Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.
Ülésnapok - 1922-566
356 A nemzetgyűlés 566. ülése 1926. évi június hó 2-án, szerdán. helyezett Bacher vállalatainál egy bizalmi embert, aiki nélkül nem volt szabad kifizetni egy garast sem. (Erdélyi Aladár: Ugy van!) A helyett, hogy ez a konzorcium magyar bankokat vett volna igénybe, itt fizetett volna egy vagy másfél százalék províziót és meghatározták volna, hogy meddig szabad menni hitel dolgában, ez a konzorcium idehozott a saját veszélyére 1:5 millió fontot. (Gaal Gaston: Ezeket kellett megmenteni! — Zaj. — Elnök csenget) Méltóztassék: csak meghallgatni. Egyszerre csak bekövetkezett az u. n. krach. (Erdélyi Aladár: Előbb jött a kontremin, azután jött a krach!) Persze, hiszen máskép nem lett volna krach. Tehát bekövetkezett a pénzügyi válság. És mi történt? Összehívták a bankokat és azon titulus alatt, hogy az ország vitális érdeke és hitele megköveteli, hogy ez az összeg kifizettessék, azoknak a bankoknak, amelyeket ennél az üzletnél kikerültek, bizonyos milliárdokat kellett à fond perdu vállalni ennek az ügynek szanálására s ezek az összegek valószínűleg teljes egészében el is fognak veszni, (Erdélyi Aladár: Ki liivta őket össze? Ez is érdekes!) T. képviselőtársam és én tudjuk ennek históriáiját. Sajnos, a nevet nem lehet elmondani. (Lendvai István: Már megint egy titkos társaság! Együtt vannak! — Derültség. — Erdélyi Aladár: Ahol én vagyok, ott nincs titok!) Mondom, a kormány beleavatkozott ebbe a dologba, mert azt hitte, hogy országos érdekek forognak kockán. (Erdélyi Aladár: Nem a kormány!) Itt ismét a pénzügyminister urnák egy tanácsadójáról van szó, akit én nem óhajtok megnevezni, (Erdélyi Aladár: Pedig eleinte hivatkozott rá képviselőtársam!) aki állitólag a második legnagyobb részvényese volt a vállalatnak. (Pikler Emil: Friedmann Ernő ur. Meg kell mondani! — Zaj. — Erdélyi Aladár: Felolvastam itt akkor! — Gaal Gaston: Nagyon jó összeköttetései vannak!) Állitólag ő mfluálta volna a pénzügyminister urat arra, hogy ebbe a dologba belemenjen. De én nem is ezt tekintem. Itt még nagyobb cégek is megbuktak, megbukott a Fleischl-eég, amely igen nagy summával tartozott a külföldnek. Megbuktak más cégek is, melyeknek szintén nagy külföldi adósságaik voltak. Miért nem avatkozott be ezeknél is a kormány? (Graeffl Jenő: Ilyen bukás még nem volt!) És miért kellett az államnak ilyen őrült nagy összegeket a fond perdu adni? Erre tud adni a pénzügyminister, de a kiskereskedőknek nem tud adni 2 millió aranykoronát, hogy az inzolvenciákat az egész vonalon megszüntessük? Ezért hozom ide ezt a példát. (Gaal Gaston: Tökéletesen igaza van! — Erdélyi Aladár: Mikor én szóltam, akkor azt mondták, hogy Bacher több kultúrát csinált, mint mi együttvéve! Ugyanazon az oldalon mondták! — Zaj. — Elnök csenget. — Erdélyi Aladár: Memento!) Nem óhajtok itt sokáig immorálni, de bejelentem a t. Háznak, hogy legközelebb interpellációval jövök ide •.. (Rassay Károly: Akkor tudomásul fogják venni a választ!) Majd meglátjuk. Interpellációval fogok idejönni, a három milliós szövetkezeti gabonaraktárak dolgában. (Gaal Gaston: Gabonamonopólium kellene nekik! — Zaj.) Kilátásban van, hogy a Futurának óriási összegeket fognak adni olcsó kamatláb mellett. (Zaj.) Akkor, amikor Magyarországon 14 vármegyében 4 millió métermázsára való tárház van, amikor mindenütt lehet pénzt kapni az államnak, amikor már egész csomó szövetkezeti raktár