Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-559

$8 A nemzetgyűlés 559. ülése 1926. évi május hó 25-én, kedden. hogy még- csak felényire is el tudja látni Európát, mint ahogy el tudta látni a háború előtt, de az európai államokban és különösen a körülöttünk lévő államokban fejlődő mezőgazdaság már is érezteti a hatását a magyar mezőgazdasággal szemben. Itt bosszulja meg magát az a* tény, hogy mig nálunk kevésbé kifejezetten agrár-államokkal is találkozunk, amelyek intenziven foglalkoztak a mezőgazdaság okj szerű fejlesztésével, a mezőgazdaság intenzivvé tételével, addig nálunk gunyjára annak, hogy agrár-állam és agrár-ország vagyunk, elhanyagoltuk ezt » fejlesztést, ezt az erőteljes lépést előre és a termelés tekintetében úgyszólván ma is ott tartunk, ahol néhány évtized előtt tartottunk, alig tettünk előre egy lépést, s ez érezteti a maga hatását. (Perlaki György: Ez igazán nem lehet mondani!) Be itt van az a másik tény is, hogy tudnunk kellett, hogy a magyar mezőgazdaságnak éltető eleme úgyszólván az a zárt piac volt, amely a monarchia területén belül mindenkor rendelkezésére állott. Az a zárt piac, amelyet ellátott gabonával és amely mindig^ felvette az országnak felesleges gabonatermését. Az ország megesonkitása következtében ez a zárt üiac elveszett számunkra. Körülöttünk többékevésbbé agráirállamok vannak, mint pl. Románia, Szerbia, (Kováts-Nagy Sándor: Ez megvolt azelőtt is!) amelyek elfoglalják előlünk azokat a piacokat, —- épen azért, mert helytelen kereskedelmi politikát űzünk — amely piacok felvették és felvehették Magyarország termelését. Hol akarjuk mi termeivényeinket értékesiteni, ha nem azokban az államokban, amelyek közvetlenül körülöttünk vannak, amelyek nem tudják ellátni magukat gabonával és élelmiszerrel, amelyek tehát behozatalra szorulnak! A mi termelésünk szempontjából ezek jöhetnek elsősorban tekintetbe. Itt van pl. Csehország, amely egyik felvevő piaca lehet a magyar mezőgazdasági termeivényeknek. A kormány ahelyett, hogy annakidején, amikor annak lehetősége inkább megvolt, mint ebben a pillanatban, okos, célszerű, előrelátó kereskedelmi politikát folytatott volna, (Gaal Gaston: Ebben igaza van!) elhanyagolta ezt a kérdést, úgyszólván negligálta, amikor termel vényeink kapósak voltak, mert kapósakká tették azokat a kiürült európai raktárak. A kormány elhanyagolta ezt a kérdést, most pedig ebben a pillanatban erre már késő vanA belső fogyasztás — mint az előadó ur is mondotta — erőteljesen lecsökkent. Itt nemcsak odáig kell mennünk, hogy a tényeket állapitsuk meg, hanem meg^ kell keresnünk ezeknek okát is. Én az okok jelentékeny részét abban találom meg, hogy a szanálással kapcsolatban olyan brutális pénzügyi politikát folytatott a kormány, amely tönkretett minden adózó alanyt és ezen keresztül tönkretette a munkásságot is, amely a fogyasztó réteget képezi. (Gaal Gaston: Ebben is igaza van! Néha igazat is mondanak! — Klárik Ferenc: Nem néha, hanem mindig! — Rothenstein Mór: Maguk még néha sem! — Derültség.) Jórészt ennek az adózási politikának következménye az, hogy tönkrement az ipar, a kereskedelem és az ott foglalkoztatott munkások életexisztenciája. De ez a tönkremenés nem áll meg ennél a társadalmi rétegnél és osztálynál, mint ahogy a betegséget, a pestist vagy a tüdővészt nem lehet egyes emberekre korlátozni, hanem átcsap a másik társadalmi osztályra, a mezőgazdaságra