Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-556

18 A nemzetgyűlés 556. ülése 1926. evi mcijus ho 20-an, csütöftöhon. között teljesen lehetetlen, úgyhogy az illető < esztendők folyamán nem is járt ntána a maga ügyének, mivel munkája volt és munkáját elmulasztani nem akarta. Most azonban, mivel több, mint másfél esztendeje munka nélkül van, a munkásbiztositásból is kiesett, s mert munkanélkülisége folytán állapota rendkivül rosszabbodott, kénytelen bármilyen módon igényének utánajárni, de semmiféle módon nem tud hozzájutni igényének elismeréséhez. Az özvegyek igénymegállapitásánál is egészen képtelen esetek fordultak elő az utolsó esztendőkben. Azokat a hadiözvegyeket, akik mosásból tartják fenn magukat, akiknek havonta talán öt-hat-nyolc, vagy tlán tíz ilyen mosási vagy takarítási napjuk van, egyszerűen kihagyták, illetőleg nem állapították meg igényüket azon a címen, hogy megfelelő módjuk van a maguk eltartására. A költségvetési tételek szerint az a hadiárva, aki otthon van, akit anyja, vágy hozzátartozói tartanak el, sokkal rosszabbul jár, mint aki intéizeti ellátásban részesül. Az ilyen hádiárvára sokkal kevesebbet fordit az állam, mint arra, akit az állana menhelyben, vagy más hadiárva-otthonban tart el, holott a családi védelem is megíkivánná, hogy a családon belül tudjuk megtartani, (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Most már így is van!) teljesen abban a miliőben, ahol az anya gondozásaiban részesülhetne, ahol az anyai szeretet sokkal többet jelentene részére, mint akármilyen^ más, esetleg* jobb ellátás is. (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Teljesen egyenlő díjazásban részesülnek!) Csak a számok beszélnek ennél a kérdésnél és ha megállapítom, hogy Berlinben egy ötvenszázalékos, kétgyermekes hadirokkant 1,264.000 korona illetéket kap a nálunk kiutalt 112.000 koronával szembtein, a százszázalékos kétgyermekes hadirokkant 2,386.000 koronát a nálunk kiutalt 1 millió koronával szemben, az Özvegy 1,169.000 koronát a nálunk kapott 40.000 koronáival szemben, a félárva hadiárva 415.000 koronát és a teljes árva 612.000 koronát a nálunk 'kiutalt sokkal kevesebb 6000 és 40.000 koronával szemben, akkor még meg kell említenem azt is, 'hogy a temetkezési illeték ápolási pótlék címén is igen számiba veendlő összegeket utal ki a német költségvetés a német hadirokkantaknak. Megengedhetjük-e magunknak azt a felelősséget, hogy ezek á hadirokkantak, özvegyek és árvák nélkülözni legyenek kénytelenek! Megengedhetjük-e azt, hogy rendészeti prohléma legyen végül ebből az elsőrangú fontosságú szociális problémából? Megengedhetjük-e azt, hogy azok az emberek, aki'k az isleretek ezreit kapták annakidején, azok beváltásából egyetlenegyet sem látnak? Ennél a kérdésnél a tételek felemeléséről van szó és egyáltalán még fogalmam sincs róla, hogy mennyi az az összeg, amit előirányozni lehetne és ami elegendő volna annak a sok könnynek letörlésére. Egy javaslatom volna előterjesztendő, amely ezt az összeget 40 millió pengőre kívánja felemelni. Azt hiszem, ez sem tudja biztosítani azt alz ellátást, amelyre szükség volna, mégis azonban ez körülbelül másfélszeres emelést jelent. Kérem az igen t. népjóléti minister urat, hogy ebben a 'kérdésiben nagyobb bőkezűséget tanusitani méltóztassék és éhben a kérdésiben ne méltóztassék meghátrálni semmiféle más szempont elől. