Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-547

A nemzetgyűlés 547. ülése 1926. nosság elé került közleményekből tudjuk, hogy ott is szóba került ez a kérdés és megoldási módozatokat kerestek. Sajnálattal látom azon­ban, hogy a kormány abban a tévhitben van, hogy a nyugdíjasok helyzetén már akkor is se­gít, illetőleg a nyugdíjas-problémát már akkor megoldotta, ha azokat a bizonyos szanálási le­vonásokat megszünteti. Legalább is kormány­nyilatkozatok oda tendálnak és ugy látszik, hogy a kormánynak ez a szándéka és azt véli, hogy akkor készen is van a kötelezettségének teljesítésével. Ettől teljesen és tökéletesen eltér az én fel­fogásom. Ha a kormány meg is szünteti a sza­nálási levonásokat, még akkor sincs a nyugdí­jas-kérdés megoldva, mert ezeknek a levoná­soknak megszüntetése a nyugdíjasokon még nam segit annyit, amennyit rajtuk segíteni kö­telességünk. Egyedüli megoldási módozatnak a külföldi kölcsön utján való megoldást tar­tom. A külföldi kölcsön utján való megoldásra konkrét ajánlatok vannak a pénzügy minister előtt, aki nem tudom, hogy megint milyen érthetetlen makaccságból nem hajlandó ezzel a megoldási módozattal foglalkozni. De én itt, a kereskedelemügyi tárca köte­lékébe tartozó nyugdíjasok sorsánál is meg­említem, hogy igenis bárhogyan próbálkoznak a kormány igen t tagjai a nyugdíjas-kérdést megoldani, más módon nem fogják tudni meg­oldani, mint hogy külföldi kölcsönt vesznek e tekintetben igénybe. Természetes dolog, én is csak olyan megoldási módozatra gondolok, amely az államháztartásnak nagynehezen helyrehozott egyensúlyát nem billenti fel. Mi­vel azonban tudomásom van róla, hogy a kül­földi kölcsön-ajánlatok olyanok, hogy azok az államháztartás egyensúlyát nem érintik, több kiadást nem okoznak, ebből kifolyólag, igenis, állitom, mindaddig, mig az ellenkezőjéről meg nem győznek, hogy a nyugdíjas-kérdés más­képen megoldható nem lesz, mint külföldi köl­csön utján és a kereskedelemügyi tárca köte­lékébe tartozó nyugdíjasok érdekében kérem ehhez a kereskedelemügyi minister ur közre­működését. Elnök: Kivan még valaki szólani? Ha senki sem kivan szólani, a vitát bezárom. A minister ur kivan nyilatkozni. Walko Lajos kereskedelemügyi minister: T. Nemzetgyűlés! Az az álláspont, amelyet Kiss Menyhért t. képviselőtársam képvisel, tu­lajdonképen azt jelenti, hogy a 8 milliós Ma­gyarország fizesse a volt 20 milliós Magyar­országnak összes nyugdíj terheit. Én azt hiszem, hogy ezt az álláspontot sem a joggal, sem a méltányossággal, sem az igaz­sággal nem lehetne alátámasztani. (Kiss Meny­hért: 130 családról van szó!) Nekünk arra kell igyekeznünk, hogy ott ahol tényleg kötelessé­geink vannak, ezeket megfelelőlen teljesítsük. De ennek a kérdésnek ilyen rendezése semmi esetre sem lehet a magyar kincstárnak módjá­ban és ilyen terhek alatt a magyar kincstár kell, hogy teljesen összeroppanjon. Egyébként pedig arra, hogy a beköltöző nyugdíjasnak van-e beköltözési engedélyre és nyugdíjra való jogosultsága, határozott szabályok vannak és azok a szabályok irányadók. Ami mármost Szilágyi Lajos képviselőtár­sam által a nyugdíikérdlés sürgős megoldá­sára vonatkozólag tett megjegyzéseket illeti ebben a kérdésben már ismételten történt a kormánv részéről olyan kijelentés, hogy a kor­mánv ténylesr arra igyekszik, hogy a kérdést mielőbb megoldhassa. De lennek a kérdésnek előfeltétele az hogy a szomszéd államokkal évi május hó 8-án, szombaton. 