Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-565

308 À nemzetgyűlés 565. ülése 19, szabad a helyén lennie. Igaz ugyan, hogy a népjóléti minister ur végigviszi a gondolatot és beleilleszti beszéde menetébe a logikai folytonosságot, amikor azt mondja, hogy Eassay Károly képviselőtársunk beszéde szép volt, objektív volt, csakhogy adós maradt a bizonyitással. Ezt Eassay Károlyra vonatkozólag mondotta. (Erdélyi Aladár: Dehogy is kérem! Bakovszkyra!) Bakovszkyra! Akkor hiányzik a logika. Akkor, engedelmet kérek, módosítani kell előbbi kijelentésemet. Akkor Vass József népjóléti minister ur beszédének ebből a részéből, amely Eassay Károly képviselőtársunk beszédére vonatkozik, a logikai konzekvencia hiányzik. Mert ha Eassay Károlynak igaza van és ha Eassay Károly megállapitásai objektívek és fedik a valóságot, akkor Eassay Károly beszédének konzekvenciáit le kell vonnia annak a kormánynak, amelynek egyikigen tekintélyes és illusztris tagja ennek a beszédnek helytálló voltát elismeri. Ha tehát arról van szó, hogy a ministerelnök ur.a külföldön most megint a támadások célpontjába került, ennek csak maga a ministerelnök az oka, aki elfelejtette, a maga cselekvéseibe különösen a franküggyel kapcsolatosan az őszinteséget belevinni. Nincs igaza Pesthy Pál igazságügyminister urnák sem, amidőn azt mondja, hogy jogi szempontból a Banque de France állásfoglalása után a kérdéshez több szó nem férhet. Büntetőjogi szempontból valóban nem férhet több szó hozzá, mert hiszen a Banque de France képviselője az ügyet a maga részéről lezárta. Ne méltóztassék azonban elfelejteni, — én legalább ugy gondolom el a kérdést, külföldi újságcikkekből, külföldi neves, jeles politikusok beszédeiből és nyilatkozataiból én azt olvasom ki — hogy a Banque da France állásfoglalása Magyarország népének szól és nem szól a Bethlen-kormánynak, amely a magyar néptől merőben el van választva és idegen. (Ugy van! a bal- és a ftzélsőbaloldalon. — Halász Móric: Csakhogy ezt a megkülönböztetést a Banque de France nem teheti meg!) Mindent megtehet. A francia nemzet álláspontja kezdettől fogva az volt; hogy a frankhamisításhoz., a frankhamisítás lebonyolitásáihoz a magyar népnek, Magyarországnak semmi köze sincs, (Halász Móric: Úgyis van!) csupán a hivatalos magyar kormányzat tehető felelőssé, és e két eseményből: egyrészt a Banque de France állásfoglalásából, másrészt a most meginduló ; nagy nemzetközi támadó kampányból én azt látom, hogy a francia nemzet kitart azon álláspontja mellett, hogy a frank hamis it ás ódiumát nem hajlandó a magyar népre háritani, (Rakovszky István: Ugy van!) viszont azonban nem hajlandó ezt a magyar kormánynak elnézni. Nem az ellenzékre hárul tehát az a feladat, hogy ebben a kérdésben és ebben a támadásban irányító szerepet vegyen magának; a kormánynak kötelessége, hogy felálljon a nemzetgyűlés színe előtt és megmondja, megindoskolja, miért nem volt ebben a kérdésben őszinte; miért volt szükséges ebben a kérdésben hosszú hónapokon keresztül kertelni; miért volt szükség arra, hogy a frankbizottság munkáját hátráltassáik és megakasszák; miért volt szükség arra, hogy a bíróság munkáját befolyásolják! (Felkiáltások jobb felől: Na! Na! — Halász Móric: Ezt nem lehet mondani!) Miért volt szükség arra, hogy a bíróság az ítélet indokolásában a frankhamisítás gyalázatos cselekedete felett ilyen jóindulatú kritikát gyakoroljon és a frankhamisitók feje köré glóriát vonjon?! (Halász Móric: Ehhez semmi köze a kormánynak!) s

