Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-565

A nemzetgyűlés 565. ülése 1926. évi június hó 1-én, kedden. ;>Ö3 szerep, amelyet az én egyházam a maga felszentelt fiainak ad. (Zaj balfelőlj Az a szerep, amelyet a t. ministerelnök ur ministertársainak egy része és közegeinek egy része játszott, nagyon különös világitásba helyezi ezt az egész ügyet Azt hitték, hogy a külföld és a franciák olyan együgyűek, hogy felülnek, elhiszik ezt a játékot és komolyan veszik azt, ami itt végbemegy. Méltóztatnak emlékezni, hogy amikor a frankügy kipattant, akkor nagyon intim tárgyalások, barátságos beszélgetések voltak, — nem akarok ezekre most kiterjeszkedni — hogy hogyan lehetne ezt a dolgot elrendezni. A legelső beállitás az volt, (Horváth Zoltán: Kibontakozásról beszéltek a belügyministerrel Nádosyék!) a legelső hivatalos állásfoglalás az volt, hogy itt egészen közönséges, hitvány gazemberek vannak, akik kártyaveszteségüket, magánadósságaikat könnyelmüségokozta romlásukat akarták jóvátenni azáltal, hogy itt nagystílű frankhamisítást követnek el. (Kassay Károly: Az a szomorú, hogy a tisztogatás nem ilyen volt.) Itt van a kezemben Korányi párisi követünknek január 12-éről kelt hivatalos nyilatkozata, amely magyarra lefordítva, a Pesti Naplóban jelent meg, tehát nem ellenzéki lapban. (Dréhr Imre: Talán kormánypárti!) Önök ugyanennyi joggal konstatálhatják, hogy nem kormánypárti lap, mint ahogyan én konstatálom, hogy nem ellenzéki. A közlemény címe a következő: Korányi párisi követ nyilatkozata (olvassa): »A hamisítók egyetlen fillért sem adtak ki más célra, mint személyes szükségletekre. Paris, január 11. A Soir című lap Báró Korányi Frigyes magyar követtel folytatott beszélgetését közli, aki többek között kijelentette, hogy Windischgraetz herceg teljesen elszegényedett és ugy látszik, hogy az országos főkapitány és a Térképészeti Intézet egyes tisztviselői lépre mentek neki. Egyetlen fillért sem adtak ki más célra, mint a hamisítók személyes szükségletére.« Mily hitellel bírhat annak a követnek nyilatkozatai, amelyeket a fejlemények megcáfoltak. Azóta lefolyt a frankper és mi tudjuk, hogy az összes vádlottak azzal védekeztek és ez teljes bebizonyítást is nyert a bírói ítélet indokolásában, hogy egy fillért sem használtak fel magáncéljaikra, hanem az egész akció egy nemzeti, hazafias cél szolgálatában történt. (Horváth Zoltán: Csakhogy nem mondták meg, mi az a nemzeti cél!) A kormánypárti sajtó ugyanabb etil ciZr időben folyton támadta herceg Windischgraetzet és hangsúlyozta, hogy adósságai már oly nagyok voltak, hogy ezek elől nem tudott másképen menekülni. (Herezeg Béla: Ugy is volt!) Nem volt így, hiszen a ministerelnök ur maga adta ki róla a gentleman bizonyítványt. (Horváth Zoltán: Patentirozva van! — Csontos Imre: Andrássy is megtette! — Kassay Károly: Andrássy megteheti, mert nincs hivatalos állásban!) Azután megtörtént, hogy herceg Windischgraetz a végtárgyaláson bevallotta, hogy igenis bűnös tett volt ez hazafias célból. Nagyra vannak azzal, hogy állítólag nem bizonyult be a kormány részessége. Én két tényből állapítom meg a kormány bűnösségét. Én önökhöz egészen részrehajlatlanul azt a kérdést intézem, hogyha önök közül valakit, aki hatalmon van, ilyen súlyos váddal illetnek, hegy ilyen nagy bűntényről tudott és abba bele van keveredve, nem fogja-e az illető kötelességének tartani azt, hogy állásáról lemondjon? (Felkiáltások