Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-565

â38 Â nemzetgyűlés 565. ülése ÎÙ26, évi június hó i-én, kedden. (Szabó István (sokorópáthai): Ez elsőrangú munkásügy!) A munkásügyről már beszéltem, most beszélek olyan belső politikai ügyről, amely a munkásokat kinozza, zaklatja; bizonytalán helyzetben tartja és vexálja. Ezt én tarthatatlannak tartom és itt a nemzetgyűlés szine előtt akarok erre a tarthatatlan állapotra orvoslást keresni és találni. Nem hagyom előirni magamnak senkitől, hogy miről beszéljek; arról beszélek. amit szükségesnek tartok. (Szabó István (sokorópáthai): Azért mondtam, hogy ne tessék félni, mert látom, hogy habozik!) Dehogy habozom, én, t. képviselő ur, legyen egészen nyugodt, ha ön annyira habozik, mint amennyire én szoktam habozni, akkor sohasem fog habozni! (Derültség.) Konkrét esetet is tudok s újból kifogásolnom kell az előbb emiitett belügyministeri ténykedést. Azt hiszem, már emlitést is tettem róla, de újból el kell mondanom ezt az esetet, mert még ma is elintézetlen ez az ügy. Egyik személyes barátomról van szó, akivel egykor együtt dolgoztunk és aki felkért arra, hogy honositási eljárásánál működjem közre- Véletlenül zsidó az illető, még azzal a bűnnel és hi; bával tetézve, hogy édesapja lengyel-zsidó származású. Ez a barátom azonban itt, Budapesten született, magyar leányt vett el, gyermekei itt születtek. Az ország szükreszabott határán sem volt túl még, úgyszólván alig volt még vidéken is, innen-onnan 40 esztendősEz a barátom a honositáshoz szükséges minden kelléket beszerezte, én magam jártam utána. Minden illetékes hatóság javasolta magyar állampolgárságának elismerését, az érdekelt város, Budapest székesfőváros, azután a főispán is, egyszóval minden hatóság javasolta a íninisternek a honositás megadását. Az ügy a mai napig sem nyert elintézést, pedig most már több, mint két esztendeje húzódik. Magam járkáltam személyesen hónapokon keresztül a belügy ministe riumb an és ki kell itt jelentenem a nemzetgyűlés előtt, hogy én szégyeltem már magamat és én untam bele az eljárásbaa, mert az ügy felett való döntés joga fenn van tartva, a belügy minister urnák, a belügyminister ur pedig nem hajlandó dönteni, az iratokat ott tartja s az illető, miután honositási ügye elintézve nines, idegennek van minösitve. Minthogy pedig az összes vonatkozó iratok a kérvényéhez vannak csatolva, mint idegen, nem tud jelentkezési kötelezettségének eleget tenni és még egyszer ugyanazokat az iratokat beszerezni nem tudja. Ezenfelül ott, ahol alkalmazásban van, állandóan zaklatják, hogy ha már honosítását elintézni nem tudja, legalább mint idegen jelentkezzék, mert az idevonatkozó ministeri rendelkezés értelmében az illető vállalat nem tarthatja kötelékében és elbocsátani köteles. Ilyen esetek garmadával vannak. Ez nem egy kirívó eset, mert száz és száz ilyen esetet lehet felsorakoztatni és ezekből az esetekből állandóan azt lehet bizonyitani, hogy a honositás kérdésében a legtarthatatlanabb állapot uralkodik. Ezt az állapotot ebben a formájában tovább fentartani nem lehet, azon változtatni kell és pedig oly módon, hogy a honositás kérdését mindenki könnyen, egyszerűen elintézhesse, anélkül, hogy ilyen vexaturáknak lenne kitéve. Énszerintem ezt anélkül, hogy a trianoni békeszerződésben foglaltakat megséríenők, akár^ egy két szakaszos törvénnyel is el lehetne intézni, csak az arra való hajlamnak, akaratnak kellene megiennie a belügyminister urnái. A belügyminister urnák be kellene azt látni, hogy