Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.
Ülésnapok - 1922-564
A nemzetgyűlés 56á. ülése 1926. évi május hó 31-én, hétfőn. 279 az összeférhetetlenségi állandó bizottsághoz utasítom. Folytatjuk a vitát. Szólásra következik? Peralaki György jegyző: Peyer Károly! Peyer Károly: T. Nemzetgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslatban a kormány két évi költségvetésre kér megajánlást. A magam részéről magénak ennek a törvényjavaslatnak előterjesztését és rendelkezését törvénytelennek tartom és nem ismerem el a kormánynak azt a jogát, hogy két évi költségvetést egy törvényjavaslat keretében kivan elintézni. A parlamentáris gyakorlat is ellene szól ennek, mert hiszen lehetnek képviselők, akik az egyik év költségvetését elfogadják, de viszont a másik év költségvetését nem fogadják el. A törvényjavaslat mostani formájában ugy van előterjesztve> hogy nincs is módjában a képviselőknek ezt az álláspontjukat esetleg kifejezésre juttatni és kénytelenek vagy az egész törvényjavaslatot elvetni vagy az egész törvényjavaslatot elfogadni. E költségvetés előterjesztésével tulajdonképen egy egészen uj pénzügyi gazdálkodási korszak veszi kezdetéi Befejezést nyer a kormány által végrehajtott szanálási időszak és valamennyien azt vártuk volna, hogy a szanálás befejeztével pénzügyi téren és általában gazdasági téren mégis valamelyes javulás fog beállani. Rassay képviselő ur a tegnapelőtti napon elmondott beszédében döbbenetes képet festett arról a hatásról, melyet a szanálás eredményeképen elkönyvelhetünk. Azonkívül, hogy a kormány a koronát stabilizálta és az államháztartást egyensúlyba hozta, más eredményt a szanálással kapcsolatosan feltüntetni nem lehet. Ugy véltük valamennyien, hogy a szanálás nem^ ezt fogja jelenteni. Hiszen az előadó ur részéről is, meg a bizottságban is olyan beszédek hangzottak el annakidején, hogy nem kell mást tenni, mint csak arra kell törekedni, hogy az államháztartás egyensúlyba jöjjön, pénzünk stabilizálódjék s akkor özönölni fog ide & külföldi tőke, megindul az ipar és a kereskedelem és végre a gazdasági élet újra fellendül. (Rassay Károly: Meg is történt volna, ha...) Keressük az okokat, hogy miért nem következett ez be. Rassay Károly t. képviselő ur ezen okok ©gy részét elmondotta, amit én teljes egészében honorálok, de véleményem szerint ennek a kérdésnek van egy másik része is : , 'még pedig az, hogy a külföldi hitelezők nem eléé-szenek meg azzal, hogy csak azt nézzék meg, hogy az államháztartás mérlege végeredményben egyensúlyban van-e, hanem azt is megnézik, hogy az egyes rovatoknál felvett tételek milyen célokra használtatnak fel s azt is megnézik, hogy az egyes társadalmi osztályokra milyen terhek hárulnak. A külföldi kapitalista sokkal óvatosabb, semhogy őt azzal is meg lehessen téveszteni, hogy azt mondjuk: a bevételekből fedezhetők a kiadások, sőt még marad az év végén hatszáznéhány millió korona felesleg is. A külföldi kapitalista azt is megnézi, hogy azok az összegek, amelyek az állam bevételét képezik, milyen címen folynak be az állampénztárba, másodsorban megnézi, hogy az ilymódon befolyt adóbevételek mire fordíttatnak. Erre nézve tömérdek példát sorolhatnék fel, kezdve a magángazdálkodástól egészen a városok háztartásáig, ahol a külföldi hitelező, de a belföldi hitelező is sohasem elégszik meg azzal, — ha egy földbirtokos a saját birtokára hitelt - hogy az illető