Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.
Ülésnapok - 1922-559
116 A nemzetgyűlés 559. ülése 1926. évi május hó 25-én, kedden. földművelésügyi tárca keretén belül tehát minél sürgősebben gondoskodásnak kell történnie, hogy az ott elhanyagolt állattenyésztés az ország termelésének, vagyonának, érdekeinek szempontjából emeltessék. Megállapítja, hogy a termés jobb értékesítése a gazdák tőkehiánya miatt kiesik a gazdák kezéből, amit pedig a túloldalról nagyon sokszor tagadtak és támadták a gazdákat azért, hogy a gazdák monopolisztikusan emelik a termények árát és ezáltal ők az okai a drágaságnak. Ennek az alapos munkálatnak ez eredményei és tanúságai azt szűrik le, hogy a gazdákat e tekintetben semmi vád nem érheti, sőt rajtuk teljesen kívülálló tényezők hatnak közre az árak alakulásában. Külön kiemeli a jelentés azt, hogy rendkívül sajnálatos dolog az, hogy a határszéli megyék közlekedési viszonyai az ott gazdálkodók helyzetét még súlyosabbá teszik. E tekintetben is igen fontos hivatás vár a szövetkezetekre, amely hivatás az volna, hogy a termesztvényeket a gazdáktól megfelelő árakon átvegyék, addig is, amíg az utak rendbehczásával és közlekedési eszközök beállításával módja lesz a kormányzatnak arra, hogy a határszéli gazdákon is segítsen. Hivatkozik a jelentés a cukorrépatermelés bajaira és rámutat a cukorrépatermelő terület erős visszaesésére, amely a megcsonkított Magyarországon ma már 4000 katasztrális holdat tesz ki a rossz termelői árak és a csekély fogyasztás miatt. A cukorfogyasztás Magyarországon fejenkint 9*4 kg. s ezt 3 67 aranykorona fogyasztási adó terheli, mig Ausztriában a fogyasztási adó az ott elfogyasztott mennyiséget csak 0*69 aranykoronával terheli. Ez is helytelen pénzügyi politika tehát, amely nagyon természetes, hogy megbosszulja magát azon a téren, hogy a cukorrépatermelés állandóan csökkenni fog és ily módon az állam tekintélyes jövedelemtől és nagy munkástömeg esik el megfelelő munkabérektől, megfelelő foglalkozástól. Rámutat továbbá a. jelentés a dohánytermelés hanyatlására. 1913-ban a csonka ország mai terültetét véve alapul, 68.500 katasztrális hold volt a diohánnyal beültetett terület s holdankint 6V2 métermázsa dohány termett, ezzel szemben 1923-ban már csak 26.400 katasztrális holdon termeltek dohányt. Ez az óriási visszaesés szintén abban leli magyarázatát, hogy itt sem volt helyes az a fináncpolitika, amelty a dohánybeváltláisi árak leszorításában mutatkozott és amely nem nyúlt kellőképen a dohánytermelők hóna alá, hogv megfelelő dohányDajtáJkat építhessenek és azokat karban tarthassák. Miután tőkéjük nem volt és igy a sziaroru előírásoknak — hogy milyen felszerelésének kell lennie a dohány termelőnek — nem tudtak eleget tenni, az alacsony árak miatt inkább készek voltak a .dohánytermelő területet állandóan csökkenteni, ami ismét mérhetetlen kárát jelenti a nemzetgazdaságnak. Tudvalevő ugyanis, hogyha a szanálásról idfőszakonkint adott kimutatásokat nézzük, azt látjuk, hogy az ország egyik legtekintélyesebb bevételi forrása a dohánytermelés, illetőleg a dohánymonoDÓlium. És micsoda tág tér nyilnék még itt <*x bevételek növelésére, ha e tekintetben megfelelő üdvös intézkedések történnének! Az egyoldalú fináncpolitika miatt azonban egyrészt ezt a szép nemzetgazdiasági hasznot kénytelen nélkülözni az ország, másrészt pedig a földmunkások ezrei, akik dohánytermeléssel foglalkoznak, munka