Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-566

A nemzetgyűlés 566. ülése 1926. évi június hó 2-án, szerdán. 379 hogy zsidó temetésre nem kell elmenni! — Barla-Szabó József: Arról lehetne beszélni, hogy a tömegeket mi vitte oda. Hagyjuk ezt!) Elnök (csenget): Csendet kérek! Pikler Emil: A beszédem tartalmát nem t. képviselőtársam szabja meg. Ha nem tudja hallgatni, legyen szíves a folyosóra kimenni, én nem tudok ahhoz igazodni. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Pikler Emil: Az „elnök ur intelmének szívesen deferálok, de képviselőtársam intelmére nem vagyok hajlandó deferálni. Azt mondta mai beszédében Lendvai képviselő ur hogy az a két forradalom amely a háborús összeomlást követte, faji jelleffii voltFelhívom szíves figyelmét arra ... (Lendvai István: Tessék megnézni a gyorsírói jegyzeteket!) Emlékszem, egészen jó memóriám van. Ezt mondta, ha nem is ezekkel a szavakkal. Felhívom a t. képviselő ur figyelmét arra, — ezt már különben említettem egyszer a nemzetgyűlésen — hogy az októberi forradalom exponense a Nemzeti Tanács volt. amelyhez mindenki csatlakozott. (Halász Móric: Nem mindenki! — Lendvai István: Az én cikkeim miatt szétrombolták az TTj Nemzedéket!) Nem mindenki, de a magyar közéletnek sok nagy kiválósága, többek között például Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök, akinél szebben és ékesebben egyetlenegy magyar ember^ nem dicsőítette az októberi forradalmat. Tessék elolvasni a Katolikus Szemle 1919 januári számát, amelyben azt irja Prohászka püspök: Üdv az árkászoknak, akik rombadöntötték a királyi trónt és megalkották a magyar Népköztársaságot. Soha nem mondotta Prohászka oüspök. hogy ezt nem irta és nem tételezem fel katholikus püspökökről, hogy mást irjon és nyilvánosan más nézetet valljon, mint ami a hite, a meggyőződése. Ott van azután a Kúriának másodelnöke Ráth Zsigmond aki az Alkotmánynak 1918 november 19-iki száma szerint a legzengzetesebb dithirambusokban üdvözölte a köztársaság megszületését, kivette a birákból a köztársasági esküt és üdvözölte Günther Antalt, mint a magyar Népköztársaság első bíróságának elnökét vagyis a legmesszebbmenőén köztársaságinak vallotta magát- T. képviselőtársam ebből láthatja, hogy a keresztény társadulomnak kiválóságai-^.. (Lendvai István: Én a mentalitásról beszéltem!) ezek, akikre nem lehet azt mondani, hogy forradalmárok. (Lendvai István: Mondja ezt Andrássy Gyulának, aki megírta, hogy budapesti zsidó kölykök csinálták a forradalmat! Olvassa el az Uj Magyar Szemlében!) Elnök: Csendet kérek! (Peyer Károly: Valami kis része volt benne »A Nap«-nak is, amelyikbe maga irta a cikkeket! — Lendvai István: Az én cikkeim miatt szétrombolták az Uj Nemzedék nyomdáját!) Csendet kérek! (Lendvai István: Elolvashatja valamennyit! Akkor is Károlyi ellen hadakoztam! — Peyer Károly: Nem akarok hülye lenni!) Kérem a képviselő urakat, méltóztassék csendben maradni. Pikler Emil: Göndör Sándorhoz irt levelében nem hadakozott a Károlyi-forradalom ellen! (Lendvai István: Nem Sándor, hanem Ferenc, ezt tudhatná! — Peyer Károly: Tisztelteti Braun Sándor! Ez volt a patrónusa! — Lendvai István: Nagyon derék ember volt, mert megmondta a forradalom alatt, hogy ostobák a zsidók amiért megcsinálták a forradalmat! — Peyer Károly: Maga volt Braun Sándor »napja!