Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.
Ülésnapok - 1922-563
262 'A nemzetgyűlés 563. ülése 1926, áruforgalomnak a kérdése. Az előttem fekvő statisztikából megállapíthatóan a vasutak 1924-ben szállítottak 22 567.000 tonnát, 1925-ben 20,590.000 tonnát, miff 1926 első három hónapjának eredménye még az 1925. évi átlagnak is alatta marad, mert a szállítás mindössze 4,351.000 tonnát tesz ki. Hascnló képet mutat természetesen a személyszállítás is. Hiányzik az egész vonalon a tranzitforgalom, amelyet csak megfelelő tarifáiig szerződéssel és vasúti egyezménnyel lehet létrehozni. Ezek csak rapszodikus adatok, de azt hiszem, mégis képet adnak arról a folytonosan csökkenő, lefelé haladó irányzatról, amely az ipari produktivitás, az ipari termelés terén tapasztalható. Teljesen igaza van Strausz István képviselőtársamnak, amikor az előbb közbeszólt, hogy az ipar és a kereskedelem mellett a mezőgazdaság terén ha nem is válság, de mindenesetre válságos jelek mutatkoznak. Ezeknek a méreteit nem lehet megállapítani olyan minuciózitással, mint az ipari és kereskedelmi forgalom csökkenését, azonban egy bizonyos, a mezőgazdasági termelés költségei felfelé gravitálnak és a mezőgazdasági termelés produktumainak az ára az aranyparitás alatt van. És nem is igen mutatkozik olyan javulás, amely az egyensúlyt helyreállítva a termelést kifizetőbbé és rentabilisabbá tenné. Természetesen itt számolnunk kell az elmúlt év rekordtermésével, amely még ma is érezteti hatását. Avagy méltóztassék számításba venni azokat az eshetőségeket, amelyek a mezőgazdasági termelésbe mindenkor kell, hogy belekalkulálva legyenek. Van még egy folyamat, amely itt ennek biztos jelét mutatja és ez az eladósodási folyamat. Ezt nem lehet letagadni; ez jelentkezik és én nem hiszem, hogy az igények a magyar mezőgazdasági, agrárius társadalomban emelkedtek volna. Hiszen, ha nekem kifogásom van, akkor épen az a kifogásom, hogy az agrártársadalom — kulturális igényei nem emelkedvén megfelelőképen — nem kapcsolódik bele az ipari és a kereskedelmi piacba. Erről tehát nem igen lehet beszélni, úgyhogy máshol kell a baj okának lenni, amit a kormánynak keresnie kell és ami ellen orvosságot kell találnia. (Strausz István: A mi részünkről várják a programmot.) Az iparnak és a kereskedelemnek ezzel a válságával kapcsolatban meg kell állapitanom, hogy a válságnak kisérő jelensége, nemegyszer előidézője, a hitelválság. Hiszen e tekintetben is borzalmas számok merednek elénk. A fővárosi pénzintézetek leromlott tőkeerejét mutatja az a körülmeny, hogy az 1913-ban volt alap- és tartaléktőkéjükkel, szemben a mostani pengőmérlegekből megállapíthatóan elveszítették alap- és tartaléktőkéjüknek 76:8%-át. nem is beszélve az időközi alaptőke felemelésekről ebben az összehasonlításban és nem is beszélve a pénz vásárló erejének változásáról, mert ha ezt is bele kombinálnám, ugy azt kellene megállani tanom, hogy tőkéjüknek 82:1%-át veszítették el. Ez nem könnyű jelenség, ezzel foglalkoznunk kell, mert ha nem is akarnánk vele foglalkozni, ugy foglalkozik vele a mindennapi élet, mert, ismétlem, ez nemcsak kisérő jelenség, ban ein előidézője is magának a közgazdasági válságnak. Ennek kifejezője a bankjegyforgalom csökkenése. Ugyanezalatt az idő alatt a bankjegyforgalom is nagymérvű csökkenést mutatott. A g-azdasági pangás kimélyülésének a jele ez. 1925 december 31-én a forgalomban volt bank jegymennyiségből egy-egy lakosra 41 "1 aranykorona esett, míg 