Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.
Ülésnapok - 1922-547
A nemzetgyűlés 547. ülése 1926. tasokat közalkalmazottaknak tekintették akkor, ha ebből káruk volt és nem tekintették közalkalmazottaknak az ellenkező esetben. Megint csak azt hangoztatom, hogy ha egyszer a törvényben _ki van mondva, hogy a vasút törvényszékileg bejegyzett kereskedelmi vállalat, akkor ne méltóztassék ezt annyira hozzákapcsolni a közalkalmazottak sorsához. Hogy itt is kétféle nyugdíj van, itt is az a vastag igazságtalanság áll fenn, hogy az uj nyugdíjasok, tehát a fiatalabbak jobban járnak, mint a régi nyugdíjasok, akik már öregebbek és törődöttebbek, erről nem is beszélek. Tény az is, hogy itt is körülbelül csak 30—60 százalékát kapják annak az összegnek, amit kapniok kellene. Tény, hogy az ő nyugdíjuk hasonlóképen csekélyebb, mint amennyi őket a szabályok szerint megilletné, mert a szabályok szerint kétharmad illetné meg őket, e helyett pedig csak felet kapnak. Tény, hogy ugyanigy vannak az árvák, akik kevesebbet kapnak a rendelet alapján, mint amennyit a szabályzat alapján kapnának, Tény, hogy a szanálás, az államháztartás egyensúlyának helyrehozatala érdekében a nyugdíjasokat megadóztatják ; tény, hogy ez az adó is forditott progresszivitásu, szóval igazságtalan irányban progresszív. Mindezekről most nem akarok részletesebben beszélni, megelégszem csupán azzal, hogy ezt megemlitettem és a minister ur figyelmét újból felhívtam erre az állapotra. De beszélni akarok arról, hogy a nyugdíjasokat végig elkeseríti az, amikor olvassák, hogy a magyar államvasutaknál tényleges szolgálatban álló alkalmazottak milliárdokra menő részesedési jutalékot kapnak. (Egy hang a szélsőbaloldalon : Karácsonyi ajándék címén !) Mivel a nyugdíjasok ismerik a szabályokat és tudják, hogy részesedési jutalékot csak akkor kaphatnak az illető tényleges alkalmazottak, ha az államvasutak üzleti esztendeje nyereséggel zárult, következésképen itt vannak ők is követeléseikkel. Nem irigylik ők a ténylegesektől a jutalékot, ez nem is volna hozzájuk méltó; nem is óhajtják azt, hogy vegyék el tőlük, de junktimba akarják hozni a saját sorsukat a ténylegesekével, mint ahogy minden kategória erre törekszik és azt mondják, hogy ha a ténylegeseken tudnak vagy akarnak segíteni, akkor tegye meg a kormány azt is, hogy a nyugdíjasok sorsán is javítson. Legutóbb a minister ur és közöttem vita volt abban a tekintetben is, hogy a magyar államvasutaknál tulajdonképen nem létszámapasztás és létszámcsökkentés volt, hanem egyszerű kicserélése a nem tetsző tisztviselőknek más tisztviselőkkel. Azóta kezembe került egy bizonyíték. Itt van a kezemben egy névjegyzék arra vonatkozólag, hogy az igen t. kereskedelemügyi kormány tudtával ezideig, 1923-tól kezdve 1926-ig 90 uj mérnököt nevezett ki a magyar államvasút. Névjegyzékkel is szolgálhatok; a kinevezés sorrendjében vannak felsorolva. Mondom tehát, 90 uj mérnököt nevezett ki akkor, amikor létszániapasztásról beszéltek és amikor tényleg nagy számmal bocsátottak el mérnököket a magyar államvasút kötelékéből. Beszédemet befejezve, kérem az igen t. kereskedelemügyi minister urat, hogy annak a nyilatkozatának, melyet a múltkor tett, hogy t. i. a vasutas nyugdíjasok sorsa nincs szükségszerű kapcsolatban az állami nyugdíjasok sorsával, következményeit vonja le és mivel most a magyar államvasút abba a helyzetbe kerül, hogy nyugdíjasai sorsán segíthet, tegye meg az idevonatkozó intézkedéseket, még mielőtt az állami nyugdíjasok sorsán segítene. Elnök : Az ülést egy órára felfüggesztem, KAPLÓ- XLIII. évi május hó 8-án, szombaton. 