bemutatja a státusát, kér amely szerint Ő elég- vagyonos és elég jó ahhoz, hogy ilyen összeget neki hitelezzenek, hanem megkérdezi tőle, mire kívánja ezt a kölcsönt fordítani. Még nagyobb körültekintéssel járnak el a városoknál. Például Budapest főváros annakidején hiába mutatta ki azt, — még a háboruelőtti időben — hogy az ő bevételei és kiadásai rendben vannak, mégis megkérdezték tőle a külföldi hitelezők, hogy a felveendő kölcsönt mire kívánja fordítani és csak, amikor látták, hogy tényleg hasznos beruházásokra kívánja fordítani, akkor folyósították ezeket a kölcsönöket. Ugyanez a helyzet ma is. Amidőn a városok vagy a főváros maga is külföldi kölcsön után érdeklődnek, nemcsak azt kérdezik, hogy a főváros költségvetés© egyensúlyban van-e, hanem megkérdezik e mellett azt is, hogy azokat az összegeket, amelyeket fel akar venni, milyen célra kívánják fordítani és ily módon azoknak a jövedelmezősége biztosítva van-e. Ha a magyar állam költségvetését nézzük ebből a szempontból, akkor megdöbbentő adatokat kell látnunk ugy a kiadásoknál, mint^ a bevételeknél, mert sem a kiadásoknál nem látjuk azt a körültekintő gondosságot, amelyre feltétlenül szükség volna, sem pedig a bevételeknél nem látjuk azt a megváltoztatott adórendszert, amelyre a háború után szükség lett volna. A legtöbb állam a háború után kénytelen volt egészen uj gazdasági elméletet elfogadni és államháztartását ennek alapján berendezni. Nálunk azonban tovább folytatták a régi nagy Magyarországból átvett költségvetés szerint az állam pénzügyi számvitelét, mintha nem történt volna semmi, mintha itt minden a régiben maradt volna; megmaradtak a nagy intézmények és mi nem igyekeztünk az állam egész apparátusát a megmaradt országhoz hozzáidomitni, nem igyekeztünk arra, hogy a kiadásokat megszorítsuk ott, ahol ez feltétlenül szükséges, hogy megadjuk a vérkeringéshez szükséges tőkét és ezzel a gazdasági élet fejlődését lehetővé tegyük. Az állam bevétele az üzemek nélkül — mert az üzemek költségvetése számtanilag egyáltalán nem számit, hiszen a bevételek fedezik a kiadásokat — 724-8 millió pengőt tesz ki. Ebből az összegből a fogyasztási adók 64-9 milliót, a forgalmi adó 194*7 milliót és a vámokból eredő bevétel 67 miliő pengőt tesz ki. Tehát ezek az indirekt és a fogyasztókat közvetlenül terhelő adók, amelyeket újból áthárítanak más fongyasztási rétegekre, 326-6 millió pengőt ^tesznek ki. Ha a költségvetés egész összegéből, a 724 millió pengőből levonjuk a dohányjövedék bevételét, — mert hiszen ez csak átmeneti tétel, és célszerűbb volna, ha ez mint önálló üzem külön vétetnék fel — a 136 millió pengőt és ha levonjuk az államnyomda bevételét, amely 2-3 millió, ha ezt az összesen 138-3 milliót levonjuk a 724-8 millió pengőből, akkor 586-5 millió pengő az állam tulaj donképeni bevétele, amelynek 59%-át teszi ki a fentebb emiitett három tétel, nevezetesen a fogyasztási adók, a forgalmi adó és a vámjövedelmek. Maga ez a szám már eléggé mutatja, hogy mennyire helytelen az adórendszerünk arre'îy a bevételek nagy részét ezekre az adókra bazirozza és nem törekszik arra, hogy egészséges jövedelmi és a viszonyoknak megfelelő egészséges vagyonadót létesítsen. Ha ezekhez még hozzávesszük az egyéb címeken fizetendő illetékeket az igazságügyi és egyéb tárcáknál, akkor nyugodtan el lehet mondani, hogy ezek a közvetett adók körülbelül a 65%-át teszik ki az állam összes bevételeinek. . .