megbukott, amikor tudjuk, hogy az a kisgazda otthon tartja a búzáját és nem engedi összevegyiteni a másikéval, mert azt hiszi, hogy az övé a legjobb, amikor tudjuk, hogy a nagybirtokos a saját magtárában tartja a gabonát s amikor tudjuk, hogy az egész gabona, amely Magyarországon eladásra kerül, 20 millió koronát tesz ki, akkor erre a célra 3 millió aranykoronát kontemplálnak. Lillafüreden pedig egy épületre 12 milliárdot akarnak fordítani. Én azt indítványozom, hogy a 100 millió koronát adják hitelképen kiskereskedőknek. Ha önök is azt akarják, hogy az ország a kereskedelem segítségével feltápászkodjék, akkor a 100 millió koronát önök is megszavazhatják. Nem tudom, hogy az önök főhatósága ezt megengedi-e, tehát már előre megbocsátom önöknek, ha ezt nem szavazzák meg. (Derültség.) De illő és becsületes dolog volna, ha ezt megvalósítanák. Még egy pár szót szólok, inkább azért, mert szintén a jövőre akarok kiterjeszkedni. Ez már inkább a kormány dicséretére vonatkozik. Ezt a végére hagytam. (Halljuk! Halljuk! jobb felöl.) A vámkérdéseknél igen nagy panaszaink voltak az egész vonalon. (Gaal Gaston: Sőt vannak is!) Nem, kérem, ma már nagyon kevés a panasz, hiszen épen erről akarok beszélni. Hogy fogalma legyen a t. Háznak arról, hogy e tekintetben milyen Wirtschaft volt Magyarországon, ezt el kell mondanom, mert Abdera igazán kulturország ahhoz képest, amilyen viszonyok nálunk voltak ezen a téren. Ha valaki az előjegyzési raktáron történt elvámolással akarta áruját kikapni, akkor 22 Íróasztalhoz kellett mennie. Ha a vasúti kirendeltségnél akarta az árut megkapni, akkor 20 Íróasztalhoz, kellett mennie. Ha valaki az ellenőrzési szabad raktáraknál és a házi szemlénél akarta az árut kiváltani, akkor 37 Íróasztalhoz kellett mennie. Az, amit most elmondok, legjobban jellemzi Gaal Gaston barátom harcát a bürokratizmus ellen. Jóformán az ő igazolására mondom el ezeket az adatokat. Ha valaki egy ötkilós postacsomagot akart megkapni a Vámháznál, 16 Íróasztalhoz kellett mennie. (Kováts-Nagy Sándor: Mindig van ott ember?) Mindig van! (Rassay Károly: Ha nincs, akkor várni kell! Nem az ember a fontos, hanem az asztal! — Esztergályos János: Asztal van, csak rend nincs!) Hogy ez a bürokrácia túltengése, ahhoz, azt hiszem, nem fér szó. Amióta egy Medics Károly nevű fővámigazgató került a vámhivatal élére, azóta ezek a dolgok jóformán teljesen megszűntek. Mi annak idején 7 pontban preciziroztuk kívánságainkat, amelyek közül "6 pontot illetőleg teljesen kielégített bennünket a fővámigazgatóság és azóta, mondhatom, mintaszerű rend van. Két dolog van még, amit meg kell változtatni s amelyekre nézve kérelmet terjesztek elő. Az egyik kérelmem az, hogy a fővámhivatal helyiségeit nagyobbítsák meg, mert embertelenség és a lehetetlenséggel határos az, ami ott történik. A másik kérésem a kereskedelmi szerződésekre vonatkozik, amelyeket mindig az utolsó napon tudunk meg. így pl. a franciamagyar kereskedelmi szerződést egy nappal az érvénybelépése előtt tudtuk meg és Sem a vámközegek, sem a kereskedők nem tudták, mikép vélekedjenek. Az a kérésem tehát, hog v y a kereskedelmi szerződéseket kellő időben, hetekkel előbb hozzák nyilvánosságra. Ezenkívül ott vannak a kontroverz kérdések, amelyekben előbb a vámigazgató határoz, az ügy aauM.n a niinisterhez kerül. Nagyon kérném a t. minister uralt, hogy ugy, mint az osztrákok, kreáljon egy bizottságot szakértők bevonásával s ha felfogásbeli eltérések vannak,