elvégre itt vérbeli magyar emberekről, jó keresztényekről van szó, akiket ezrével és ezrével vexálnak és bizonytalan állapota ban tartanak. Az ez évben kibocsátott rendelet értelmében az összes honositási iratok viszszakerülnek az idegeneket ellenőrző hivatalhoz véleményezés véget és csak véleményezés után kerülnek vissza újból a belügy ministeilumba. Ez a hivatal nincs berendezve ilyen nagyarányú munkálatokra, hiszen körülbelül, mint mondottam, 120.000 akta fog folyamatosan leérkezni az idegeneket ellenőrző hivatalhoz- Ezt a 120.000 aktát véleményeznie kell a hivatalnak. Ez pedig egyszerűen ugy történik, hogy detektiveket küldenek ki az illető lakására, illetőleg az- ottani házfelügyelőhöz, annál érdeklődnek az illető megbizhatósága stb. iránt és ha véletlenül rosszakarója, haragosa a szomszédja, akitől ' megbizhatósága felől érdeklődnek vagy rosszakarója épen a házfelügyelő, akkor ez rossz információt ad róla és ínég csak az sem áll módjában, hogy védekezhessék az esetleg helytelenül megadott információk ellen, ugy hogy azt fogadják el valónak, amit a kiküldött nyomozó közek a helyszilien megállapit s ezen megállapítás alapján véleményeztetik a hivatal részéről az illetők kéi elme és küldetik vissza a belügyministeliumba. Az ily módon véleményezett kérelem természetesen elutasitó elintézésben fog részesülni s akkor elölről kezdődik a kálvária, akkor az illető mint idegen az idegeneket ellenőrző hivatalnál végig kénytelen csinálni mindazokat, amiket az előbb is elmondottam. (Saly Endre: Közben megőszül vagy meghal!) Szerintem lehet ezen változtatni. Lehet egy olyan rendeletet kibocsátani, avagy egy olyan törvényt gyorsan is megalkotni, amellyel azután mentesítjük az érdekelteket ezektől a hajszáktól, mert ezt másnak, mint hajszának alig lehet nevezni, mert az, előirt iratokat megszerezni nem birják és csak időt töltenek és pocsékolnak. De még azt is kell tudni, hogy számosan vannak köztük] olyanok, akik munkanélküliek s akik nem birjáik azokat az iratokat beszerezni. Mert hiába szerzi meg valaki a szegénységi bizonyítványt, annak alapján csak idehaza tudja az iratokat díjmentesen beszerezni, ellenben a szegiénységi bizonyitvány alapján a megszállott területen már hiába kér akármilyen iratot, nem kap, ott pedig nem tudja megszerezni, mert a megszállott területen nem tudják megállapítani a szegénységi tényállást, ez okból akár születési, akár házassági bizonyitványát az előirt költségek mellett kell beszereznie és százezer koronákat ide, százezer koronákat oda kell kiadnia, egy-egy irat beszerzése százezer, esetleg százötven-kétszázezer koronába kerül. Én felsorakoztattam, hogy hányféle iratot kell beszerezni, ami olyan költséget okoz az illetőknek, hogy ezt viselni nem tudják, de legkevésbé tudják viselni a munkanélküliek. S épen azért, mert az anyagiak miatt nem tudják a kellő iratokat beszerezni, a kiutasitás veszélyének néznek elébe és a legbizonytalanabb helyzetbe jutnaik. Annak dacára, hogy nincs itt a belügyminister ur, én kénytelen voltam ezeket elmondani és a minister urat távollétében is felkérni arra, hogy ezeken a súlyos bajokon a leheílő legsürgősebben segitsen.^ Könnyítse meg a visszahonositási eljárást és ne kössék a visszahonositást olyan iratok bieszerzlééhez, amelyeket egyáltalában képtelenek az illetők beszerezni, még ha a legkörültekintőbb módon járnák is az iratok után. Befejezésül ezek elmondása után még csak a munkanélküliek biztositásáról akarok néhány szót mondani. (Nánássy Andor: Csak ha-