Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.
Ülésnapok - 1922-567
A nemzetgyűlés 567. ülése 1926. évi junius hó 4-én, pénteken. 419 révén feltátlenül megérdemelnek, meg kell kapniok azt, hogy munkához jussanak, meg kell kapniok azt, hogy munkájukat megbecsüljék és meg kell kapniok azt, hogy emberi szabadságát legalább olyan mértékben kapja meg ennek az országnak dolgozó népe, mint amilyen mértékben a külföldi államok polgárai azt a maguk részére már kiérdemelték. Itt állunk őrként és visszük továbbra lankadatlan erővel ezt a küzdelmet, hogy ezt az országot kivezessük a sötét jelenből és hogy rámutassunk a jövőre és arra az útra, amelyen haladni kell, hogy végre ebben az országiban is legyen feltámadás. Minthogy pedig ettől a kormánytól én ilyen intézkedéseket nem várok és minthogy eddigi ténykedései folytán is a legteljesebb mértékben bizalmatlan vagyok vele szemben, a benyújtott törvényjavaslatot még általánosságban sem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: A ministerelnök ur helyettese kivan szólni ! Vass «T zsef ministerelnökhelyettes, népjóléti és munkaügyi minister: T. Nemzetgyűlés! Sajnálom, hogy egy hallásra kell erre a pártdeklarációra kijelentéseket tennem, meg akarom azonban tisztelni épen a deklaráció mögött álló pártfrakciókat azzal, hogy ne hangozzék el ilyen kora délutáni órában teljesen nyomtalanul ez a most felolvasott deklaráció. Ugy vettem észre egy hallásra, hogy a deklaráció indokolása nagyjában két részből áll. A deklarációból .kihangzó főgondolat az, hogy ezt az appropriációs javaslatot, amely két évre szóló felhatalmazást javasol megadni ennek a kormánynak, a deklaráció szerzői nem fogják megszavazni, mert bizalmatlanok a kormánynyal szemben. A deklaráció különböző okfejtéssel támasztja alá ezt a gondolatot, még pedig, amint emiitettem, két irányban. Az első az, hogy megrajzolja az ország közállapotait, különösen az u. n. demokratikus szabadságok szempontjából, és minden egyes felvetett pontnál, igy sajtószabadság, gyülekezési szabadság, egyesülési szabadság stb. stb., szóval az ilyen szabadságok szempontjából megállapítja, hogy nálunk Magyarországon mindebből egyáltalában nincsen semmi, (Malasits Géza: Számunkra nincs semmi!) tehát nincs szabadsajtó, nincs gyülekezési szabadság, (Rothenstein Mór: Hát van? — Malasits Géza: Mások számára van!) nines szervezési szabadság, nincs beszámolói szabadság, szóval ebben az országban egyáltalában semmi néven nevezendő szabadság nincs. (Malasits Géza: A dolgozók számára nincs! — Györki Imre: Kizsákmányolási szabadság van! — Zaj a jobboldalon.) Bocsánatot kérek, én is dolgozó vagyok. Nemcsak kalapáccsal lehet dolgozni! (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon. — Esztergályos János: A tíiinister ur él a hatalom szabadságával! — Zaj a szélsőbaloldalon. — Halljuk! Halljuk! jobbfelől. — Almásy László: Ez a szabadság, hogy nem szólhat a ministerelnök!) A deklarációnak az ország közszabadságairól, illetőleg közszabadságbell állapotairól festett ezt az abszolút negáció alapján álló képét nyugodtan bizom magát a deklarációt aláiró tisztelt pártok elbírálására, hogy igaz-e vagy nem igaz. Ha nyugodt lelkiismerettel és objektíve akarnak Ítéletet mondani, akkor azt kell mondaniuk, hogy a deklarációban lefestett súlyos helyzet nem ugy van, tehát amit állítanak, nem felel meg a valóságnak. Én ezt itt, a nemzetgyűlés színe előtt