Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-547

A nemzetgyűlés 547. ülése 1926. Diósgyőr. Diósgyőr tehát egy világmárka s már ennek a világmárkának kedvéért is érdemes ezt a gyárat fentartani és pénzzel addig tartani, amig nem modernizálódott annyira, hogy önmagát is eltarthatja. Egyelőre le kell tennünk arról a reményről, hogy önmagát is eltarthatja. Egyelőre le kell tennünk arról a reményről, hogy önmagát is teljes mértékben el tudja tartani. Az államnak milliókat kell reszkiroznia, hogy ezt az üzemet ugy alakitsa át, hogy egy hasznot hajtó kommerciális vállalkozás legyen. De ettől eltekintve, feltétlenül szükségesnek tartanám, ha a ministerium felügyeleti joga alapján kissé erősebben nézne bele ezeknek a dolgoknak rendezésébe. Egypár apróságot leszek bátor elmondani annak illusztrálására, hogy ott még ma is milyen költségekkel kell számolni. A háború befejezte után nagyon veszedelmes volt a gyárban a helyzet és gondoskodni kellett arról, hogy ne lopják szét a gyárat, nem a munkások, akik a gyárban dolgoznak, mert hiszen azok féltő gonddal ügyeltek a gyárra, hanem a környékbeli lakosság, amely azt íiivén, hogy minden az övék, a gyár alkatrészeit is el lehet vinni. Kellett tehát szervezni egy önkéntes gárdát, úgynevezett őröket, akiknek az volt a feladatuk, hogy a napi munka befejezte után körüljárták állandóan a gyártelepet és ügyeltek arra, hogy a környékbeli lakosok téglát, kátrányt és egyéb dolgokat, amelyek a gyárban voltak, el ne cipeljenek. Ez a rendszer nagyon jól bevált a forradalmak alatt és bevált a román megszállás alatt is, mert hiszen ezek az iparőrök nagyon fürgék lévén, nagyon sokat meg tudtak akadályozni abból, amit a románok egyébként el akartak követni. Most azonban már nyugodt helyzet van, a gyárban rendőrség van, ami azelőtt nem volt, általában megnyugodtak az állapotok. Már most mi történt! Ezeket az iparőröket továbbra is ott tartják, a gyár fizeti tovább őket, teljes fizetéssel és felhasználja őket arra, hogy szimatoljanak, besúgjanak és állandóan irritálják a munkásokat és tisztviselőket. Ezekre ott már semmi szükség nin^s és legfőbb ideje volna annak, hogy ezeket onnan eltávolítsák. A másik nehéz probléma, amelyet Kabók Lajos t. képviselőtársam felvetett, a.12 órai munkaidő. Amint a rimamurány-salgótarjáni három évvel ezelőtt rátért a 12 órai munkaidőre, előrelátható volt, hogy a kormány a rimamurány-salgótarjáni részérő] állandó nyomásnak lesz kitéve, abban az irányban, hogy saját üzemeiben is valósítsa meg a 12 órai munkaidőt, Biró Pál t. képviselőtársam — sajnálom, hogy nincs itt. mert jobb szerettem volna, ha az ő jelenlétében mondom el ezeket — nem tud addig nyugodtan aludni, mert nem biztos afelől, hogy mikor szüntetik be mulnkátsai a 12 órai munkaidőt, ameddig Diósgyőrben is nem dolgoznak a műnk ások 12 órát. Állandóan azt miondjak a munkás o!kí: miért dollgozunJki mi 12 órát, imei, ott van Diósgyőr, ott a munkások csak nyolc órát dolgoznak. A baj ott van, hogy a kormány vagy a Máv. vagy az állami vasművek igazgíatósága engedett a rimamurányi nyomásának és szintén bevezette a 12 órai munkaidőt, holott meggyőződésem szerint eme Diósgyőrben semmi szükség nincs. Azok a munkások^ ákikí ott dolgoznak, kivétel nélkül trenírozott embereik', akiknek