1926 március 31-én ez évi május hó 29-én, szombaton. EL szám leszállt 40-9%-ra. Ezzel szemben miniden hitelszükséglet erős,en emelkedett aminek legfőbb előidéző oka, azt hiszem, a külföldi hitelek megvonása amire egyébként még bátor leszek visszatérni. Meg kell állapitanom, hogy akár az ipari, akár a kereskedelmi, akár a mezőgazdasági hitel területén nézek körül, a szanálási időszak letelte után nem látom a nagy közgazdasági újjáéledést, hanem e helyett a fokozatos állandó leromlásnak képét látom. (Strausz István: A 250 milliónak tekintélyes része még mindig a kasszában hever!) Meg kell állapitanom, hogyha ezzel a leromlással szemben a kormány tesz is nébány bátortalan lépést, mint például a beruházások terén, ezek nem olyan óriási méretűek, amint azt a t. előadó ur előadta, és ha elhangzik is egy-egy biztató Ígéret, végeredményben a kormány valamely csodálatosan fatalista álláspontra helyezkedik. A ministerelnök ur nemrégiben egy társadalmi összejövetelen beszédet mondott és megemlékezvén a gazdasági nehézségekről, Trianonról, felállította azt a merész tételt, hogy ez az élet nem élet. Tovább nem mondta me? a ministerelnök ur, hogyha ez az élet nem élet akkor mit kell itt csinálni. Ilyen kijelentést tenni felelős helyről, szerintem nem lehet, ha egyúttal nem jelölöm meg az^ utat, amelyen a kibontakozást látom mert e nélkül az ilyen kijelentés csak szabadjára engedi a kétségbeesést és a kalandoknak vágyát az emberek lelkében. A gazdasági erők szembekerülnek az életnek ezekkel a súlyos problémáival, tehát foglalkozni kell velük. Felállítják a túlméretezés teóriáját. Trianon-felkiáltással hirdetik, hogy csonka Magyarország területe nem birja meg a kereskedelemnek és az iparnak azt a méretét, amely itt található. (Strausz István: Azt nem mondják meg, hogy mi lesz a leépitettekkel!) Ez azonban nem álláspont. Nem lehetséges az, hogy a kormány Trianon-felkiáltással egyszerűen halálra ítéljen egész gazdasági termelési ágakat és nyomorral küzködő, dolgozni akaró gazdasági exisztenciákat. Ha a trianoni szerződés következtében előállott viszonyok megnehezítették a gazdasági életfeltételeket bizonyos vonatkozásban, akkor a kormán3 7 nak nem az a kötelessége, hogy a gazdasági defetizmust hirdesse, hanem az. hogy keresse meg és szerezze meg azokat az életfeltételeket, amelyek a veszélyeztetett exisztenciák létét biztosítják vagy legalább is módot nyújtanak arra, hogy a gazdasági élet más produktív területére átvihetők legyenek. És meg kell mondani azt is, hogy ennek a kormányzatnak van a legkevesebb joga ahhoz, hogy ilyen defetista álláspontot foglaljon el, mert ez a kormányeat volt az, amely a gazdasági forgalom megkötöttségével éveken keresztül kitermelt egy uj kereskedői és talán iparososztályt; a gazdasági forgalom megkötöttségével, a behozatali és kiviteli rendszerével kitermelt egy uj, erkölcseiben nem nagyon válogatós, konjunkturális, kereskedői osztályt; a fokozott ipari védelemmel, behozatali tilalommal iparvállalatokat segített létesíteni máról holnapra, sokszor tényleg a fogyasztóközönség filléreiből. De ma már a kereskedői üzletek és ipari vállalatok a magyar gazdasági életnek erős állomásaivá lettek. Ezek felett nem lehet napirendre térni és nem lehetséges az, hogy keleti fatalizmussal maitusi tanokat állítsunk fel, amellyel ezeket halálra ítéljük. Itt a kormánynak egészen más kötelessége volna. A kormánynak az volna a kötelessége, hogy a bajok okát megkeresse és arra a gyógy-