«) Ezt a két esetet azért voltam bátor fel említeni, mert anakronizmus van a magyar törvényikönyvben. Az 1913 : XXXIV. tcikk, amely a Habsburgok védelmére, kifejezetten a Habsburg királyi család védelmére alkottatott, még ma is alkalmaztatik, jó magam is ebbe a törvénycikkbe ütközően állok vád alatt, holott Budaörs után ez egyenesen komikum. Azért, mert én köztársasági érzelmű vagyok, engem vád alá helyeznek, bár nem agitálok a köztársaság mellett, csak azt mondom,, hogy meggyőződésem szerint a demokrácia követelményének leginkább és legideálisabban a köztársasági államforma felel meg. De ezért nem lövetnék a királyra és ki sem adnám az ellenségnek, hanem ha van koronás király, neki, mint köztársasági érzelmű ember is engedelmeskednék, amíg az alkotmány területén akarok maradni. (Fáy Gyula: Népköztársaság!) A magyar nép köztársasága. A magyar nép nem az utolsó a világon. (Fáy Gyula: Próbáltuk már! — Peyer Károly: Megpróbáljuk mégegyszer!) Ez az 1913 : XXXIV. tcikk, amely még mindig alkalmaztatik, a legfurcsább jelensége a magyar közéletnek és általában a magyar judikaturának. Sehol a világon el nem hinnék és el sem hiszik, hogy ilyen törvény még életben van, azután, ami történt; és hos:y 1918 után valakit ennek a törvénynek alapján vád alá lehessen helyezni, ez a legnagyobb abszurdum. Ezt a törvényt már maga az élet szüntette meg, gyakorlatilag ez nincs, amióta Magyarország törvényesen megkoronázott és a hercegprimáis. által felkent apostoli királyát kiadták az ellenségnek és lehetetlenné tették neki, hogy a budai saját palotájába felmenjen, a vonatjára pedig rálőttek. És ugyanaz a kormány, amely ezt megcselekedte, ma is uralmon van r és r engem perbe fog, hogy én ia királyság intézménye ellen vétettem azért, mert köztársasági érzelműnek vallottam magamat. Ilyen komédiát, ilyen abszurdumot még a világtörténelem nem produkált. (Kuna P. András: Kérdezze meg Hegedűs Lórántot, miért történt"?) Elnök: Csendet kérek! Pikler Emil: Legfőbb ideje, hogy ez a törvény éryénytelenittessék. Hiszen ezt már maga az élet érvénytelenitette, ezt a törvényt senkivel szemben alkalmazni nem lehet és ugyláltszilk, a t. kormány csak azért tartja érvényben, hogy politikai fegyver legyen a kezében egyes, reá nézve kellemetlen politikusok ellen. Arra vonatkozóan, hogy a mi kritikánk a kormánnyal és az őt támogató egységespárttal szemben mennyire objektív, hogy mi nem keresünk a kákán csomót és nem vagyunk l'art pour l'art ellenzékiek csak azért, hogy a kormánynak borsot törjünk az orra alá, bizonyíték az, hogy mi szívesen elismerjük, ha az önök padsoraiban valaki olyan témát üt meg és olyasvalamiről beszél, ami az ő szociális érzéséről tesz tanúbizonyságot, ha olyasmiről beszél, ami tényleg közérdekű kérdés. Ezt a legjobban bizonyította a múltkori eset, amikor Lukács György t. képviselőtársam szólalt fel. Mi nemcsak figyelemmel, hanem szeretettel hallgattuk fejtegetéseit. Hallottuk, hogy melegszívű ember beszél, akinek nem közömbös a nép sorsa, akinek, ha ott is ül az önök padjaiban, mi tapssal és lelkesedéssel kisérjük a fejtegetéseit. Bár semmi közünk hozzá, semmi szubjektív érzés nem füz bennünket hozzá, nem érintkezünk, társadalmilag nagy űr van közöttünk, mégis meghatott azokkal, amiket elmondott. Nagyon^ szivesen megtennők ezt más egységespárti képviselőtársainknak is és ha többen akadnának önök között ilyen férfiak, mi egész bizonyosan minden pártszempontot félretéve, nagyon örülnénk annak, ha a mi támadási felületeinket minél szűkebb térre szorítanánk.