Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.
Ülésnapok - 1922-555
A nemzetgyűlés 555. ülése 1926 gyár munkásbiztositásíban érdekelt munkaadó és nraiikásérdekeltségi anélkül, hogy a kormány valami lényegesen a 'Segítségére sietne, sőt meg kell állapitanom e tekintetben, hogy a kormányzat azt az épületet, — azt az intézményt — amelyet a munkások a saját akaratukból, •• a saját elhatározásukból, a sarját szervezettségük folytán megteremtettek, érvről-évre bontogatja le és ha összebas'onlitást akarunk tenni a munkásbiztoisitáis multjaibeli és jelen állapota között, azt kell megállapitanunk, hogy ! má már csak a uiunkásbiztositáls romjaival, roncsaivá] találkozunk. . Mindenütt, ahol szociálpolitikai kérdésről van szó,^ mindenütt, ahol a munkásbiztositás kérdéséről van szó, ott a munkásbiztositásnak egyik elvi feltétele az, hogy a munkásbiztositást másképen, mint önkormányzatban elképzelni nem lehet. (JJgy van! a szélsőbaloldalon.) Ezt az álláspontot honorálta a magyar törvényhozás, amikor legelőször 1894-ben szabályozta a munkásbiztositást. Ebben a munkásbiztosítási első törvényünkben, amely csak a betegség esetére való biztosítás szabályozásáról szólt, az önkormányzatot teljes egészében a munkásokra bízta, illetve bizonyos részvételt biztosított a munkaadóknak is, amely részvétel azonban csupán az ellenőrzés terére terjed ki és az önkormányzatot, akként állapította meg, hogy a munkásbiztositó pénztárak igazgatásában kétharmad részben vettek részt a munkások és csak egyharmad részben, ellenőrző szervként a munkaadók. 1907-ben, amikor a munkásbiztositási törvényt kiegészítették és amikor a munkásbiztositást uj biztosítási ággal egészitették ki, bevezetve a baleset esetére való kötelező biztosítást, akkor az aránylagos képviseltetési rendszeren változtattak és a törvény ugy rendelkezett, hogy az önkormányzatban felerészben munkások, felerészben pedig munkaadók vannak képviselve. A törvényhozásnak ezt az álláspontját némiképen honorálni lehet, bár bizonyos tekintetben jogfosztást jelent. Honorálni lehet azért, mert az 1907 : XIX. te, mint mondottam, a kötelező balesetbiztosítást vezette be, ennek terheit pedig kizárólag a munkaadókra háritotta. Ennek az ujabb biztosítási ágnak bevezetésével a munkaadókat érintő terhek megnövekedése volt az a szempont, amely akkor a törvényhozást vezette a tekintetben, hogy a . képviseleti rendszietrt olyképen változtassa meg, hogy az önkormányzatot, amint mondottam, \ felerészben a munkások és felerészben a munkaadók lássák el. Ez az állapot egészen a kurizuia bekövetkezéséig 1 tartott. A kurzus kezdetén, még 1919 szeptemberében a munka sbiztositó pénztáraknak féltve őrzött önkormányzatát — amely önkormányzat mindenkor csak a szociálpolitika kiegészitésén, a munkásjólét növelésén, a mun- \ kás-egészségüe*y javításán fáradozott — az akkori népjóléti minister felciszlattal még pedig azzal a fentartással, hogy a közeljövőben uj önkormányzatot fog választani és uj önkormányzat megteremtésének lehetővé tételével továbbra is biztositj önkormányzat fenmaradását. Azonban azt kell látnunk, hogy az | 1919 óta eltelt hét esztendő nem volt elégséges ! arra* hogy ezt a kérdést rendezzék, nem volt ; elégséges ez az időtartam: arra, hogy az önkor- ; mányzati szerveket újból megválasszák és az j intézményt azok vezetésének adják át, akiket I ennek az intézménynek vezetése joggal meg- l illet. Talán tulmennék azon a határon, amelvet beszédemben meg kell szabnom, ha itt részlete- ; S. évi május hó 19-én, szerdán. 