Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-567

412 A nemzetgyűlés 567. ülése 1926. évi Junius kó érén, pêntehen. lasztók bizalmából mandátumhoz jutottunk. Ez alatt a négy esztendő alatt itt ismételten felemeltük szavunkat a kormányzat intézkedéBei ellen, ismételten hangot adtunk és felemeltük kritizáló szavunkat az ellen a kormányzati módszer ellen, amellyel a kormány él. Követeltük ez alatt a négy esztendő alatt, hogy olyan gazdasági intézkedéseket valósítsanak meg, amelyek a megélhetést biztosítsák, amelyek lehetővé teszik a munka megbecsülését és a dolgozóknak munkájuk után olyan jövedelmet biztosítsanak, amelyből meg is tudnak élni. Kassay Károly t. képviselőtársam nemrégiben tartott beszédében, mikor a munkanélküliségről s a munkátlanságról beszélt, szembeállította a munkanélküliséget a keresetképtelenséggel és bemutatta azt, amit mi már többször hangoztattunk, hogy Magyarországon a munkanélküliség és keresetképtelenség nem azonos fogalmak, kimutatta, hogy olyan szomorú gazdasági viszonyok vannak ma már Magyarországon, hogy azok sem tudnak megélni, akik munkához jutnak, mert olyan alacsony, olyan kizsákmányoló bért és fizetést biztosítanak még a dolgozóknak is, hogy azok munkájuk jövedelméből megélni nem tudnak. Négyéves parlamenti működésünk alatt követeltük az ellenforradalmi szellem kiirtását. ügy éreztük, hogy elégséges volt a bosszúálló szellemből hét év. Sajnos, e téren sem történt a kormányzat részéről semmi. Követeltük azt is, hogy ugyancsak hét évvel a háború és a forradalmak lezajlása után a kormány szakitson a kivételes, háborús uralom alatt teremtett intézkedésekkel, szakítson azzal a rendszerrel, hogy rendeletekkel kormányozzon és a kivételes uralomra alapítsa a maga hatalmát. Követeltük a jog uralmának helyreállítását, követeltük a felelőtlen elemeknek és a kalandoroknak megfékezését és az általuk elkövetett bűncselekményekért való felelősségrevonást. Követeltük azt is, hogy hagyjanak fel a jelszavas politikával» hagyjanak fel azzal a szélhámoskodással, amelyet az országban űznek a jelszavakkal és térjenek át a gyakorlati politika terére, amely politika gazdasági téren megélhetést jelent, a politikai életben pedig a teljes demokrácia helyreállítását kívánja biztositani. Nem történt ezen a téren semmi sem. Semmiféle érdemleges intézkedést nem tett a kormány sem gazdasági, sem politikai téren, ellenben minden intézkedése azt a célt szolgálta, hogy valósággal tervszerűen pusztítsa ennek az országnak még meglévő életerejét és valósággal tervszerűen igyekezett azokat a közkincseket, melyeket a nemzet régen megszerzett, elherdálni s azokat a szabadságjogokat, amelyek ebben az országban még megvoltak, teljesen tönkretenni. Az elszegényedés, a tönkrejutás lett úrrá ezen szerencsétlen országon és nincs ma már egyetlen egy olyan társadalmi réteg és osztály sem, amely ne érezné ennek a kurzus-uralomnak, a Bethlen-féle szanálásnak káros következményeit és amely ne hordaná magán a végelpusztulás jeleit. Nem jöttek itt segítségére a kormányon lévők a gazdaságilag gyengébbeknek. A teljes kizsákmányolás lehetőségét nyújtották mindenkinek, a teljes kizsákmányolás lehetőségét adták meg azokkal szemben, akik a maguk erejénél fogva nem tudnak a kizsákmányolás ellen védekezni. Mert a védekezésnek azt a lehetőségét, amely minden más országban meg van és amely az egyesülési és szervezkedési szabadságban nyilvánul meg, szintén letiporta és tönkretette