Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-565

A nemzetgyűlés 565. ülése 1926. évi június Kó 1-én, kedden. 331 azok, akiknek ma még jól megy a dolguk, akik az úgynevezett felső tízezrek közé tartoznak, kevesen vannak és nem akarják az adózás terheit vállalni. Ezek az úgynevezett felső tízezrek tényleg a »nem adózunk« elvén és gyakorlati alapján állanak és ahol lehet, kibújnak az adózás terhei alól, vagy pedig gondoskodnak róla megfelelő érdekképviseletek utján, hogy minél kevesebb teher jusson rájuk, és így legalább is az ő vagyoni és jövedelmi viszonyaikkal arányban nem álló teher jut az ország terheiből őrájuk. Ellenben annál súlyossabb és kétségbeejtőbb az általam előbb m megemlített kategóriák helyzete, akiknek sem jövedelme, sem általában megélhetési viszonya nincs azon a nívón, amelyen ezeket a súlyos terheket elviselni tudnák. Ezért kötelessége volna a kormánynak élni a nemzetgyűlés által megszavazott törvénnyel és amidőn a legkritikusabb időket éljük, amidőn a kapitalizmus a maga erejét egyoldalúan használja ki a legyengült munkásokkal szemben, akkor oda kellene állni a pártatlan harmadik félnek, a pártatlan bíróságnak és megállapítani, van-e erkölcsi és_ anyagi jogosultsága az ilyen intézkedések végrehajtásának. És én meg vagyok róla győződve, hogy ha az érdekképviseletek be lennének ebbe vonva, és ott felsorakoztatnák érveiket számszerűen és egyéb módon, azok az illetékes fórumok feltétlenül azt állapítanák meg, hogy sem a jogosultsága, sem a lehetősége nincs meg annak, hogy ilyen súlyosan éljenek vissza most a munkások és az alkalmazottak helyzetével. De tessék elképzelni, nem olyan egyszerű probléma ez. Egyrészt megszámlálhatatlan sereg munkanélküli van, aki most már második esztendeje kétségbeesve, de hiába várja a munkába helyezkedés lehetőségét. A munkások egy része bent az üzemekben megnyomorított munkabérek, megnyomorított munkaidő mellett dolgozik, a másik része pedig annak a veszélynek van kitéve, hogy a gyárnak, üzemnek munkája lévén, vagy elfogadja a tizenkétórás vagy ennél is hosszabb munkaidőt és a munkabérek lecsökkentését, vagy pedig a munkanélküliek megszámlálhatatlan táborához sorakozik. Ma már másként fogja fel mindenki, aki munkában van, a munkanélküliség helyzetét. Aki még két esztendővel ezelőtt lett munkanélkülivé, az nem mert számolni azzal, hogy ilyen hosszantartó munkanélküliség lesz. Azt gondolta, hogy nahát, egy néhány hétig, talán néhány hónapig nem jutok munkához, de ennek elteltével okvetlenül munkát fogok kapni. Ma azonban már tapasztalatból tudja, hogy aki ma kiesik a munkából, az nem

< egynehány hétig, nem néhány hónapig nem jut munkához, hanem talán néhány esztendő is el fog múlni addig, míg munkához juthat. A kapitalizmus pedig ezt a kényszerhelyzetet kihasználja ; tudja, hogy ma mindenki kétségbeesetten kapaszkodik meglévő munkahelyéhez és eltűr talán súlyos munkabér-redukciókat, talán eltűr kényszerűségből munkaidő-meghosszabbitásokat is, csak munkanélkülivé ne váljék, mert a munkanélküliség olyan kétségbeejtő valami, hogy csaknem a teljes, tökéletes megsemmisüléssel egyenlő. (Bâtiez Gyula : Mégis azzal indokolják a munkaadók a munkanélküliség esetére való biztosítás elleni harcot, hogy a munkanélküliség csábító lesz !) Amikor ilyen a helyzet, amikor az emberek kétségbeesésükben és a tőke hatalmi tobzódása miatt bizonyos munkabér-csökkentésekbe^ kénytelenek belemenni, akkor egy figyelmeztetés után a kormánynak kettőzött kötelessége volna (Esztergályos János : Lemondani !) mielőbb a gyengék segítségére sietni. Mert én egy alkalommal hallottam, hogy a kereskedelemügyi