69 megfelelő tárgyalásokat folytathassunk le azért, hogy az a nagy teher, amely ez idő sze­rint tényleg Magyarországot terheli, legalább részben azok által vétessék át. Azt hiszem egyébként, hogy a kérdés a pénzügyi tiárca tár­gyalásánál lesz bővebb megvitatás tárgya. (Helyeslés jobb felől' — Kiss Menyhért: És a Curiához mit szól a minister ur? Jogerős Ítéle­tek vannak!) Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyil­vánítom, következik a határozathozatal. A 11. cím meg nem támadtatván, azt elfo­gadottnak jelenteni ki. Következnek az állami üzemek. Kérem a jegyző urat, sziveskedjék a tételt felolvasni! Csik József jegyző (olvassa): »Állami üze­mek XIX. Fejezet. Posta, távírda és távbe­szélő. Kiadás. Rendes kiadásoik 1. Személyi já­randóságok 32,157.290 P.« Elnök : Megszavaz tátik. Csik József jegyző (olvassa): »2. Dologi ki­adások 8 067.600 P.« Elnök: Megszavaztatik. , Csik József jeigyző (olvassa): »3. Üzemi ki­adások 21,151.600 P.« — Kabók Laics! Kabók Lajos: T. Nemzetgyűlés! Tulajdon ­képen azért szólalok fel a 3. rovatnál, az üzemi kiadások tételénél, mert a beruházási kérdé­sekkel, a posta, a távirda és a távbeszélő be­ruházási 'kérdéseivel másként foglalkozni nem tudok, és pedig azért, mert az 1926/27. költség­vetési esztendőben beruházások céljaira egy­általában semmiféle összeg felvéve nincs. Az indokolás szerint azért történt a beruházási célokra felvett mindennemű összeg törlése, mert a minister ur ezt hasznos beruházások címén kívánja elintézni. Midőn költségvetést tárgyalunk, • szükség volna azoknak a számadatoknak a megisme­résére is, amelyek valójában a költségvetéshez hozzáfűződnek, hozzátartoznak ós miután az eddigi költségvetéseknél a beruházások a költ­ségvetés tételeiben voltak beillesztve, épen ezért szokatlan, hogy ez most hiányzik, az appropriáció adatait még nem ismerjük és épen ebből az okból nem lehet még csak véle­ményt sem alkotni, hogy a kereskedelemügyi tárca valójában milyen összegeket szánt hasz­nos beruházások céljaira. Ha most például vizsgálom az üzemi ki­adások terén mutatkozó összegeket, amelyeik együttvéve 21,151.600 pengőt tesznek ki, ugy ez számra nagy összegnek tűnik fel, de ha azt tesszük vizsgálat tárgyává, hogy ebből az ösz­szegből valójában milyen üzemi kiadásokat kell teljesíteni, akkor azután már egészen másképen alakul ennek képe. Különösen a távbeszélőhálózat hiányossá­gairól — ami köztudomású az egész országban — akaróik beszélni. Beszélni kivánok elsősor­ban arról, hogy milyen nehéz ma bárkinek egy telefonállomást megszerezni s ez azért van igy, mert olyan költségeket kell viselnie, olyan összegeket keli lefizetnie, amelyek megriaszt­ják az embereket attól, hogy telefonállomásra berendezkedjenek. Pedig a távbeszélőhálózat számára tulajdonképen az volna előnyös, ha minél számosabb előfizetője volna, ha minél jobban szaporodnék a távbeszélő előfizetőinek száma, mert igy azután az üzemi költségek jobban eloszlanának és az egész távbeszélő­hálózat jobban tudna prosperálni. Ez az egyik része a kifogásoknak, a másik pedig, ami szintén köztudomású, az, hogy a telefonkészülékek igen leromlott állapotban vannak. Az előfizetők ezrei tele vannak pana­szokkal, hogy a készülékek avultak, a készülé-

Next

/
Thumbnails
Contents