Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.
Ülésnapok - 1922-565
A nemzetgyűlés 565. ülése 1926. évi június hó 1-én, kedden. 311 és ezzel mélyen megsértették azt a kegyeletet, amellyel valamennyien kivétel nélkül tartozunk a halottnak. Azt halljuk, azt lanszirozzák, a kormánylapok és egyes kijelentések is ilyen irányban tájékoztatják a közvéleményt, hogy a kormány az appropriáció és néhány apróbb, jelentéktelen törvényjavaslat letárgyalása után hosszú szünetre akarja küldeni a nemzetgyűlést és a szünet tartamát meg is állapították körülbelül négy hónapban. Nem tudom, menynyiben igaz ez, mennyiben nem, hiszen a hirek ma ellenőrizhetetlenek és megbízhatatlanok, sajnos, még ha a legilletékesebb helyről jönnek is. Mondom, nem tudom, igaz-e ez, de kérdem, hogy a kormnáypárt és a kormány a mai viszonyok között el mer menni négy hónapi szünetre? El merik bocsátani a nemzetgyűlést négyi hónapi szünetre, még akkor is, ha meg vannak győződve arról, ha azt a gyakorlatot követik is, hogy ennek a nemzetgyűlésnek munkája nem hasznos és nem sokat ér? Hiszen mint fórumnak, ahol a panaszok levezethetők, ugyebár mégis van valami jelentősége és a mai gazdasági és politikai helyzetben, a mai külpolitikai helyzetben el mer menni a kormány és a nemzetgyűlés négy hónapi szünetre? Magára meri hagyni ezt a nemzetet, ezt a népet ilyen viszonyok között, anélkül, hogy az egymásra torlódó események itt szóbakerülhetnének? Mert azzal tisztában méltóztatnak knni, hogy az egységes párt uj házszabályai ugyebár lehetetlenné teszik az ellenzék számára, hogy a nemzetgyűlést szükség esetén összehivathassa? Sajátságos, hogy ha valamely minister felszólal akármikor, akármelyik költségvetési vagy felhatalmazási vitában, de más törvényjavaslatok vitájánál is, nem tájékoztatja a nemzetgyűlést a maga programmja és tervei felől. Itt kell megkérdeznem, igénybevéve a vita idejének egy részét: vájj on csakugyan igaz-e az hogy a, nemzetgyűlést négy hónapi nyaralásra akarják hazaküldeni? És itt kell megkérdeznem, van-e a kormánynak és a nemzetgyűlés többségének elég erkölcsi ereje és bátorsága ahhoz hogy ezt a négy hónapi szünetet elrendelje és igénybe vegye? Itt kellene választ kapnom erre és itt nem fogok rá választ kapni, mert egyszer csak megint fait accompli elé állitanak bennünket és egy szép napon az elnöki pulüitusról a nanirend megállapításánál kapunk egy négy hónapos szünetbejelentést. Én feltételezem, hogy ez az erkölcsi bátorsága ahhoz, hogy ezt a négy hónapi szünehogy itt hagyják az országot bajban, bizonytalanságban ^ a nemzetgyűlés összehívásának lehetősége nélkül. Én elhiszem ezt hiszen eddig is igy tették, hogy a túlsó oldal tagjainal?: egy" része elment haza az egyéni gazdaság és az egyéni gazdagság műveléséhez és növeléséhez. Én azonban azt látom, hogy közben tovább rohan az ország a lejtőn lefelé olyan veszélybe, amelyet sem önök, sem mi előrelátni, előre megállanitani nem tudunk. Mi tehát mint ellenzék akik komolyan vesszük hivatásunkat, akiknek bírálatát és Ítéletét nem homályosítja el a pártfegyelem és a pártelnöki parancs, akik kötelességet és kötelezettséget vállaltunk nem vagyunk abban a kellemes helyzetben, — megmondom egész őszintén — hogy alkalmasnak látnók az időt e F y ..h° sszu parlamenti szünet elrendelésére. Nekünk törődnünk kell az ország sorsával, mert mi a választóknak tett ígéretet és a fogadott kötelességet komolyan