szükségesnek tartom hangsúlyozni azért, mert hiszen minden egyes olyan szó, amely ennek az államnak, ennek az országa nak, ennek a nemzetnek állapotát súlyosnak festi és a súlyosságot próbálja összeköttetésbe hozni ezzel a kormányzattal, feltétlenül kimegy külföldre (B. Podmaniczky Endre: Azt akarják! — Ugy van! jobbfelől. — Zaj a szélsőbalodalon. — Esztergályos János: Mi van a Népszava kolportázsjogával 1 ? Mi van a Világgal? Ez szabadság? — Zaj. — Elnök csenget.) és ha csak egy helyreigazító szó el nem hangzik itt, ezen a helyen, tehát illetékes helyen, akkor valóban védhetők volnának azok a külföldiek, akik az ilyen nyilatkozatok alapján téves nézeteket formálnak a magyar közállapotokról. Az, hogy a t. képviselő urak az átkos Bethlen-kormány jogfosztása dacára 25-en itt ülnek ebben a parlamentben, (Igaz! Ugy van! a jobboldalon. — Zaj a szélsőbaloldalon. — Esztergályos János: Tessék a titkos szavazást elrendelni az egész országban!) legfényesebb bizonyítéka annak a ténynek, hogy Magyarországon nincs jogfosztás! — (Tetszés és helyeslés a jobboldalon. — Zaj a szélsőbaloldalon. — Saly Endre: És a Világ meg a Népszava betiltása? — Viczián István: A Népszava még nincs betiltva!) Nagyon sajnálnám, ha t. képviselőtársaim a szélsőbaloldalon arra a teljesen tarthatatlan álláspontra helyezkednének, hogy egy vagy két sporadikusan jelentkező tünetből általánosítani lehet. (Pikler Emil: Rendszerről van szó. — Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Rendszer!) Mármost mondjuk, itt van a Világ betiltása. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök (csenget): Csendet kérek! Esztergályos János képviselő urat kérem, méltóztassék a szólásszabadságot tiszteletben tartani. Vass József népjólét iés munkaügyi minister, a ministerelnök helyettese: Ebből egyenes duktuson következtetik a t. képviselő urak és a deklaráló pártok, hogy Magyarországon nincs sajtószabadság. Hogy mennyit ér ez a logikai dedukció, azt megint rábízom az igen t. deklaráló pártok elbírálására. Azt mondják, hogy mivel egyik-másik helyen rendészeti okokból, a közbéke okából nem engednek egy gyűlést, ebből tehát levonják a következtetést: Magyarországon nem szabad és nem lehet gyűlést tartani. Persze, ha egy francia polgár ezt olvassa, azt fogja gondolni; mégis csak rettenetes állapotok lehetnek Magyarországon, nincs egyetlen sajtóorgánum, csak az, amit a kormány irat, — mert ebből ez következik. (Ugy van! a jobboldalén.) Nincs egyetlen ember, akinek joga és mersze volna a kormányétól eltérő nézetet nyilvánítani. Mégis csak rettenetes állapotok lehetnek Magyarországon ! És íme, itt hónapokon keresztül jóformán egyebet sem hallunk, mint a kormány szatralását, lekritizálását, még az objektiv mértéket messze túlhaladóan is. (Esztergályos János: B^át dicséretet vár tőlünk a minister ur? — Záj.) Én már többször mondtam itt a parlamentben, hogy a kormánynak két dologra egészen biztosan nincs szüksége. Az egyik a dicséret. Nincs szükség rá. A másik a meg nem érdemelt birálat. Arra sincs szükség. Mert hiszen végre nem a kormányról van szó itt ebben a teremben; itt az országról van szó, az ország közállapotairól van szó, itt a nemzet javáról van szó. (Ugy van! a jobboldalon.) És én nagyon szeretném, ha végre elhangoznék, nem a kormány részéről, hanem a t. ellenzék részéről, ehhez a teremhez egy intő, komoly szó, amely körülbelül igy hangzanék; Igen t,