jobbfelől: Nem! Hiszen rágalom!) Helyes, én belátom, hogy önöknek egészen más felfogásuk van azokról az előnyökről, amivel a hatalom jár, mint nekem, aki mindig itt, ezen az oldalon ültem. Szerintem ez volna az egyetlen módja annak, hogy beigazolhassam, hogy ártatlan vagyok. A t. képviselő urak azt mondják, hogy ez rágalom volt. I Ferenc József alatt ez nem történhetett meg. (Zaj a jobboldalon.) I. Ferenc József alatt is voltak ilyen esetek, én magam tudok négy esetet, amikor, leghívebb miniszterei, legodaadóbb hívei voltak bizonyos ügyekbe belekeverve s akkor ő egy pillanatig sem tűnte őket maga mellett. (Zaj a jobboldalon. — Kassay Károly: Le kell csukatni a rágalmazókat! — Herczegh Béla: De a rágalmazás még nem elég!) T. Nemzetgyűlés! Ismét kérdem, elképzelhetik-e, hogy VViudiscgraetz oly aljas, hogy ha a tanácselnök kérdést intéz hozzá: mondja meg, vájjon a kormány tudott-e a frankhamisításról, vagy nem tudott róla, akkor az esetben, ha a kormány nem tudott erről a dologról, nem azt felelte volna, hogy igen, vagy nem, hanem azzal tért volna ki a válasz elöl, hogy erre nem nyilatkozom. (Zaj a jobboldalon.) Milyen aljasság volna az„ t, képviselő ur, valakiről, aki ártatlan, azt a gyanút kelteni, hogy részes a dologban. Én ismerem Windischgraetzet, könnyelmű ember. (Herczegh Béla: Mert ő igy felel, ez már megállapítja a kormány bűnösségét ? — Horváth Zoltán: Ministerelnöki gentleman! — Zaj.) Mondja meg, képviselő ur, megtenné-e annak ellenére, hogy politikai elíefelem, hogy ha én egy bűnügybe bele volnék keverve és a képviselő úrhoz azt a kérdést intéznék: tud-e arról, hogy én bele vagyok keverve, azt a választ adná: nem nyilatkozom. A képviselő ur vagy azt mondaná: nem tudom, vagy azt, hogy Kakovszky benne van, vagy nincsen benne. Windischgraetz egyszerűen kijelentette, hogy ő nem nyilatkozik ebben az esetben s a legutolsó végtárgyalási napon meg is magyarázta, hogy miért: azért, mert nem akart valótlanságot mondani, s igy tért ki a válaszadás elől. Ha én ministerelnök vagyok, nem vagyok abban a helyzetben, hogy azzal szemben, aki ilyen csúnya gyanút kelt a becsületemen, odaálljak és azt mondjam: ez gentleman. Ha a ministerelnök ártatlan, nem mondhatja, hogy gentlemann az, aki a gyanú bélyegét nyomja rá, ami sokkal rosszabb, mint a kitisztázott ügy megállapítása. Ilyent egy gentleman nem akarhat és én bármennyire elitélem Windischgraetzet, bármennyire nem azonosítom magam az ő tettével és bűntényével, (Herczegh Béla: Mi sem!) de sokk<al súlyosabban, sokkal erősebben Ítélem el azt, ha ő akár egy magánszeméllyel szemben is — aki ártatlan — a gyanúnak ad tápoít azzal, hogy nem nyilatkozik, annál inkább az ország első tisztviselőjével szemben, amikor ennek sokkal messzebbmenő konzekvenciái vannak, ahol nemcsak magánember jó hirnevéről, hanem „egy egész kormányzati rendszer jó hirnevéről van szó. Ez az aljasságnak oly nagy foka, melyet én nem engedek az elitélt Windischgraetz hercegre nyomni, mert tudom, hogy ez nem igaz, mert tudom, hogy ha jó lelkiismerettel azt mondhatta volna, hogy a ministerelnök semmit sem tudott a dologról és nem volt belekeverve, megtette volna ezt a nyilatkozatot. (Felkiáltások a jobboldalon: Mondta többször is! — Fekete Lajos: Nádosy őszintén, becsületesen vallott ugy-e?) Nádosyt nem erősítette meg a fővádloltt, Windischgraetz. (Zaj a jobboldalon. — Herczegh Béla: Windischgraetz szegény vádlott és nem