ez a kormányzat. Ma már a dolgozok sehol semmiféle hathatós eszközzel nem tudnak védekezni a kizsákmányolás ellen, nem tudják felvenni a harcot azok ellen, akik teljesen a munkások és a dolgozók tönkre tételén fáradoznak. Nem kell egyebet tennünk, mint* néznünk a kivándorlási statisztikát, azt, hogy hány ember kér és kap útlevelet s érdeklődnünk aziránt, hogy hányan akarnak szabadulni ebből a Bethlen-féle tejjel és mézzel folyó Kánaánból. Meg kell nézni az ország közállapotát és el kell menni bármilyen társadalmi állású emberhez és meghallgatni a panaszát, szavát s akkor, halljuk a panaszát a megélhetés tekintetében, a hihetetlen nagy adózás ellen és halljuk azoknak a vexaturáknak felemlitését, amelyeket a különféle politikai és közigazgatási hatóságoktól kell elszenvednie. Az 1848-iki szabadságharc leverése után bekövetkezett Bach-korszak hivatalnokseregéről mondották azt. hogy az nem. más, mint a »kedélyesség és a bestialitás császári királyi vegyüléke.« Ugyanazt, amit az 1849 után bekövetkezett Bach-korszak tisztviselőiről és bürokratáiról lehetett elmondani, el lehet mondani a mai bürokráciáról is, mégis azzal a változtatással, hogy ebből a bürokráciából ós közigazgatásból a kedélyesség is teljesen kiveszett és ma már csak bestialitásról lehet beszélni. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Azt kell látnunk, hogy a közigazgatás ténykedése nem abb,an merül ki, hogy jó és olcsó közigazgatást nyújtson a dolgozóknak, hanem legnagyobbrészt abban merül ki, hogy mikép tudjon kellemetlenkedni az adófizetőknek, (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon-) miként tudja azokat vexálni és életüket a legkülönfélébb közigazgatási aktusokkal megkeseríteni. (Propper Sándor: Megszálló tatárok ! — Zaj.) Mintha ellenséges viszonyban állana a mai magyar közigazgatás a néppel, mintha legfőbb törekvése az lenne, hogy teljesen tönkretegye, vexálja, agyonszekirozza ezt a szerencsétlen népet, amely az anyagi gondok s a gazdasági kényszer miatt ugy is annyit szenved. T- Nemzetgyűlés! De ha a legutolsó évek politikai életét figyeljük, azt is szomorúan kell látnunk hogy mig egyrészt a magyar közigazgatásnál az imént elmondottakhoz hasonló állapotok vannak, addig másrészt gazdaságilag irtózatos nyomorban sínylődik ennek az országnak szerencsétlen népe. B mellett látnunk kell azt is, hogy a megtorlatlan bűnök egész sokasága van ebben az országban s ha figyelembe vesszük ezeket a megtorlatlan bűnöket ha figyelembe vesszük, hogy van aljas gyilkosság ebben az országban, amely még 1920 február 17-én történt — Somogyi és Bacsó meggyilkolása — s ma sincs kiderítve s az arra vonatkozó vizsgálat még ma sincs befejezve s ha figyelembe vesszük azt, hogy azóta volt az erzsébetvárosi bombamerénylet, amely ugyancsak felderítetlen s azután itt volt a esongrádi bombamerénylet, amelynek tettesei ugyancsak vígan élvezik a szabadságot, (Zsirkay János: Csodálatos, hogy ügyvédember mondja ezt! — Peyer Károly: A tettesek nincsenek meg! — Zsirkay János: Jelentsék fel őket! — Malasits Géza: Ha három ember összejön valahol, azokat mindjárt megtalálja a rendőrség, ezeket azonban nem tudja megtalálni! Nagyszerű rendőrség! — Propper Sándor: Csizmadiát fognak! — Elnök csenget.) akkor tisztában lehetünk azzal, hogy ez a kormányzat és ezek a kormányzati intézkedések vezettek oda, hogy 1925 telén már eljutottunk a frankhamisitási bűnügyhöz. Mielőtt ezzel a kérdéssel tüzetesen foglal-