Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-559

À nemzetgyűlés 559. illése 1926. évi május hó 25-én, hedden. m âzt mondja: »Semmi közöm hozzá, hiszen magántársaság!«, viszont mikor kinevezésről van szó, akkor pedig a földmivelésügTi minister nevezi ki és delegálja oda a tisztviselőket. Ez, t. minister ur, lehetetlen és tarthatatlan helyzet. ±la szükség van erre az intézményre és akkor méltóztassék azt megfelelően ászerveznl, fentartani és dotálni, méltóztassék ennek az intézménynek működését lehetővé tenni. En azt tartom, hogy szükség van rá, mert ha valahol, ugy épen Magyarországon van szükség egy olyan tudományos irányú intézetre, amely mindazokat a nagy üzemi kérdéseket, amelyekkel a magyar gazda abszolúte világtalanul áll szemben és amelyekkel nálunk jóformán senki sem foglalkozott, hivatott kimunkálni, kidolgozni és a szakkörök rendelkezésére bocsátani. Megengedem azonban, hogy fennállhat egy olyan felfogás, hogy ez az intézet nem szükséges, —- akkor tessék elejteni. De lehetetlen egy ilyen intézményt félig fentartani és azt mondani: »a tisztviselőket én nevezem ki, de tartsa fenn az intézetet más« és amikor fejleszteni kell, akkor fejlessze más, viszont pedig, ha hatalmi hatáskörről van szó, akkor meg hivatalos intézmény! Ilyen hermafrodita alkotást fentartani teljes lehetetlenség, és nagyon kérem a földmivelésügyi minister urat, méltóztassék ennek a kérdésnek helyes megoldásába belebocsátkozni. Mélyen t. Nemzetgyűlés! Nem ülhetek le anélkül, hogy a selyemtermelés kérdését is ujolag szóba ne hozzam. Ez tudvalevőleg épen a legszegényebb osztálynak képezi, nem mondom, hogy mézeskalácsát, mert hiszen annyit nem hoz, hanem mindenesetre olyan segitőforrását, amelyből aránylag minden nagyobb munka nélkül, apró gyerekek foglalkoztatásával, akik azokkal a selyemhernyókkal elvesződnek, egy esztendőben pár heti munkával elég szép jövedelmet lehet elérni. A régi békevilágban — az adatok nem maradtak meg a fejemben, de ugy emlékszem — egy-egy család ezen az utón 2—300 aranykoronát tudott magának két-három heti munkával megkeresni. Mondom, nem olyan borzasztó nagy dolog, mikor azonban mégis milliókról van itt szó és amikor igazán a legszegényebb néposztálynak ezrei meg ezrei, a legkisebb gyermekek munkába állításával is, tudtak maguknak bizonyos összeget biztositani és mikor nemzetgazdasági szempontból és a külkereskedelmi mérleg szempontjából sem volt közömbös, hogy pár száz métermázsa selyem kimegy a külföldre amiért az ország pénzt kap: ez a körülmény mindenesetre annyira megbecsülendő és annyira figyelembeveendő, hogy ezt a termelési ágat teljesen elejteni, a bürokrácia tehetetlenségébe belefullasztani abszolúte megengedhetetlen és semmi körülmények között sem képezheti egy öntudatos földmivelésügyi kormányzat célját. Ezt a termelési ágat egy, nem akarom szóval megnevezni, hogy milyen szerződéssel kiszolgáltatták egy részvénytársaságnak. Amenynyire én tudom, ennek a szerződésnek egy olyan kormány... (Mayer János földmivelésügyi minister: A Wekerle-kormány kötötte azt a szerződést!) Kérem, nem a minister urnák teszem a szemrehányást, én csak konstatálom, hogy kiszolgáltatták egy részvénytársaságnak. A múltkor pedig azt konstatáltam, hogy e részvénytársaság igazgatóságában a földmivelésügyi ministeriumnak nyolc főtisztviselője ül. (Derültség bal felől. — Saly Endre: Ez aztán