Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-559

118 A nemzetgyűlés 559. ülése 1926, évi május hó 25-én, kedden. a tekintetben sajnosán kell megállapítanom, bogy egyáltalában semmi emelkedés nem mutatkozik, holott ha csak-azokat a szempontokat veszem is figyelembe, amelyekre előbb rámutatni szerencsém volt, bizony igen-igen sok a tennivaló, igen sokra volna szükség, hogy ujabb beruházásokkal ezekben a kérdésekben minél hamarább előrehaladás történjék. Ha a multat illetőleg összehasonlítom a földmivelésügyi tárca költségvetését a kultusztárca, költségvetésével, azt találom, hogy a múltban a két tárca költségvetése körülbelül meglehetősen egyezett, sőt a földmivelésügyi tárca költségvetése, mint az egyik legfonosabb tárca, a múltban mindig vezetett. Itt bátorkodom összehasonlitást csinálni . és rámutatni arra, hogy az 1911. évben a földmivelésügyi tárcánál a beruházás Nagy-Magyarországon — nem csonka Magyarországot értem, hanem Nagy-Magyarországot; ez csak összehasonlítás akar lenni az akkori kultusztárca költségvetéséve], amely szintén Nagy-Magyarországra vonatkozik — 11,318.737 korona volt, a kultusztárcánál 10,292,100 korona, 1912-ben a földmivelésügyi ministeriumnál 12,735.690, a kultusztárcánál 9,862.000, 1913-ban a földmivelésügynél 17,477.000, a kultusztárcánál 12,980.000 korona volt. Ha ezt átszámítanám csonka Magyarországra, minden esetre más eredménjmek kellene ma lennie. Szerintem a földmivelésügyi tárcának legalább is olyan szinvonalon kellene mozognia, amilyenen a kultusztárca költségvetése mozog s igy mégegyszer akkora emelkedést kellene feltüntetnie. Ugyanis a kultusztárca beruházásai az 1926/27. évre 5,678.320 pengőt tettek ki az előző évi 4,149.329 pengővel szemben. Korántsem akarom ezzel azt mondani, mintha sajnálnám a kultusztárca költségvetésében a beruházások emelkedését, sőt ellenkezőleg, a lehető legnagyobb örömömnek adok kifejezést, hogy kulturális téren haladni akarunk. Ennek ellenében azonban mégis sajnálattal kell megemlékeznem arról, hogy mennyire elmaradtunk épen a földmivelésügyi tárca dotációjában, amikor a földmivelésügyi tárca bir legalább is épen akkora fontossággal, mint a kultusztárca. Arra kérem a földmivelésügyi minister urat e téren is, kövessen el minden lehetőt, hogy — amennyire csak az ország pénzügyei megengedik — más oldalon bármilyen megtakarítások árán is a földmivelésügyi tárca költségvetését legalább a kultusztárcával hasonló színvonalra méltóztassanak emelni, küzdje ki ezt magának. Tudom nagyon jól, hogy sok küzdelmébe fog kerülni legyőzni azokat az akadályokat, amelyek e tekintetben eléje tornyosulnak, de legyen a földmivelésügyi minister iir e tekintetben erőszakos, legyen kellemetlen és kíméletlen és meg lehet győződve arról, hogy ebben a törekvésében a magyar agrártársadalom minden tagja a legmelegebben támogatni fogja. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a jobbközépen. — Kovács-Nagy Sándor közbeszól.) A közbeszóló igen t. barátomnak megmagyarázom, hogy tulajdonképen miért vettem be beszédembe ezeket a tételeket. Ö ugyanis a múltkor le akart beszélni egy folyosói beszélgetés alkalmával ennek a résznek a felemlitéséről, jelezvén, hogy azért kisebb a földmivelésügyi tárca beruházási összege, mint a kultusztárcáé, mert a földmivelésügyi tárca e te"kintetben sokkal kevesebb kivánnivalót hagy fenn, mint a kultusztárca. A kultusztárcánál az építendő iskolák stb. ezt az emelkedést megkívánják. Én e tekintetben azt kívánom, hogy igenis létesüljön minél számosabb iskola, minél számosabb tanterem a magyar kultúra érdekében, de azt is kívánom, hogy hasonlókép létesüljön minél számosabb intézmény, neveltessék minél számosabb tanerő, hogy a földmivelésügyi kultúra emelkedése szorosan összefügg a nemzet jólétével, a nemzet vagyonosodásá