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik! Csik József jegyző: Kiss Menyhért! í Kiss Menyhért: T. Nemzetgyűlés! Azért szólalok fel, hogy Kéthly Anna képviselőtársamnak felszólalását, amelyben ő a magyar rokkantügy fájó sebeire mutatott rá, még jobban aláfessem s alátussirozzam. Azt hiszem, hogy ez a tétel és ez a pont, amelynél most e pillanatban állunk, Scyllája és Charibdise az igen t. minister ur egész költségvetésének. A minister urat már több alkalommal felvilágosítottuk erről az oldalról és rámutattunk arra az örvényre, amely a magyar társadalmat fenyegeti a rokkantak el nem látása tekintetében. Előttem szóló t. képviselőtársam Németország adatait hozta elő, Németország statisztikáját ismertette és ezekből az adatokból állapította meg azt, hogy a 100%-os, 75%-os és 50%-os hadirokkantaknak, valamint a hadiözvegyeknek és hadiárváknak ugyanazok a kategóriái mennyivel nagyobb ellátásban részesülnek Németországban. Mindjárt hivatkoznom kell arra a tényre és valóságra, hogy Németországban a háború elvesztése nem okozott nagyobb bajt, bár Németország gazdaságilag még talán jobban alásülyedt, hiszen márkája összehasonlithatatlanul jobban leromlott és tönkrement, mint a magyar pénzegység. Ha tehát Németország ennek ellenére mégis szükségesnek tartotta, hogy tisztességes módon gondoskodjék hadirokkantjairóh a háború áldozatairól, intőjel ez a magyar kormányzatnak, hogy neki is meg kell tennie a maga kötelességét a háború áldozataival szemben. Annak ellenére azonban, hogy ez a kérdés állandóan napirenden van, hogy Budapest utcáin és terein ma is találunk katonaruhába öltözött rongyos, toprongyos embereket, akik reszkető tagokkal feküsznek a járdán végig, mellükön a kitüntetés szalagjaival, akik reszkető karral nyújtják ki kezeiket adomány és alamizsna felé, mégis a kormányzat részéről tulajdonképen olyan intézkedés nem történt, hogy ez az állapot lehetetlenné váljék és a rokkantak, a háború áldozatai olyan ellátást kapjanak, hogy ne legyenek kénytelenek kimenni koldulni az utcára. A hidakon, a Kossuth Lajos-utcában, a Muzeumköruton és más utakon állandóan találkozunk a háború áldozataival és ugy látszik, hogy ezek az emberek, ezek a 100%-osok nem tudnak bejutni a Timót-utcai és más utcai gyűjtőhelyekre és menhelyekre. Ezeknek ellátásáról, elhelyezéséről a családok körében kellene gondoskodni vagy olyanképen megoldani a kérdést, hogy az utcától elvonassanak, hogy a békésen elhaladó polgárokat és a munkásoknak ezreit és ezreit szerencsétlen helyzetükkel mindennap ne izgassák, ne botránkoztassák. Én a minister urnák felhívom a figyelmét arra, hogy a 7197-es számú rendelet, amely legutoljára szabályozta a rokkantkérdést, abszolúte nem oldja meg ezt a nagy problémát. Ez a nagy probléma ma is a maga égő sebével, a maga fájdalmival, a maga nyomorúságos mivoltával ott áll a magyar közönség előtt és itt volna az ideje már, hogy ez ne rendészeti kérdés, hanem szociális probléma, olyan szociális probléma legyen, amelynek már igazán elérkezett volna az ideje, hogy a magyar kormány a háború befejezése után a háború utáni hetedik esztendőben ezt a kérdést véglegesen megoldja és rendezze. A 100%-os legénységi állománybeli rokkantak 1 millió koronát kapnak havonta. Nem kell magyarázgatnom azt, hogy olyan rokkant, aki nem tud semmit sem dolgozni, akinek 100 százalékos hadirokkantsága hivatalosan megvan állapítva, 1 millió koronából önmagát, feleségét és gyermekeit eltartani igazán nem