Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-561

194 A nemzetgyűlés 561. ülése 1926. Itt kell még- felhoznom azt a kérdést, amelyre vonatkozólag- már birjuk a t. minister ur igéretét, hiszen pár héttel ezelőtt a Nemzetgyűlés fízine előtt maga nyilatkozott az iránt, hogy az örökösödési illetéket abszurdnak, végrehajthatatlannak, a maga részéről is helytelennek, megszüntetendőnek, illetőleg a viszonyokhoz inerten megváltóztatandónak tartja, (Ugy van! Ugy van! a jobbohJkdon.) Arra kérem a i minister urat, hogy ezt az ígérteiét szíveskedjék sürgősen beváltani, mert az Ígéret elhangzása és beváltása közötti időközben, amely a két terminus között eltelik, az örökösök százai mennek tönkre, mert az, ami most folyik r az örökösödési illeték terén, az többé nem illetékezés már, nem az a jogos rész, amelyet az állam a maga részére az örökségből elvehet, hanem valóságos vagyonelkobzás, ami nem volt az örökösödési illetékről szóló törvény célja. Méig egy másik kérdésre is bátor vagyok a mélyen t. pénzügyminister ur figyelmét felhívni. (Halljuk! HaJjukU) Méltóztatik talán tudni — nem tudom, törvények vagy ministeri rendelkezések alapján, — a legújabb időkben az az eljárás, hogy az örökségeket leltározó közegek nem a munka után kapják díjazásukat — legtöbbször bár csak biankettával intézik el a dolgot, — hanem azon összeg után, amelyre ők maguk a vagyont leltározáskor felértékelik. Ha véletlenül egy közjegyzőnek — mondjuk — az Eszterházy hercegi uradalom hagyatéka kerül a kezébe, amely ugyan valamivel több munkát ad, mint egy kisebb vagyon leltározása, ezt (Áz elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja el.) készséggel elismerem, mégsem a végzett munka arányában kapja az a közjegyző vagy körjegyző — mert ma még a körjegyző is leltározhat és előkészítheti az örökösödési elj a i s alá a hagyatékokat — a díjazást, hanem annak az objektumnak — ingóságnak vagy ingatlannak — az értéke után bizonyos százalékot, amely száz és százmilliókra rúghat s amely nemcsak a nagybirtokost, hanem a szegény kisbirtokost is olyan mértékben sújtja, amilyen mértékben az elviselhetetlen. (Ugy van! jobbfelöl.) És itt van még egy anomália, mélyen t. minister ur. Mondjuk X. Y. kisgazda birtokát leltározta a közjegyző s az örökösödési eljárás céljaira megbecsülte és az iratokat a pénzügyi hatósághoz beterjesztette. A saját közjegyzői díját rögtön levonta a féltől és azon összeg után számította fel, amennyire a hagyatékot megbecsülte. Most megtörténik, hogy a pénzügyi hatóságok nem fogadják el azt a becslést, amelyet a közjegyző leltárba foglalt, hanem még felemelik. Eseteket tudok arra, hogy a félnek az örökösödési illetéket nagyobb összeg után kellett fizetnie, mint amilyen öszszegről a leltárt a közjegyző kiállította. Mikor a közjegyző értesült arról, hogy a kincstár felemelte az értéket, pótszámlát nyújt be a félnek s most már a kincstár által felemelt öszszeg után külön kéri a maga eljárási pótköltségeit. (Fábián Béla: A százalékos rendszert mindenütt be kellene szüntetni!) Tökéletesen osztom, hiszen oda tendálok, t. képviselő ur. Ugyanez "a helyzet a különféle bírságolásoknál, a különféle bélyegjövedéki stb. bírságolásnál, ahol valósággal üldözésnek, kunirozásnak teszik ki azt a nyomorult — akár vidéki, akár városi — közönséget, csak azért, inert az igy előkotort pénzösszegeknek egy igen nagy százaléka azé, aki azokat előkotorta és csak egy nagyon