Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-565

324 A nemzetgyűlés 565. ülése 1926. évi június hó 1-en, kedden. teli tételeknél ugyanezt lehet tapasztalni, mert az 1926/27. évi bevételek papirkoronában 14,302.224,025.000 koronát tesznek ki az 1925/26. évi 14,064.402,174.000 koronával szemben. Ezek a számok tehát világosan igazolnák, hogy az 1926/27. költségvetési esztendőben lényegesén nagyobb kiadásokat irányzott elő a kormány, de ugyancsak gondoskodott arról is, hogy ezek a lényegesen nagyobb kiadások megfelelő bevételekkel fedezve is legyenek. Mert az 1926/27. esztendőben is, amint már említettem, költségvetési felesleg mutatkozik és ez az előbb emiitett 623.536 pengő papír koronar a átszámítva 7.794,200.000 koronát tesz ki. Ezzel az összehasonlítással és a papirkoronára való átszámítással tulaj donképen élesen rá akarok világítani arra a pénzügyi politikára, amelyet a kormány folytat. Valójában a takarékosság elvét hangoztatják, hosszú idő óta halljuk a kormány részéről, hogy a takarékosságot akarja végrehajtani, amidőn azonban számszerűen akarunk meggyőződni a takarékosság mérvéről, akkor a számszerű adatok azt bizonyítják, hogy ez a takarékossági elv csak szóban van, meg a kormány részéről, a tényekben azonban egész»ín máskép mutatkozik ez, meg, mert az előbb fel sorakoztatott számszerű adatok fényesen igazolják, hogy az 1926/27. évi költségvetésnek ugy kiadási, mint bevételi tételei lényegesen felülmúlják az 1925/26. évi összegeket. Amig ugyanis az 1925/26-ik költségvetési esztendőben 399 milliárd, kereken majdnem 400 milliárd! volt a költségvetési felesleg, addig; a nagyobb bevételi tételek mellett az 1926/27. évi költségvetési felesleg csak 7.794,000.000 koronára, kerek számban csaknem 8 milliárd koronára tehető, tehát lényegesen kevesebb, mint az 1925/26. évi költségvetés feleslege. Már most miből adódnak elő ezek a szamok! Ha a kormány erre választ adna, válasza valószínűleg abban nyilvánulna meg, hogy a kiadási tételek az 1926/27. évben azért emelkedtek az 1925/26. évi tételek fölé, mert időközben státusrendezés volt, az állami tisztviselők fizetését és lakáspénzét emelték s ezeknek rendezésére, ezeknek felemelésére kellett ez a bizonyos többlet. Tagadhatatlan, hogy ez igy van, tagadhatatlauj, hogy a fizetésemelések, a státusrendezés kiadási többletet idézett elő, senkisem gondol azonban arra, hogy a kormány ilyen egyszerűen oldja meg ezt a kérdést, a fizetési többletre szükséges összeget egyszerűen az adózókra veti ki és az adók összegét olyan magas számban állapítja meg, amely az amúgy is magas összegekre rugó kiadási tételeket is felülmúlja. Ez az, ami legerőteljesebben kifogásolható a kormány pénzügyi ténykedésében, mert a kormány egyáltalában nem gondoskodik arról, hogy a másik oldalon iparkodjék a kiadásokat csökkenteni. Az egyes tárcák költségvetésénél már rámutattunk azokra a felesleges kiadásokra, amelyeket szerintünk részben csökkenteni lehet és rámutattunk olyan kiadásokra is, amelyeket teljes egészükben törölni lehet. A kormány ezeket a felszólalásokat és az ide vonatkozó javaslatokat nem szívlelte meg, a költségvetés tételein egyáltalán nem változtatott és igy most a megajánlási törvényjavaslatban ugyanazok a számszerű adatok foglaltatnak, amelyekkel már a költségvetés tárgyalásánál találkoztunk. A kormány egyetlen esetben sem reagált módosító