is. Méltóztassanak elképzelni, mit jelent a fogyasztás szempontjából, amikor bár lecsökkentett mértékben fizetjük a forgalmi adót, végeredményben az államnak a lecsökkentett 2%-os forgalmi adóból több bevétele van, mint : amennyi volt a 3%-os forgalmi adóból; mit ! jelent a fogyasztás szempontjából, amikor a cukrot úgyszólván feleárért vásárolhatjuk meg Burgerlandban, mint itt; mit jelent a fogyasz; tás szempontjából, amikor a cipő fele árát forgalmi és egyéb adó fejében kell lefizetni; mit jelent a fogyasztás szempontjából, amikor minden élelmi- és élvezeti cikk a közvetett adók hinárjávai van összefonva s minden élelmi- és élvezeti cikkért az adók egész tömegét kell megfizetniük az adózóknak! Ez csak azt jelenti, hogy a fogyasztás erő; teljesen csökken, ami azután visszahat magára a mezőgazdaságra, a termelésre, különösen akkor, amikor a kereskedelmi szerződések következtében egyébként is fojtogatják a mezőgazdasági termelést. De szóvá kell itt tennem még egy másik kérdést is. Szinte gúnyja az agrárgondolatnak j és annak a politikának, amelyet t. túloldalról : minduntalan felhoznak, hogy agrárállam vagyunk, az, r hogy a kereskedelmi szerződések megkötése révén a mezőgazdaságban használandó eszközök olcsóbbitásáról sem gondolkodtak, hanem a mezőgazdaságnál használható eszközöknek és szerszámoknak olyan méregdrágaságát idézhetek elő, amellyel eredményes termelést alig lehet folytatni. Én nem hozom ide azokat a szempontokat, amelyeket a t. túloldalon, vagy ezen az oldalon ülő agrár képviselők is előhoztak, csak kérdem, vájjon nem komikus-e az, hogy maga a magyar állam földmivelésügyi kormányzata is benne van egy műtrágya-kartellben, amelynek az lett volna a feladata és hivatása, hogy az árakat szabályozza, ne eng-edje az égig nőni s ezzel szemben a műtrágyának, amely az intenzív földmivelésnek egyik főkelléke, olyan magas az ára, hogy 30—40—50%-kai felette áll az európai átlagáraknak. (Gaal Gaston: A kartell van benne!) Nem komikus és nevetséges-e az, .hogy amikor agrár-kormányzatról beszélnek, amikor a kormányzat különösen hangoztatja mindig ezeket a szempontokat, akkor maga a földmivelésügyi kormányzat, illetőleg a kormány is benne van a kartellben, azért, hogy az árakat nivellálja és sikerült is ezeket úgy nivellálni, hogy felette állanak az európai műtrágyaáraknak. (Mayer János földmivelésügyi minister: Ez nem áll, rosszul van informálva!) Egy másik szempont a hitelpolitikának folytatása. Sándor Pál t. képviselőtársam a múlt héten mutatott rá arra a furcsa tényre, amely a hitelpolitika tekintetében fennáll. Én magam is vallom azt a felfogást, hogy amikor a kedvező konjunktúra azt lehetővé tette, a mezőgazdaság képes volt magas százalékos kamatozású pénzeket is elbirni akkor, amikor az árak már ól-hónapra, a pénz elértéktelenedésével emelkedtek, Mbirta a 10—20—25%-os kamatozást is (Perlaki György: Akkor kissé több pénz is volt!), de a pénz stabilizálásával csak természetes, hogy a mezőgazdaság ezeket a magasabb kamatozású hiteleket kibirni nem tudja. Amint hogy az iparnak éltető eleme a hitel, az olcsó kamatozású és hosszúlejáratú híitel, éppen ugy a mezőgazdaságnak is ez az éltető eleme. És én ismételten utalok ennek a kormányzatnak minduntalan hangoztatott agrár-mi voltára és nagyon csodálkozom, hogy ezeket a szempontokat ilyen | gyengén vette figyelembe s nem törekedett erőteljesen a hitel-politikának érvényesitésére, a