szép! Ezt is Wekerle csinálta!) Most csak azt akarom a t. minister ur figyelmébe ajánlani, méltóztassék ezt a vállalatot ettől a társulattól visszavenni. Erre az a szerződés, amelyet a kormány azzal a vállalattal kötött, módot nyújt, ennek a lehetősége a szerződésben nyitva áll. Méltóztassék ezt a lehetetlen szerződést nullifikálni. Méltóztassék a selyemtenyésztés kérdését — ha azt nem is lehet arra a nivóra felemelni, amelyet egy Bezerédj Pál alatt elért, mert ahhoz egy lelkes ember anyagi érdekektől független, alkotás teremtő lelkesedése kell —- legalább is olyan mértékben fentartani, hogy az a szegény dunántúli nép, amely ma legnagyobbrészt érdekelt és amely a selyemhernyót tenyésztette, ezt a maga kis mellékkeresetét megint megtalálhassa, maga az intézmény pedig legalább a jobb időkig, amig megint akad egy Bezerédj Pál, megőriztessék, fentartassék és ne részvénytársaságok prédájává bocsáttassék. Ezeket kívántam magam részéről a költségvetés mostani vitájánál elmondani. Egyébként magát a költség-vetést nagyon természetesen elfogadom, elfogadom azért, mert semmi áldozatot nem találok soknak, amelynek célja a magyar mezőgazdaság szolgálata, (Élénk helyeslés és éljenzés a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Kiss Menyhért! Kiss Menyhért: T. Nemzetgyűlés! Egészen röviden kívánok a földmivelésügyi tárca vitájában nyilatkozni. Egy pár kérdést leszek bátor a földmivelésügyi minister úrhoz intézni. Ezek között is elsősorban meg kivánom állapítani, hogy az előttem szólott Forster Elek t. képviselőtársam roppant érdekes adatokat hozott össze, t. i. összehasonlitotta a földmivelésügyi költségvetések tételeit a kultusztárca költségvetéseinek tételeivel és megállapította, hogy eddigelé

1 a régi földmivelésügyi költségvetések összegei sokkal hatalmasabbak és nagyobbak voltak, mint a kultusztárca költségvetéseinek öszegei. Mindenesetre rendkivül jellemző s azt hiszem, egészen egyedül áll Magyarország e tekintetben a nyugateurópai államok között, ahol a kultúrára, a tudományok fejlesztéséire, iskolákra, egyetemekire, művészetre stb. sokkal nagyobb összegeket költenek, mint Magyarországon. Magyarországon ezzel szemben a földmivelésügyi tárca tételeit lótenyésztés fejlesztése, azután mindazoknak a kérdéseknek megoldása, amelyek a földmilésüggyel összefüggésben vannak, igy az erdészeti ügyek megoldása, stb. sokkal jelentékenyebb, sokkal hatalmasabb összegéket emésztettek fel, mint a nyugati államokban. Ez kortörténeti 'kép, ismertető jele egy korszaknak, egy országnak és azt hiszem, hogy a magam részéről ehhez nem is kell kommentárt fűznöm, hanem csak tényként megállapítom ezt a dolgot. Van azonban egy másik dolog, amely különösen szociális szempontból rendkivül aggasztó, hiszen a 'költségvetésben megállapított számokból rendkivül szomorú következtetéseket lehet levonni. Ezek pedig azok a tételek, amelyek a .munkáskérdések megoldásánál kapcsolódnak bele a földmivelésügyi ministerium hatáskörébe. Azt lehet látni, hogy míg minden nyugati kufturállamban a munkáskérdések megoldását, azokat a problémákat, amelyek a munkaviszonyok megjavítására vonatkoznak, a legnagyobb mértékben igyekeznek kimélyíteni és lehetőleg tökéletesíteni, addig nálunk a minister ur nagyon kis összegeket vesz fel ezekre a célokra. Ezzel szemben a lótenyésztés, meg az állategészségügy céljaira sokkal nagyobb ösz-