vesszük; nekünk kötelességünk bírálni az ország helyzetét és közállapotait és kötelességünk tiszta helyzetet. tiszta képet festeni. Ezt tesszük és ez az egyik oka annak, hogy nem lehetünk állandóan rendelkezésére a kormány önkényes politikai ekvilibrációinak és önkéntes határidő-megállapításainak. Hiszen ha lemérjük a mi birálómunkánk effektiv értékét és számbavesszük még hozzá á kormány és a kormánypárt megértő magatartását, — ezt megint inter parentesim mondom — akkor valóban egészen könnyen elhatározhatnók magunkat arra. hogy a vitát gyorsan befejezzük és elmegyünk mi is hazaÉn azonban ugy látom, hogy a mi számunkra van egy további kérdés is. Nekünk kötelességünk megkísérelni az elaludt kormány-lelkiismeret fölélesztését, kötelességünk ezt megkisérelni még akkor is, ha tudjuk, hogy hiábavaló, kötelességünk a jövő felelősség szempontjából kötelességünk az ország dolgozó népének érdekében. Nem áll tehát meg az, amit a népjóléti minister ur mond, hogy mi politikát csinálunk a kérdésekből. Minket felelősségtudat és kötele sségteljesités vezet, és ha a túlsó oldalról ezzel szemben vádakkal illetnek bennünket, ha meggyanúsítanak bennünket a ministeri székekből, bennünket ez sem fog megállítani, mert mi tisztán, világosan látjuk a helyzetet, a helyzet alakulását és hinnünk kell, hogy ez a kétszínű, hazug rendszer a maga 'külön hatalmát babusgató módszereivel nem lehet hosszú életű. Elnök: A képviselő urat inparlamentáris kifejezéséért kénytelen vagyok rendreutasítani. Proppsr Sándor: Hinnünk kell ezt és ebben a tudatban végezzük azt a nehéz munkát, amelyet a kormány ellen, a többség ellen, a kormány és a többség gánesoskodása ellen kell folytatnunk. Kezdjük meg a helyzetfestést politikai téren. Ha egytized rész igaz volna abból, amit az ország drága pénzén a rendelkezésre álló sajtóban hirdetnek, nem volna okunk panaszra, nyugodtan élhetnénk; ^de ha elikezdtiük vizsgálni a dolgokat, akkor fájdalommal kell megállapitanunk: politikai téren ugyanott vagyunk, vagy talán még messzebb, mint ahol voltunk esztendőkkel ezelőtt, a híres-nevezetes konszolidáció előtt. Az ellenforradalmi terror teljes mértékben dühöng. (Kima P. András: Látszik! Mutatja, hogy katolikus papot lőnek agyon az oltárnál!) Az is a terror következménye, t, Kuna képviselő ur. Mindenki tudja, aki a történelmet ismeri, hogy sohasem lehet tudni, hol áll meg egy megindított terror. (Lendvai István: Az ellenforradalmat önök ne bántsák, mert önök indították meg a terror folyamatait Magyarországon. Nagyon örülök, hogy egyszer tapsolhatok önnek!) Igen derék dolog, ha valaki saját magának tapsol. (Lendvai István: De én önnek tapsolok, akár tetszik, akár nem tetszik!) Ez még nem jelenti azt, hogy igaza van. A terror útja 1914 június 28-án indult el. Az első forradalom a hadüzenet volt. Az első bolsevista decretum az 1912 : LXIII. te. volt, és ha még tovább akarunk visszamenni, itt van 1912 május 23-ika, amikor az úgynevezett szabadelvű kormány belelövetett ezen a téren abba a tömegbe, amely jogokat követelt. A terror tehát ott kezdődik és az ellenforradalmi terror teljes virágjában pompázik ma is. (Lendvai István: Azért beszél ön itt nyugodtan!) Próbáljon meg engem terrorizálni, ha tud. (Petrovácz Gyula: Ö nem terrorista!) Ez az egyetlen hely, amely még megmaradt, ahol még egy-két őszinte szót el lehet néha mondani. Ha ez önnek fáj, akkor álljon oda abba a glédába,
