Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-561

À nemzetgyűlés 561. ülése 1926. évi május hó 27-én, csütörtökön. m selŐtársammal a százalékos jutalékok és díjak tekintetében is. Nem akarok nagyon belemélyedni e kérdésbe, de én is azt hiszem, hogy akárhányszor egészen kis örökség sokkal nagyobb munkát ad, mint egy nagy örökség. Akárhányszor más téren is kisebb ügy nagyobb munkateljesítményt kivan. Tulaj donképen ez is az inflációs időszakból származik, mert hiszen azelőtt is volt bizonyos fokozatosság, de volt egy maximális határ is. Ez a kérdés nem hozzám tartozik, hanem az igazságügyminister ur hatáskörébe; én csak i'elhivom a t. Nemzetgyűlés figyelmét arra, hogy be van nyújtva az okirati kényszerről szóló törvényjavaslat, amelynek egyik szakasza ezt a kérdést tárgyalja. Én a magam részéről a legmelegebben fogom támogatni az ezirányban megnyilvánuló óhajokat. (Elénk helyeslés.)) Gaal Gaston igen t. képviselőtársain foglalkozott a pénzintézetek bélyegilleték-kérdésével. Ma nem vagyok abban a helyzetben, hogy erre nézve valami konkrétumot tudnék mondani. Amennyiben ugy volna, amint t. képviselőtársam mondotta, természetesen meg kell tenni minden intézkedést, mert hiszen végeredményben az állam nem mondhat le jogos bevételeiről. Ezt a kérdést mindenesetre meg fogom vizsgálni, bár véleményem szerint a pénzintézetek általában véve megfelelnek kötelezettségüknek. (Helyeslés jobb felől.) Méltóztassék megengedni, hogy foglalkozzam az adminisztráció kérdésével. Méltóztassék végignézni egész Európán, azokban az államokban is, ahol nem történt oly katasztrófa, mint nálunk, az adminisztráció mindenütt gyengült. Bizonyos idő kell, mig az adminisztráció ismét eléri a békebeli szinvonalat. Én ismételten csak azt mondom, hogy vannak bajok, van száz és száz baj, de ne feledjük el, hogy mi igen gyakran csak egyes eseteket látunk, azonban nem látjuk általában a helyzetet, pedig egyes egetekből következtetve nem lehet az egész adminisztrációra Ítéletet mondani. Nekem belső meggyőződésem, hogy az a haladás, melyet mi az adminisztráció terén az utóbbi időben elértünk, kielégitőnek mondható. (Fábián Béla: Háromszor annyiba kerül nálunk az adminisztráció, mint Ausztriában!) Nagy az eredmény és örülhetünk, hogy már odáig jutottunk, hogy tisztviselői karunk megint azzal a komolysággal és lelkiismeretességgel kezd foglalkozni, amely a múltban jellemezte. Hogy ilyen nagy káosz után nem lehet egyszerre a helyes utat megtalálni, azon — azt hiszem, — senki sem fog megütközni. Fábián Béla igen t. képviselőtársam azt mondja, hogy senki sem hallgatja meg a panaszokat. Kérdem az összes képviselőket — és kezdem Esztergályos János képviselő urnái, aki talán az elsők között volt nálam és végig fogok menni az egész t. Házon, hogy volt-e rá eset, amikor nem avatkoztam be, ha hozzám jutottak a panaszok? Merem állítani, hogy ilyen esetekben mindig elrendeltem a vizsgálatot. (Esztergályos János: Ugy van!) A rendelkezéseket megtettük és általában véve mindig megnyugvásra oldottuk meg a kérdéseket. (Igaz! Ugy van! a, jobboldalon.) Ismételten csak azt kérem, méltóztassék bizalommal lenni velem szemben és méltóztassék hozzám fordulni, mert hiszen igaza van Fábián t. képviselőtársamnak abban, hogy nem elégséges az adóbevételeket biztosítani, de azok behajtása is olyan formában kell, hogy történjék, hogy az elviselhető legyen. (Helyeslés.) Én ezt a tételt állítottam