val, a nemzet megerősödésével, a nemzet boldogulásával, a munkásosztálynak, a dolgozóknak, a kereskedőknek, az iparosoknak jólétével. Schandl Károly államtitkár ur csongrádi beszámolójában igen kedves képet festett a magyar földmivelésügy haladásáról és azt a kijelentést tette, hogy a béke 15 évében — körülbelül ez lehetett az értelme — akkora haladás nem mutatkozott a, földmivelésügyi tárca terén, mint az utóbbi három esztendőben. A magam részéről a legnagyobb örömmel, a legnagyobb boldogsággal üdvözölném Schandl Károly államtitkár urnák eme kijelentését, ha ez a tényeknek, a valóságnak megfelelne. Haladást látok, igaz, én is az utolsó három esztendő óta amilyet a békeidő — nem 15, de 20 év — nem mutatott fel, (Malasits Géza: Az adóemelésnél van a haladás!) de sajnálkozással jelentem ki, hogy ez a haladás nagyon szomorú képet nyújt a magyar földmivelésügyről. Haladás történt, de a föld eladósodása, a föld mozgósítása tekintetében, az egykor virágzó szőlőkultúra pusztulásában, az égető munkanélküliség terjedésében a súlyos és már-már elviselhetetlen adóterhek emelkedésében, (Kiss Menyhért: Az öngyilkosok statisztikai számainak az emelkedése!) igen szomorú és gyors tempójú ez a haladás, amely, ha ebben a tempóban folytatódik még tovább, mérhetetlen nagy bajokat okozhat nemcsak az agrártársadalomnak, hanem egész Magyarország lakossága egyetemének is. Nagyon szomorú, ha a vidéki hangulatot meghallgatja az ember. Nagyon szomorúak azok a kifakadások, amelyek lépten-nyomon kisérik a képviselőket — kisérnek másokat is — ahol remélnek valami vigasztalást vagy orvoslást. Nem birják az adóterheket nem bírják már az adókat a föld jövedelméből, a föld hozadékából fizetni, kölcsönökből kell megszerezni az adóterhekhez szükséges összegeket és ezek a kölcsönök is ma már elmaradnak, még nyomorúságos uzsoraáron, 18—20% mellett sem szerezhetők már meg. Ez mélyen gondolkodóba kell, hogy ejtse az illetékes vezető-köröket, a földmivelésügyi kormányt. Itt is a földmivelésügyi kormányzatnak, a földmivelésügyi minister urnák hathatós és komoly erőteljes beavatkozására van szükség, hogy világositsá fel a pénzügyi köröket, világosítsa fel az összkormányzatot, hogy ez mehet-e igy tovább, hogy a szanálás érdekében meghozta a nemzet, a gazdatársadalom a legnagyobb áldozatokat, de ezekben az áldozatokban továbbmenni már nem .lehet és lehetetlen, hogy ujabb és ujabb adóterhekkel sújtsák az országnak ezt az agyonnyomorgaott gazdatársadalmát, amely a terhek alatt már-már öszszeroskad. Én nagyon félek és nagyon félő, hogyha ezek a bajok orvoslásra nem ^fognak találni és ha az, adómérséklések tekintetében javulás nem mutatkozik, nagy bajok és kirobbanások fognak bekövetkezni, amelyek mérhetetlen nagy anyagi és erkölcsi kárával járnának az országnak. E tekintetben is a minister ur a legbölcsebben tudja és^ legbölcsebben ismeri a gazdaközönság helyzetét és hűségesebb, igazságosabb és igazabb szószólója nem lehet a gazdaérdekeknek, mint a földmivelésügyi minister ur, akinek erélyes beavatkozásától várjuk és reméljük, hogy e téren immár