Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.
Ülésnapok - 1922-559
À nemzetgyűlés 559. ülése 1926. évi május hó 25-én, kedden. 113 nütt, ahol árvízvédelemről akarunk gondoskodni. Ha jól tudom, Bihar vármegyében, épen Kováts-Nagy Sándor t. képviselőtársam kerületében van egy ilyen éles kanyarulat s ez volt "21. Zi 3, pont, ahol átszakadt a gát. Igaz, hogy húsz helyen történt átszivárgás, d.e húsz közül 19 helyen ellensúlyozni tudták azt, egy helyen azonban mégis áttört az ár és ez épen egy kanyarulatnál történt. Tehát az éles kanyarulatokat ki kell küszöbölni. Végül pedig a jég levonulását feltétlenül biztosítani kell. Igen sok helyen dombok, sőt egészen kis vonulatok vannak, amelyeket a hullámterületen planirozni kell. Ezeket el kell tüntetni. Azonkívül az egészen kisnyilásu hidakat a lehető legsürgősebben át kell építeni, mert az elmúlt esztendőben és ennek az évnek elején is azt tapasztaltam, hogy ezek a hidak mint közlekedési eszközök és áthidalások mit sem érnek, viszont a vizmederben levő sűrű pilléreik mint jégtorlaszolók, nagy kárt okoznak és árvizveszedelmet idéznek elő. Amint érdeklődtem, arra az eredményre jutottam, hogy az ármentesitő társulatok önmaguk mindezt a feladatot ellátni nem tudják és ezért legalább annyi támogatást kérnek és várnak az igen t. földmivelésügyi minister úrtól, mint amennyi támogatásban volt részük a békeidőben, amikor az ilyen veszedelem, mint bizonyíték még nem szólt mellettük. Természetes dolog, hogy^ egy percig sem gondolok a vízszabályozási járulékok fölemelésére, úgyhogy végtelenül csodálkoztam, amikor legutóbb a Duna—Tiszavölgyi Ármentesitő Társulat közgyűléséről azt a tudósitást olvastam, hogy az elnökük, gróf Mailáth József a bevezető beszédében azzal biztatta az ártéri birtokosokat, hogy nekik még nagyobb áldozatokra is el kell készülve lenniök, még több áldozatot kell hozniok és be kell látniok, hogy ezeket teljesíteni is kell. E tekintetben ugy ítélem meg a magyar helyzetet, — és itt megint visszatérek Paupera Ferenc legutóbbi megnyilatkozására — hogy abszolúte^ lehetetlen bármiféle ujabb terhet rakni az ártéri birtokosokra. Itt egészen más megoldási módozatot kell keresni. A hónuk alá kell nyúlni az ármentesitő társulatoknak. Erre vonatkozóan néhány konkrét gondolatot fogok fölvetni és ezenfelül az állami támogatás, a központnak, a földmivelésügyi ministeriumnak a közreműködése a legfontosabb, minden egyéb csak másodsorban jöhet tekintetbe. A társulatok, ahogyan én tudom, azt mondják, hogy az ő helyzetükön igen sokat 'segítene az, ha hasznos befektetések után, miként a múltban, aranykorona értékben kapnánk meg az adóvisszatérítéseket. Ez az es?-yik. A másik konkrét megoldási és segítési mód az, hogy a vasutak és utak megvédéséért járó hozzájárulási összegeket, amelyeket a legutóbbi időkig papirkoronákban kaptak meg a társulatok, más számítás szerint kapjójk meg, mert ez annyit jelentett, hogy eveken keresztül úgyszólván semmit sem kaptak ezen a címen. Most már elérkezett az ideje annak, hogy ezeket a megállapított összegeket azok, akik azoknak fizetésére köteleztettek, a teljes értákükiben fizessék, meg a társulatok részére. Az államot illetően a társulatok azt kérik, hogy azokat a kedvezimémyeket, amelyeket ők már élveztek, de amelyeket részint az állam, részint speciálisan a _postakiincstár