minister ur is NAPLÓ. XLIV. nyilatkozott olyan irányban, hogy ő, mint minister mindig a gyengék oldala mellett áll (Saly Endre : Nem láttuk még !), mindig a gyengéket segíti és sohasem iparkodik az erősek támogatására, segítésére. Ha tehát nem volt frázis az a kijelentés, akkor a minister urnák komolyan meg kellene szívlelnie saját szavait, saját kijelentését, illetőleg azokat megvalósítani és oda kellene sietnie azokhoz a tizezrekhez és talán nem túlzok, ha azt mondom : százezrekhez, akiket a tobzódó kapitalizmus a végsőkig ki akar szipolyozni, ki akar zsákmányolni egy jelszóval, azzal, hogy Magyarország gazdasági talpraállitásához tartozik az is, hogy a termelést olcsóbbá kell tenni, mert egyrészt a drágaság visszafejlődése is a termelés olcsóbbá tételétől függ. (Rothenstein Mór: Csak a haszon legyen minél nagyobb!) Igen szomorú azonban, hogy a magyar ipari kapitalizmus a termelést ugy akarja olcsóbbá tenni, hogy leszállítja a munkabéreket, felemeli a munkaidőt és ezzel a termelés olcsóbbá tétele, a magyar ipari kapitalizmus szerint, el van végezve. Pedig már megmondottuk azt is, hogy ez a jelszó hamis jelszó, igy a drágaság visszafejlődéséhez hozzájutni nem tudunk, mert ezen a kísérleten már túlvagyunk, az ipari kapitalizmus a munkabérek leszállítását egyszer már végrehajtotta ugyancsak azzal a jelszóval, hogy majd igy fog a drágaság visszafejlődni : ha olcsóbbak lesznek az iparcikkek, a mezőgazdasági termelés is olcsóbban jut a mezőgazdasági művelést elősegítő iparcikkekhez, s ennek következménye lesz, hogy a mezőgazdasági termények olcsóbbodnak ; általában mint egy folyamány fog megindulni a drágaság visszafejlődése, az egész élet olcsóbbá, elviselhetővé fog válni. Ez nem vált be, s miután erre bizonyíték van, joggal lehet állítani, hogy ez az ujabb kísérlet sem fog beválni és ez az ujabb kisérlet sem fog egyebet jelenteni, mint az az 1919-ben végrehajtót kisérlet, hogy a dolgozó társadalom százezreit fogják megint mezítelenre vetkőztetni. Mert azok az alacsony, elviselhetetlen munkabérek nem jelentenek egyebet, mint azt, hogy majdnem száraz kenyéren kivül egyebet a munkás _ szerezni nem tud, ruházatát pótolni nem tudja, lerongyolódik, majdnem meztelenné válik azért, mert Magyarország ipari kapitalizmusa olyan kísérletekbe bocsátkozik bele, amelyről már bebizonyosodott, hogy azokkal az ország drágaságát visszafejleszteni nem lehet, s ezekből a kísérletekből ismételten nem következik be más, mint amit már előbb emiitettem és még valami, az, hogy ebből is a hasznot majd azok fogják zsebrevágni, akik ezt tulajdonképen végrehajtják. De épen a gazdatársadalom panaszolta fel közbeszólások és felszólalások alakjában, hogy a mezőgazdasági termények árai azért nem szállhatnak lejebb, mert az iparcikkek ára sem akar lejebb menni. Mármost ebből azt a következtetést lehet levonni» hogy az ipari kapitalizmus a munkabérek leszállításával és a munkaidő felemelésével egyáltalán nem akar ármérséklő ténykedést végrehajtani, hanem igy akarja a maga profitját biztositani, igy akar olyan illetéktelen profithoz jutni, amely talán most már valamelyes mértékben veszélyeztetve volt, legalább is veszélyeztetve lett volna akkor, hogy ha azokat a munkabéreket hagyták volna meg, amelyek eddig érvényben voltak. T. Nemzetgyűlés ! Amidőn a munkások, általában az alkalmazottak, bérért, fizetésért dolgozók helyzetéről, azoknak kereseti viszonyairól beszélek, akkor meg kell emlitenem egy olyan konkrét esetet is, (Halljuk ! a szélsőbaloldalon.) amelynek megemlítésével a kormányzatnak csak konok magatartását lehet kimagyarázni. (Esztergályos 49