nélkül állanak vagy más munkát kénytelenek keresni. Rámutat a jelentés a szőlőtermelés válságos helyzetére is. Méltóztassanak megengedni, hoigy ezt a kérdést némileg részletesebben és hosszabban taglaljam, lévén eminens szőlőtermelő vidék képviselője, aki közvetlenül ismerem és közvetlenül látom azt az óriási veszélyt, amely az olyan területeken gazdálkodókat fenyegeti, amely területek másként, mint szőlőműveléssel, jóformán alig hasznosithatóki lévén ezek többnyire magas hegyvidékek sziklás talajjal, amelyek, ha ott a szőlőművelést abba kelleme hagyni, tulaj donképen értéktelenekké válnának a termelés minden más ágára nézve. Itt nemcsak a szőlőtermelés válsága fenyeget, hanem, ha igy megy tovább, országos 'közgazdasági veszedelemmé növi ez ki magát. Csonka Magyarország szőlővel beültetett területe ugyanis 380.000 katasztrális hold, amely terület megművelésével körülbelül félmillió munkás foglalkozik. Ez a félmillió munkás nem tudna más foglalkozáshoz jutni azok között a mostoha viszonyok között, amely mostoha viszonyokkal kell a szőlőművelőnek küzdenie: a talaj mostohaságávai a résziben köves, sziklás, túlmeredek területen vagy pedig homokos területen, amely terület másként, mint szőlővel, jóformán nem is hasznositható. Itt tehát nemcsak arról van szó, hogy ennek a 380.000 katasztrális holdnak a termését, mint nemzetgazdasági vagyont megóvjuk, hanem arról is van szó, hogy az ezt megmunkáló, körülbelül 500.000 főnyi lakosság biztos megélhetést és kenyérkeresetet találjon. E tekintetben nem elégségesek azok az intézkedések, amelyek eddig történtek. Jóakaratot tényleg látunk; különösen a földmivel ésügyi kormány részéről tapasztalhatjuk ezt, Igen szívesen segítenének, ha tudnának. Nagyon sajnálatos azonban, hogy az összkormány, különösen a pénzügyi kormány, nem akar egy olyan radikális intézkedéssel a szőlőművelés hóna alá nyúlni, amely az eddigi megállapitások szerint egyediül lehetséges arra, hogy a szőlőtermelés válságából némileg ki tudja segíteni az agyonsanyargatott és szorongatott, kétségbeeséssel küzdő szőlőtermelőket. Olaszország, amikor hasonló krízis előtt, a bortermelés krizise előtt állott, egyszerűen egy tollvonással felfüggesztette a fogyasztási adókat. Németország a legutóbbi időben teljesen eltörölte a »borfogyasztási adót, míg nálunk a kormányzat hallani sem a'kar a fogyasztási adók eltörléséről, pedig hovatovább szinte nevetségessé válik, hogy a fogyasztási adó, amelyet a bor után fizetni kell, majdnem teljesen egyenlő lesz a bor árával. Mi sem természetesebb tehát, mint az, hogy ezen a téren az egyedüli helyes intézkedés az lenne, ha végre a pénzügyi kormány belátná ennek a helyzetnek lehetetlenségét, ha felismerné ennek a közgazdasági értéknek pusztulásával járó veszedelmet és egy radikális megoldással segítene: eltörölné a fogyasztási adót. Igaz, hogy a pénzügyministerium részéről azt a kifogást emelik, hogy a fogyasztási adók rá nézve nem bírnak semmiféle értékkel, mert nem őt illetik, hanem azok a községek bevételei. Igen egyszerű volna ennek a kérdésnek megoldása. Ha már arró van szó, hogy a községeket ezeknek a bevételéknek elmaradásáért rekompenzálni kell, én egy egyszerű módot tudnék ajánlani a minister urnák: tessék visszaállt tani a régi helyzetet, tessék a községeket épugy, mint a múltban, hozzájuttatni azokhoz a jövedelmi forrásokhoz és azokat a kiadásokat ' tőlük megkövetelni, amelyeket a múltban kö-