73 (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik ? Hebelt Ede jegyző : Kabók Lajos ! Kabók Lajos : T. Nemzetgyűlés ! (Práter Pál : Én következtem volna szólásra!) Elnök : Bocsánatot kérek, tényleg nem Kabók képviselő ur következik szólásra, — eltévesztettem — hanem Fráter Pál képviselő ur. Fráter Pál képviselő urat illeti a szó. Fráter Pál: T. Nemzetgyűlés! (Halljuk! Halljuk !) Három momentumra szeretném felhívni a jelen nem levő t. minister ur figyelmét. Az első momentum az államvasutak nyugdíjasainak kérdésével függ össze. Szilágyi Lajos t. barátom és képviselőtársam felszólalásában már érintette a Máv. nyugdíjasainak tarthatatlan helyzetét és az ő előadásához csak néhány rövid megjegyzést kívánok fűzni. Először is a Máv. nyugdíjasainak aí; a sérelmük, hogy a szanálási törvény 2. §-ának a) pontja értelmében a nyugdíj felemelése, amint az állami tisztviselők egyéb kategóriáival szemben, ugy velük szemben sem hajtatott végre, ennélfogva a törvény rendelkezései velük szemben nem tartattak be. Másodszor az a megjegyzésem van Szilágyi t. képviselő ur előadására, hogy ma nem is kétféle nyugdíjasai vannak a Mávnak, hanem háromfélék (Szilágyi Lajos: Lakbér szerint négy !), mert vannak a régiek az 1924. évben megállapított illetményekkel, azután a 15%-kal javult illetményekkel nyugdíjazottak és vannak a státusrendezés kapcsán felemelt fizetés alapján nyugdíjazott Máv tisztviselők. A nyugdíjasoknak e három osztályába sorozása az egyenlő elbánás jogelvét olyan mélyen sérti, hogy ezt az állapotot ezzel a tömeggel szemben, amely nagy munkájával a Máv. régi tekintélyes és nagyhirü megalapozója volt, fenntartani sokáig nem lehet. De rá kell mutatnom arra a momentumra is, amire at. kereskedelemügyi minister ur szíves figyelmét felhívni bátor vagyok, hogy a Máv. nyugdíjasok dotálásának kérdése összefügg a Máv. nyugdíjintézetének vagyoni helyzetével is. Megállapítható, hogy a m. kir. államvasutak nyugdíjintézetéről a m. kir. államvasutak hivatalos lapjának 1922. szeptember 30-án megjelent számában jelent meg az utolsó vagyonmérleg és eredményszámla-kimutatás és pedig az 1919. évi június hó 30-ik napjáról. Folyó évi június hó 30-án tehát hét esztendeje lesz annak, hogy a m. kir. államvasutak nyugdíjintézetéről semmiféle felvilágosítás, annak anyagi helyzetéről semmiféle adat a közvélemény és az illetékes szakkörök rendelkezésére nem bocsáttatott. Az államvasutak nyugdíjintézetét létesítették a néhai Baross Gáborral megindult nagy vasúti fejlődés során a tisztviselők aránytalanul magasabb nyugdíjjárulékokból, mint az állami tisztviselők más kategóriái. Mindenki, a legkisebb vagy legnagyobb állásra kinevezett Máv tisztviselő, első évi fizetésének 50%-át szolgáltatta be a nyugdíjalap javára és ez az 50% a szolgálati évek folyama alatt lassú mértékben csökkent, úgyhogy elmondható, hogy ezt a hatalmas és tudomásom szerint ingatlanokban fekvő nyugdíjintézeti vagyont, bár az állam némi dotációval hozzájárult, majdnem tisztán és kizárólag a tisztviselők áldozatkészsége létesítette. Elvárható tehát és a közvélemény szempontjából nagy megnyugvást keltene, ha az igen t. minister ur a Máv nyugdíjintézetének mérlegeit és eredményszámláját közzétenné, mert rosszhiszemű felfogással is állhatunk szemben,^ meggyanusitások is következhetnek be. Kivánatos 10