4l9 sen ki akarnék térni arra a nagy és gazdag irodalomra, amely a munkásbiztositás önkormányzatának kérdése körül kijegecesedett. Nem máról-holnapra önkényesen felvetett kérdés volt ez, hanem azok között, akik szociálpolitikai kérdésekkel foglalkoznak, hosszú évtizedekre visszanyúló vita volt, amelynek során megvitatták, vájjon mi helyesebb a munkásbiztositás kérdésénél: helyes-e az önkormányzat, vagy helyes-e az állami intézmény, helyes-e a centralizáció, vagy helyesebb a decentralizáció. Nemcsak a magyar köröket, a magyar szakköröket, a magyar szociálpolitikusokat foglalkoztatta ez a kérdés, hanem akik szociálpolitikai kérdésekkel foglalkoznak, tudják, hogy a munkásbiztositásnak nemzetközi irodalma volt, amelyben a különböző államok képviselői időnként, évenként összejöttek, hogy ezt a nagy és a népegészségügy szempontjából fontos problémát megvitassák. Az ilyen meg-' vitatások alkalmával, hosszú, gazdag- és kimerítő vita után jutottak az érdekeltek arra a megállapításra, hogy munkásbiztositást másképen, mint önkormányzattal, elképzelni nem lehet. Erre vonatkozóan csak néhány kiváló szociálpolitikusnak nyilatkozatát vagyok bátor itt felemlíteni. Szterényi József, akiről letagadhatatlan, hogy a munkásbiztositásnak egyik kiváló szakértője, akkor, amikor az 1907. évi törvény megalkotásáról tárgyaltak, maga is azt vallotta, hogy a munkásság paritásos képviselete a balesetbiztosításnál a munkásságnak jogos követelése és a magyar törvényhozás el is ismerte ezt teljes mértékben. De felsorakoztathatom a német munkásbiztositásnak kiváló embereit, a német politikusoknak legkiválóbbjait, akik között nem kisebb ember, mint Bismarck szólalt meg a munkásbiztositás kérdésében, aki ugyancsak hangoztatta a munkásbiztositás terén a teljes önkormányzatot. Ott van azután a német munkásbiztositásnak legkiválóbb művelője. Prof, von Borghl azután dr. Freund Richárd és azok között, akik a magyar munkásbiztositás kérdésével foglalkoztak, nem egy van. akik a magyar munkásbiztositás önkormányzata mellett tört lándzsát a múltban és akiknek semmi okuk sincs arra, hogy állásfoglalásukat megváltoztassák. Itt van a kezemben az osztrák betee"ses:é]yző pénztár negyedik kongresszusának állásfoglalása, amely hangoztatja, hogy célszerű szervezet megalkotása, a biztosítottnak a biztosító intézetekre gyakorolható befolyása, ezeknek az állami bürokrácia gyámkodása alól való felszabadítása döntő jelentőségű a munkásbiztositás megfelelő funkcionálására és jövendő fejlődésére nézve. Itt van gróf Tisza István nyilatkozata is, aki hangoztatja »az életkénes önkormányzat szükségességét, amely életképes önkormányzat nevelje a munkásokat az inari tevékenység, a társadalmi béke és a politikai demokrácia számára«. Itt van a nénjóléti minister ur pártjához tartozó Haller István nyilatkozata, aki ugyancsak az önkormányzat, az autonómia mellett tört lándzsát a múltban. Itt van dr. Diószeehv Józsefnek, a m. kir. állami munkásbiztositási hivatal» volt vezetőjének nyilatkozata; de felsorakoztathatná™ még Erőss Sándor nyilakozatát is. Mindezek ugy az 1907. évi törvényjavaslat tárgyalásakor, mint a későbbi parlamenti tárgyalások alfcalí mával is. kivétel nélkül, az önkormányzat meg1 valósításáért törtek lándzsát. Amikor pedig azt kell mondanom hogy a magyar nemzetgyűlésnek azok a kénviselői ; akik a múltban szociálpolitikai kérdésekkel