6. évi június hó l-en, kedden. (Az elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja el.) A frankhamisítás — a pénzhamisítás általában — önmagában véve aljas szándékú cselekmény, ezt a jogi irodalom elismeri, megállapítja, megállapítja pedig annál az oknál fogva, — ezt neves jogászoktól hallottam és magam is olvastam — hogy a pénzhamisítás soha, semmi körülmények között sem lehet nemes indokokból eredő, mert a pénzhamisítónak magának nincs módjában előre megállapítani és meghatározni, hogy az általa hamisított hamisitványokkal kit károsítson meg, ez tőle teljesen kívül áll, mert az igy kidobott hamis pénz elmegy az útjára és hogy hol áll meg, kit károsít meg, azt előre megmondani senkisem tudja. Epen ugy nem tudták ezt megmondani és nem tudtak ebben a kérdésben diszponálni a mi frankhamisitóink sem, mert hiszen, ugyebár, látjuk a gyakorlatból is, hogy nem azt károsították meg és nem azt károsították volna meg, ha cselekményük sikerrel járt volna, akit meg akartak károsítani, hanem egy velünk barátságos államnak, Hollandiának polgárait és siker esetén se, akarva sem károsíthatták volna meg a francia nemzetet, illetőleg a Banque de France-ot, mert hiszen ott értik a pénzt jobban, mint a mi tanácsadó szakértőink; ott meg tudják állapítani, hogy melyik pénz a hamis és melyik a valódi, egészen bizonyos, hogy a Banque de France a hozzá visszafolyó pénzek mindegyikéről meg tudta volna állapítani, hogy az hamis és azt nem fogadta volna el valódinak és igy nem károsodott volna, épen ugy, mintha valaki az én nevemre váltót hamisít, ezzel nem engem károsít meg, mert nekem módomban van megállapítani, hogy az hamis, nem én károsodom tehát, hanem az, akinél a hamis váltót sikerült plaszirozni. Én a magam részéről még azt is kifogásolom és azt is perhorreszkálom és azt sem tudom elfogadni, hogy az államok és a nemzetek egymás elleni harcában ezt a módszert meghonosítsák. Én, ha a francia nemzetet sikerült volna is megkárosítani, — aminthogy erre soha semmi kilátás nem volt •— még akkor is becstelennek és aljasnak tartom ezt a cselekedetet, sokkal inkább tartom annak azok után, hogy nem a francia nemzetet károsították volna meg, hanem megkárosítottak volna holland bankárokat, vagy irodakisasszonyokat vagy más ilyen kisembereket, kereskedőket, akiknél, ha néhány ilyen hamis ezerfrankost elhelyeztek volna, ezzel azokat egész életükre szerencsétlenné tehették volna, szemben azzal a jóakarattal és jóindulattal, hogy a tőlünk teljesen idegen és messze fekvő hollandiai nemzet ezrével vitte el magához a nyomorgó magyar gyermekeket, hogy azokat ott erőhöz juttassa, szemben a magyar földbirtokososztálylysl, amely közönnyel nézi a városi gyermekek pusztulását és nem hajlandó közülök néhányat magához fogadni. T. Nemzetgyűlés! A népjóléti minister ur retorikai remekléséhez én tehát csak azt fűzhetem hozzá, amit beszédem elején már megmondottam: tetteket kérünk, tetteket, amelyek megmérhetek, tetteket, amelyek bírálhatók, tetteket, amelyek érvényesülnek és nem szavakat és nem retorikai fogásokat, mert ezekkel csak a túlsó oldal néhány tucat kormánytámogató tagjának tapsát tudja elérni és kivívni magának a ministerelnököt helyettesítő népjóléti minister ur, de nem tudja megnyugtatni ezt a vergődő országot ennek a kormányzatnak politikai módszerei tekintetében. T. Nemzetgyűlés! Előttünk fekszik az