kis százaléka megy be az évi május hó 27-én, csütörtökön. államkincstárba. Sőt megtörtént velem, hogy par excellence olyan beadványoknál, amelyekre nézve a törvény mondja ki — például a szövetkezeti beadványoknál — a bélyegmentességet, ennek ellenére következetesen megleletezték a vezetésem alatt állott falusi szövetkezet beadványait csak azért, mert az illető tisztelt irnok ur vagy hivatalnok azt gondolta magában, hogy ezért a csekélységért nem fognak fellebbezni, hanem inkább megfizetik s igy ő az általa bejelentett, jogtalanul megleletezett illetéknek háromnegyed részét vagy nem tudom, mennyit, mint saját jutalékát, megkapja. Ezek azok az apró keserves visszaélések, amelyek mint tüszurások és szunyogesipések napról-napra izgatják, bosszantják a közönséget és hozzák olyan lelki állapotba, amely semmi körülmények között nem kívánatos. Ezenfelül végül egy nagyon, de nagyon komoly és nagyon, de nagyon sajnálatos tényre — ha igaz — akarom felhívni a mélyen t. minister ur figyelmét. Különösen pénzügyi körökben a legutóbbi időben szóbeszéd tárgyát képezi az, hogy bizonyos nyugtabélyeg-illetékeket, amelyek egyes ügyletek után — devizák adása és vétele stb. 'járnak, ahol egy bank áll az ügyféllel szemben a bankok nem rónak le. Az ilyen ügyleteket tudvalevőleg a bank kétféleképen bonyolíthatja le, vagy ugy, hogy rög-tön a pénztárnál kifizeti és az illető fél nyugtáját magánál tartja, vagy pedig ugy, hogy ha állandó összeköttetésben áll az illető féllel, vagy annak rendelkezésére egyszerűen a folyó számlája javára irja. Ezek az ügyletek mind számlák alapján lesznek elintézve és hogy mennyire számlák alapján, azt egy nyomtatvánnyal igazolom a mélyen t. Nemzetgyűlésnek és a mélyen t. minister urnák, amely számla a Magyar Nemzeti Banknak egy ilyen elszámoló számlája, devizák, külföldi értékek adásvételének elszámolására; ennek az egyik sarkában az van benyomtatva, hogy: »Az 1924. évi V. te. kiegészítő részét képező alapszabályok 114. cikke alapján illetékmentes.« Ebből világosan kitűnik, hogy ezek az elszámolások egyébként illetékkötelesek, illetve, hogy ezek a számlák számlabélyegkötelezettek. A Nemzeti Bank van ez alól felmentve, és gondolom még egy pár intézet — talán az Okh. és egy pár ilyen kivételes helyzetű pénzintézet — a többi pénzintézetek azonban — ami magából ebből a tényből is kiviláglik, mert hiszen elrendeli az illetéktörvény — arra kötelezvék, hogy az öszszes ilyen ügyletek után egy tized promille nytigtabélyeget tartoznak leróni. Ennek a kötelességének tudomásom szerint a Hitelbank teljes egészében eleget tesz, a Kereskedelmi Bank szintén eleget tesz, de az már bizonyos dolgokat kivesz ez alól, mert a saját maga által kibocsátott és elárusított csekkjein már ezt a nyugtabélyeget nem rójja le, hanem egy bélyegzőt használ, amelyet rá is üt a nyugtára, amelyre az van nyomva: »saját csekkünk, jegyzék bélyegmentes«, ellenben a többi összes budapesti bankok és pénzintézetek, amennyire én értesülve vagyok, ezt a nyugtabélyeget évek óta egyáltalában nem rójják le. Egész devizaforgalmuk, amely csak egy-egy pénzintézetnél is száz és százmillió svájci frankra rug egy esztendőben, nyug'tabélyeg nélkül lesz kezelve és elszámolva. A félnek felszámitják ugyan a nyugtailletéket, az állammal szemben azonban ennek a kötelezettségüknek évek óta nem tesznek eleget. Nekem nincs módom és alkalmam arra, hogy ezeknek a pénzintézeteknek ügyvezetését