javaslatainkra, a legsúlyosabb indokok, a legsúlyosabb argumentumok elmondása után sem helyezkedett arra az álláspontra, hogy bizonyos kiadási tételeken változtasson, de viszont nem reagált arra sem, hogy az általunk szintén súlyosan kifogásolt bevételi tételeket változtassa meg és olyan módon irányozza elő az állami költségvetés bevételi tételeit, hogy ez az ország dolgozó, vagyis szegény néprétegeinek helyzetén segítsen. Erre figyelemmel nem volt a kormány s ezt különösen azok az állitások igazolják, amelyekben bemutattuk azt az adópolitikát, amelyet a magyar, kormányzat most már évek óta folytat, sőt az utóbbi esztendőkben fokoz. Akármennyire és akárhányszor esett is már erről iszó, mégisl úgy tartom, hogy minden alkalmat meg kell ragadni arra, hogy a kormány súlyos, hibás ténykedését kritizáljuk, bíráljuk, mert ez annyira belevág az ország lakosságának életérdekeibe, hogy nem tudunk elég alkalmat, elég időt találni arra, hogy ezt megfelelően aposztrofáljuk. (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) Az adózási rendszerben, amely ebben az országban kialakult, az domborodik ki, hogy a2 állami bevételeknek körülbelül egyötödrésze adódik csak az egyenes adókból, mintegy négy ötödrésze pedig közvetett adókból. Ez az, amit mi súlyosan kifogásolunk, ez, az, amire nem tudunk elég időt és alkalmat találni, hogy kifogásainkat, elmondhassuk, mert ezideig az a meggyőződésünk, az a tapasztalatunk, hogy a kormány sokszor elmondott érveinkre neui reagál, dó rendszeren nem hajlandó változtatni és az állami bevételek terén nem hajlandó olyan változtatásokat végrehajtani, amelyek ne az amúgy is kiszopolyozott adóalanyokat terheljék továbbra is. Ezen változtatni nem hajlandó, sőt, — mint épen a legutóbbi költségvetési adatok az 1926/27. évi költségvetés adatai, különösen a pénzügyi tárca számszerű adatai igazolják ezt — mind jobban és jobban fokozza a kormány. Ëpen ebből a fokozásból kifolyólag jutottunk el már odáig, hogy a fejenkinti adóteher ma már olyan magas, hogy messze felülmúlja a békebeli adóterheket, holott, ha ezzel szemben összehasonlítjuk a kereseti lehetőségeket, akkor azt találjuk, hogy a kereseti lehetőségek pedig nagy általánosságban mélyen alatta állanak a békebeli kereseti lehetőségeknek. Én itt különösen a dolgozó kategóriákat értem, mindazokat, amelyek bérért bárminemű szolgálatot, munkát végeznek. Nem is tudok olyan kategóriát felemlíteni, amelynek békebeli keresete volna meg; ezzel szemben az adózásnál azt lehet tapasztalni, számszerű adatokkal azt lehet igazolni, hogy a békebeli terheken felülálló terheket kell viselni és nagyrészt ennek tudható be, nagyrészt ezzel magyarázható az a nagy gazdasági összeomlás, amely ebben az országban van. Pedig, ha a munkásháztartás békebeli helyzetét vizsgáljuk, még a békebeli állapotról is meg lehet állapítani, hogy a munkásoknak és általában a bérért, fizetésért dolgozóknak a békében sem volt rózsás a helyzetük, a békében is úgyszólván csak épen annyit kaptak, anienynyivel szűkösen, nehezen, gondok között tudták fentartani a maguk és családjuk életét. Mindezek ellenére most mégsem beszélünk meszszebbmenő dolgokról, mindezek ellenére most csak arról beszélünk, hogy legalább megvolna a békebeli kereseti lehetőség. Mert ha a békebeli kereseti lehetőség megvolna, akkor ezeket a súlyos adóterheket talán könnyebben lehetne