megvont tőlük, adják nekik vissza és azokat a rendelkezéseket, amelyekkel pl. a társulati telefonhálózati, utfelügyéleti és ellenőrzési díjaikat jelentékenyen fölemelték, vonják vissza. Bántó dolognak tartják, hogy ők nagy költséggel, nagy áldozatokkal fenntartják a maguk telefonhálózatát, amely senkinek sem jövedelmez, a társulatnak sem és magáncélokat sem szolgál ós ez után a hálózat után mégis jövedéki kárpótlási díjakat azed a magyar postakincstár. Felvetettem néhány gondolatot, amelyekre vonatkozóan kérem az igen t. földmivelésügyi minister urat, méltóztassék azokat megfontolás tárgyává tenni és odahatni, hogy a költségvetés keretében, vagy azon kívül bá'rmilyen módon a konzekvenciái annak a nemzeti szerencsétlenségnek, amit az árviz jelent, az egész vonalon levonassanak és meg legyünk kímélve attól, hogy a jövőben hasonló károkat szenvedjen az országnak amúgy is agyonsanyargatott lakossága. Visszatérve oda, ahonnan kindultam, a földmivelésügyi minister ur politikájával szemben azért tartozom az ő erős ellenzéke közé, mert amint emiitettem, nem akadályozta meg az elhibázott pénzügyi politikáit, hanem ennek osztályostársa éis felelős tiársa lett, úgyhogy pénzügyminiistereink baklövéseinek sorozatát illetően az igen t. földmivelésügyi minister urat is ép ugy terheli felelősség a kormányban levő feltételezett és okvetlenül meglévő szolidaritás folytán, mint minister kollégáit. Ha e tekintetben az igen t. földmivelésügyi minister ur, mint a termelők tényezőinek, érdekeinek hivatott ministere, nem tesz a legrövidebb időn belül elhatározó lépéseket és nem teszi kabinetkérdésisé azt, hogy pénzügyminister kollégájával szemben megvédessenek gazdasági érdekeink, akkor csúszunk tovább lefelé a lejtőn és hogy hol állunk meg, alig lehet megállapítani. Egyelőre most a gazdákon a sor. A legtöbb panasz most a gazdaajkakról hangzik el és az ellenzéki oldalakról a legtöbb panasznak mint gazdapanasznak kellene itt elhongozniok, mert ugy látszik, hogy őhozzájuk most jutott el az a hullám, amely már végigszántott a többi foglalkozási ágakon, de amely hullám őket a teljes megsemmisüléssel fenyegeti. Mindezeknél az okoknál fogva a földmivelésügyi tárca költségvetését nem fogadom el. Elnök: Szólásra következik; Héjj Imre jegyző: Csík József! Elnök: A képviselő ur nincs itt, töröltetik. Ki a következő szónoki Héjj Imre jegyző: Frühwirth Mátyás! Elnök: Nincs itt, töröltetik. Következik 1 ? Héjj Imre jegyző: Láng János! Elnök: Nincs itt, töröltetik. Következik! Héjj Imre jegyző: Hal 1er József! Elnök: Nincs itt, töröltetik. Következik! Héjj Imre jegyző: Graeffl Jenő! Graeffl Jenő: T. Nemzetgyűlés! (Halljuk! Halljuk!) A nyomasztó adóterhek enyhítésére a legnagyobb mértékben takarékoskodnia kellene minden hű honpolgárnak. Mindenfelé hirdetem én ezt a takarékosságot, de sajnos, nem igen látom az eredményét. Akármerre nézek az országban, mindenütt a sok jubileumot, a sok ünnepséget, a sok ünnepeltetést látom. Ugy látszik, ez a mai kornak a jellege. Azonban én felkérem a kormányt, hogy tegye konszideráció tárgyává, vájjon csonka Magyarország elbir-e öt mezőgazdasági kamarát. Szerény véleményem szerint nem birja el. (Forster Elek: Ez már igaz!) A mérlegekből, a számadásokból azt látjuk, hogy circa 13 milliárdot költenek ezek a kamarák. Mindnyájan tudjuk annak pc-
