Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-563

266 A nemzetgyűlés 563. illése 1926. évi május hó 29-én, szombaton. egyenrangú fontosságot, említette meg a külpolitikát és belpolitikát. Legyen szabad mármost külpolitikai helyHitünkkel foglalkoznom. (Halljuk! Halljuk!) Ebben a tekintetben fel kell vetnem a kérdést, hogy valóban mit tudtunk elérni és mennyi vált valóra azokból a reményekből, amelyeket a ministère] nök ur hangoztatott. Itt azt kell megállapítanom, hogy helyzetünk nem javult, de romlott, pedig azt is meg kell mondanom, hogy én az elmúlt időszakot a magyar külpolitika szempontjából nem találom kedvezőtlennek. Nagyon jól méltóztatnak tudni, hogy hosszú időkön keresztül az u. n. szukcessziós államok problémái teljesen kívül estek Európának érdeklődési körén, lekötötte azt a német probléma. Mármost a német-francia feszültségnek enyhülése egyfelől, a locarnoi megegyezés másj felől enyhített© ezt a hangulaltot és lehetővé tette, hogy az európai hatalmak figyelme^ ideí'orduljon az u. n. Közel-keleteurópa problémáihoz. Látjuk azt, hogy kalandosabbnál kalandosabb terhek merülnek fel: dunai konföderáció, a kisentemte kibővítése, uj keleteurópai entente, stb., azonban ezek a gondolatok mind azt mutatják, hogy kezd a lelkekben megérni asz a tudat, hogy a jelenlegi helyzet nem stabil, hogy itt valaminek történnie kell és mindenki keresi a fejlődés és megoldás útját. (Ugy van! Ugy van!) Másfelől azok a kötelékek is, amelyek a kisentente-ot létrehozták, meglazultak. Ezt nem lehet letagadni. Hiszen végre a kisentente-ot a Magyarország elleni védekezés negatívuma, egy negativ gondolat hozta létre. (Ügy van! ügy van!) A szanálási programúi nyomán beállott hangulatban a lelkek megértek arra mindenütt, hogy belássák, hogy ezeknél a negatívumoknál bármelyik kisentente-beli államra nagyobb erőt jelent az a pozitívum, amelyet egy egységes nyolcmillió lakosságú államnak, mint amilyen a magyar állam, szövetségei és politikai közeledése nyújt. Én azonban azt látom, hogy mi ezeket a lehetőségeket nem használtuk ki. Ne méltóztassék félreérteni, én nagyon jól tudom, hogy ez nemcsak tőlünk függ, nemcsak a magyar kormányon áll, de a magyar kormán jmak minden esetre kötelessége egyetlenegy alkalmat sem elmulasztani, viszont mindent megakadályozni, ami ennek a közeledésnek útjában állhat. És itt én nem látom azt, hogy a kormány elég erős és elég elővigyázatos tudna lenni. Nem akarok kitérni a legutóbbi bűnügyi tárgyalás idevonatkozó részére, amikor állami hivatalban lévő egyéniek tüntető tapsok mellett hirdették az irredentát és Budapest polgármestere kézfogással látta szükségesnek, hogy itt demonstráljon. Meg kell mondanom, hogy a gyermekes, romboló hazafiságnak egy olyan példáját mutatták, amely igazán az értelmi képességekre vet sötét fényt. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Én magukat az eredményekéit mézem:. A hivatalos szanálási programúinak és az elhangzott kormánynyilatkozatoknak ellenére azt kell megállapítanom, hogy ezen a téren az egy Ausztriával kötött kereskedelmi szerződésen kiviül alig tudtunk valami kedvező eredményt elérni. Vagy olyan államokat kötöttünk tarifális szerződéseket, amely államok ránknézve nem jelentenek sokat, vagy pedig jelentékeny országokkal, de jelentéktelen tárgyakban kötöttünk ilyen szerződéseket Itt van a Franciaországgal és a Lengyelországgal kötött szerződés. Franciaország ránknézve jóformán semmit sem jelent. Egész