1 munkateljesítménye nyolc órai munkaidő mellett is teljesen kielégítő. Okmányokkal, adatokkal tudom igazolni, hogy a diktatúra alatt, amikor évi május hó 8-án, szombaton. 85 nem volt olyan nagy a teljesitőképesség, részben a rossz táplálkoz/álsi viszonyok, részben egyéb dolgok miatt, abban a hengereidében, amelyben ma~ megkövetelik a 12 órai munkaidőt, naponkint 11—12 vagon vasat hengerelték le. Hlyen telj esit meny mellett teljesen felesleiges dolognak tartom, hogy az állam ma beállt a munkaidőmegbosszabMtók közé. Elvégre, ha állandóan azt sirjuk, hogy a békeszerződéseket velünk szemben nem tartják be, nemi kell alkalmat adni arra), hogy bebizonyítsuk,, hogy mi sem tartjuk be a békeszerződés rendelkezéseit. Már pedig a békeszerződés rendeilkezé

seihen benne van a 8 órai munkaidő, amelyet ugyan nem ratfikáltunk még, diel legalább erkölcsileg kötelezi az államot az, hogy nyolc órai munkaidőt tartson felnn saját üzemteiben, különösen akkor, ha figyelembe kell vennünk azt, hogy a 12 órai munkaidőnek semmiféle gyakorlati értéke nincs. Gondos számadások és alapos tanulmányok után tért rá a gyár a nyolcórai munkaidőre és a termelés tekintetében kiderült, hogy a nyolcórai munkaidő alatt a munkások ugyanannyit termelitek, mint a 12 órai munkaidő alatt, még pedig azért, mert sokkal pihentebben és fürgébben tudtak; munkájukhoz hozzálátni. A magáim részéről tehát feltétlenül szükségesnek tartanám a régi nyolc órai munkaidőre való visszatérést, hiszen munkás van elég és technikai berendezésekkel lehetne ott pótolni azt, ami a munkaidőmeghoiszszabbitás következtében esetleg egyik vagy másik üzemágnál kivántatik. A 12 órai munkaidő fentartására tehát nézetem szerint semmi szükség 'nincs. Ha nézem a kazánházat, ott a diktatúra alatt berendeztek két automatikus tüzelőberendezést s azt hiszem, nincs semmi akadálya annak, hogy több ilyen automatikus tüzelőt is berendezzenek. Ilyen automatikus tüzelő mellett a kazánhoz csak egy fűtő kell s annak sincs tulajdonképen dolga. Ugyanilyen automatikus berendezésekkel lehetne a többi üzemágban is operálni. Ennek következtében nem volna szükséges, hogy a kormány kitegye magát annak, hogy Magyarország egész munkássága gyűlölködéssel tekintsen erre az állami üzemre, amelynek mintaüzemnek kellene lennie —valójában egyik-másik ágazatban tényleg mintaüzem is — s ezélrt a munkaidő tekintetében szerintem nem kellene elmenni a 12 órai munkaidőig, hanem egész nyugodtan meg lehetne tartani a nyolcórai munkaidőt. Ebből sem üzemzavar nem támadna, sem az üzemveszteség nem volna olyan nagy, mint amilyen erkölcstelen a munkaidőnek ez a retrográd viszszaállitása. Még egy dolgot vagyok bátor a minister ur figyelmébe ajánlani s ez a kincstári munkások nyugbére. Ez nem analóg a magyar államvasutak munkásainak nyugbérével. Egyet nehezményezek. Szanálták egy esőimé munkást s ezen szanálás folyamán egyik-másikat alva találták, többek közt egy éjjeli őrt is. A műhelyben t. i. van éjjeli őr, akinek feladata egész éjjel a műhelyben vigyázni arra, nehogy a másik műhelyből valamelyik munkás ellopjon valamit. Ezt a szerencsétlen embert alva találták. Más körülményék között az ilyen embert megbüntetik, vagy a kárt téríttetik meg vele, amely az alvásából származott. Itt azonban mi történt! Az uj igazgató elbocsátotta ezeket az embereket és megfosztotta őket nyugbórüktől, amely nekik a törvény élrtelmé!ben jár, mint kincstári munkásoknak. Már