányzatnak beszámolnia. Mindaddig, amig a tiszta képről fogalmunk nincs, Benes Edének propozicióját valósággal felajánlkozásnak kell tekintenünk 1 , amelyet a magyar kormány nem volt hajlandó, talán elvi, talán hazafiúi, talán etikai szempontból elfogadni, de mindenesetre ennek konzekvenciáit végeredményben a magyar mezőgazdaság és a magyar fogysztóközönség kénytelen elszenvedni. De hivatkozhatom. Vavricska cseh delegátusra is, aki legutóbb a genfi leszerelési konferencián egészen nyíltan megmondta Táncos Gábor magyar delegátusunknak, hogy Benes Ede februárban vagy március elején ujabb ajánlatot tett a magyar kormánynak a szorosabb együttműködésre. Nem, mondom azt, hogy a Benes-félei ajánlat talán egészében elfogadható volt. de az ilyen ajánlat megismertetésének 1 egyedüli tere mégis csak a magyar nemzetgyűlés, mert hiszen fontosabb, égetőbb kérdést ma, mint a gazdasági szanálás keresztülvitelét, még ha az esetleg politikai áldozatokba, azaz kormánycserébe kerül: is, a magam részéről nem ismerek. Magyarországra nézve az ilyen elgondolás különösen fontos, mert hiszen a gazdaságilag nem kötött szabad KözépEurópában és általában Európában Magyarországra valósággal vezetőszeren vár. A mi közelségünk az ipari centrumokhoz, a mi búzánknak verhetetlen volta és ebben az esetben a gazdasági többtermelésnek, feltétlen megindulása, az egyre fejlődő agrikultura, ennek tökéletesedése és ennek nyomán az intenzivebb népoktatással együttjáró felfejlődés a közgazdasági élet minden vonalán, az utak kiépítése, 61