összbehozatalunknaik és összkivitelünknek 2%-át sem éri ed az az érdekeltség, amely Franciaország kapcsán bennünket érdekel. Lengyelország talán valamivel jelentősebb, de lényegtelenül jelentősebb. A szomszédállamokkal, amelyekkei meg kellett volna kötnünk a szerződéseket és igy elsősorban Csehországgal amely a mi kivitelünknek és bevitelünknek közel 25% -át reprezentálja, a gazdasági tárgyalásokat semmiképen sem tudtuk dűlőre vinni. Ennek az én véleményem szerint sokféle oka lehet, de ezek között az okok között igen jelentékeny politikai okok is vannak. Tudom, hogy gazdasági okok is vannak, de vannak jelentékeny politikai okok is. A kormány hivatkozhatik arra, hogy nem rajta múlik a dolog, azonban itt is van egy igen kellemetlen jelenség, amely a kormányra nézve nem kedvező. Itt van az Oroszországgal megkötött és aláirt kereskedelmi szerződés. Épen Paupera Ferenc t. képviselőtársam hivta fel a figyelmet Oroszország gazdasági viszonyaira, amelyek még nem kapcsolódtak be az európai és a világ gazdaságba. Magam is utána néztem ennek a dolognak és azt kell látnom, hogy Oroszország, amellyel siet szerződéseket kötni Németország és Olaszország, a maga háború előtti kivételével és bevitelével szemben óriási mértékben el van maradva. Óriási lehetőségek nyílnak tehát itt gazdasági tekintetben. A kormány aláirta ezt a szerződést és meghátrált a belső demagóg jelszavak és akciók előtt és dacára annak, hogy felismerte a helyes utat, amelyen haladnia kell, mégis visszariadt attól, hogy ennek a konzekvenciáit belpolitikallag^ viselje. De e kereskedelmi és tarifális szerződések elmaradásánál is, véleményem szerint súlyosabb kihatása van a külföldi bizalom megingásának, ami kifejezésre jut a külföldi rövidlejáratú bitelek felmondásában. Ez szintén egy faktum, amelyet nem lehet kétségbe vonni. Sok cég gazdasági összeomlásának Magyarországon ma épen az az oka, hogy ezek a rövidlejáratú külföldi hitelek a lejárat alkalmával nem ujittatnak meg. Ez pedig a bizalomnak a hiánya és ismét egy súlyos politikai kérdés. S itt értem el beszédemnek ahhoz a részéhez, amelyben át kívánok térni az ország belpolitikai helyzetére is, (Halljuk! Halljuk!) T. Nemzetgyűlés! A mi külpolitikai helyzetünk az utolsó két és fél évben leromlott- Ha csak az érintkezési formákat veszem és azokat a külsőségeket, amelyekben két és fél évvel ezelőtt a külföldön tárgyaló magyar államférfiaknak részük volt s azokat, amelyek ma jutnak osztályrészül nekik, akkor meg kell állapitanom, hogy hátrányukra súlyos leromlás van. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) A legutóbbi genfi tárgyalások alkalmával — meg kell mondanom őszintén — önérzetében sértette az embert a hivatalos sajtóirodának az az erőlködése, hogy minduntalan elhelyezzen egy hirt, hogy a magyar állam ministerelnöke egy külföldi, másod- és harmadrangú állam funkcionáriusával leülhetett egy negyedórát tárgyalni. Ennek a megromlott helyzetnek az okait abban látom, hogy két és fél évvel ezelőtt az a megbecsülés, amely kijutott a nemzetnek és a külföldön tárgyaló államférfiaknak, nem a személyeknek szólt és nem is annak a kormányzati rendszernek és. szellemnek, amely addig vitte Magyarország ügyeit. Ez a megbecsülés szólt azoknak az Ígéreteknek, amelyek nyíltan elhangzottak, amelyeket a szanálási programmal az ország magáévá tett és amelyek végre azt engedték remélni, hogy Magyarországon is a kormányzatban, a külső és belső politikában azok a kormányzati