fel, ezt a tételt akarom érvényesíteni az egész vonalon és miután most már nem lesz szerencsém egy év alatt háromszor hallgatni költségvetési vitát (Forster Elek: Hála Istennek! — Derültség.), ezekkel az ügyekkel, az adminisztráció kérdésével, a magam részéről is intenzivebben akarok foglalkozni, mert azt tartom, hogy ez tulajdonképen gyökere az egész államháztartásnak és meg vagyok győződve róla, hogy sikerülni is fog ebben a tekintetben bizonyos nyugalmat elérni. Épen ebből kiindulva, nem leszek abban a helyzetben, hogy azokat a határozati javaslatokat, melyeket benyújtottak, elfogadjam. Ezek tulajdonképen kormányzati intézkedések, melyeket a józan ész diktál. Ezekre nem kell rászorítani a ministert és nem is volna helyes, ha a törvényhozás annyira beleavatkoznék a végrehajtó hatalomba. Ismételten csak hangsúlyozom, hogy ha valaki visszaél a hatalmával, ha valaki bűncselekményeket követ el, én ezt a magam részéről a legszigorúbban birálom el, mert nem vagyok hajlandó tűrni oly tisztviselőt, aki nincs a hivatása magaslatán. (Általános élénk helyeslés és taps.) De viszont,^ azt hiszem, mindenki meg fogja érteni, ha végletekig megvédem azt a tisztviselői kart, amely lelkiismeretesen teljesiti hivatását. (Helyeslés jobbfelöl.) Innen szólok a pénzügyi adminisztráció tisztviselőihez, hogy amennyire a legnagyobb állami érdek, hogy biztositsák az állam bevételeit, az ő kezükbe van letéve, ép ugy nekik kell legjobban megérteni, hogyan kell legjobban összeegyeztetni tudni az állam érdekét a magángazdasági érdekkel. (Igaz! Ugy van!) Nem zaklatással, nem megnyomoritással, hanem megértve a gazdasági élet bajait kell törekedni a kérdések helyes megoldására. (Élénk helyeslés a jobb- és a baloldalon. — Fábián Béla: A bizalmas rendeleteket kérjük visszavonni! — Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) Nem olyan bizalmasok azok a rendeletek, ha vannak is. Ezeknek a rendeleteknek több fajtája van. Vannak u. n. intern-redeletek, melyek csak bizonyos útmutatást adnak az eljárásra és vannak olyanok, amelyek természetesen általános rendelkezéseket tartalmaznak. Én nem vagyok túlságosan barátja még az intern-rendeleteknek sem, épen ezért törekszem minden irányban a rendeletekkel való kormányzást a minimumra szorítani. Hisz mindjárt rá fogok térni az appropriációs javaslattal kapcsolatban erre a kérdésre, amelyet — azt hiszem — a t. Nemzetgyűlés is örömmel fog venni. (Helyeslés balfelől.) Ezek után Szilágyi Lajos igen t. képviselőtársán! beszédével fogok kissé foglalkozni. El kell ismernem az ő beszédéről s általában az összes ellenzéki beszédekről, hogy ma mind lojálisak voltak ás meg akartak maradni ama határokon belül, amely határokat betartani tulajdonképen a helyesen felfogott ellenzékiség kötelessége. Igen t. képviselőtársam beszédében azonban az ellenzéki psziché két végletben nyilvánult. Az egyik oldalon kérdést intézett hozzám, hogy miért ragaszkodom én olyan konokul az adóemelésekhez és miért nem akarok átmenni az adócsökkentésekre. Hiszen hozzá vagyok ahhoz szokva, hogy ami nálunk történik, azt soha nem veszik észre, vagy lebecsülik, de ha külföldön történik valami és valahogyan hírt szereznek róla, azt rögtön megtárgyalják. Én annakidején leszögeztem azt az álláspontot, amelyet ma is fenn kell tartanom, hogy amellett, hogy az államháztartást rendeztük, azt hiszem, Anglia után mi voltunk az első állam, amely rá tudott térni