Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-555

408 A nemzetgyűlés 555. ülése 192\ hogy a népjóléti minis ter iumot, »mint most már feleslegeset«, meg kellene szüntetni. Bizonyos fórumok előtt tudtommal ez iránt konkrét javaslatok is tétettek. Szóval: a közegészségügy és gyermekvédelem tétessék vissza a b elügy minis te riumnak nevezett politikai, illetve rendőrministeriumba, degradáltassék ott egy harmadrendű ügyosztállyá és egész közegészségügyünk kerüljön vissza azokra a v&gányokra, amelyeiken a békeidlőjkbeoi mozgott, amikor nálunk tudvalevőleg a közegészségügyi állapotok kritikán aluliak voltak. Azzal érvelnek azok az urak, hogy a tárca megszüntetése takarékossági szempontból is kívánatos volna, azt azonban már nem gondolják meg, hogy itt többet nem takarítanának meg, mint a ministernek és szvitjének fizetését, illetve a fizetések és nyugdíjak közötti csekély különbözetet; továbbá arról, hogy minő kiadásokkal járna azután ez a rendszerváltozás és az ezzel járó nagymérvű visszaesés későbbi reparálása, arról egyszerűén hallgat a krónika. Azzal is érvelnek sokan, hogy ime, a német birodalom is megszüntette az ő népjóléti ministeriumát. Csakhogy ott ez a lépés a rendkívül magas nivón álló közegészségügyi kultúra, valamint a tisztviselői kar alapos szociálpolitikai tudása miatt kevesebb veszélylyel jár és különben is a szociális kérdések felső irányítása ott amugyis a kiváló tisztviselői karral rendelkező külön birodalmi munkaügyi ministerium kezében van. Érvelnek végül azzal, hogy az egészségügy terén a népjóléti minister nem érvényesülhet eléggé, hiszen az alsófoku egészségügyi hatóságok a belügyminister fenhatósága alá tartozó önkormányzati testületek s ezeknek orvosai csak felerészben állanak a népjóléti minister felügyelete alatt; hogy továbbá nincs úgynevezett orvosi impérium és a tiszti orvosok közigazgatási képzettség és tudás hijján saját hatáskörükben, egyéb jogászi adminisztratív szervektől függetlenül nem végezhetnek közfunkciókat stb. Elismerem, hogy ez utóbbi érvekben van valami. Azonban ezek a visszásságok könnyen kiküszöbölhetők s az orvosi — szűkebb értelemben vett — impérium kérdése azonnal megoldható, ha például — a tiszti orvosi szolgálat államosítása kapcsán — a tiszti orvosi minősítést közigazgatási, jogi és társadalompolitikai ismeretek elsajátításához fűzzük, ami nélkül különben — nézetem szerint — soha rendes közegészségi politikát folytatni nem fogunk tudni. Ezért ezúttal is hangsúlyozom, a tiszti orvosi szolgálat államositésának szükségességét, természetesen a tiszti orvosoknak megfelelő életszínvonalát biztosító státusrendezéssel, magángyakorlatuknak és gyógyító működésüknek megtiltásával és az egészségügyi hatósági, előadó jogkörüknek szabatos körülhatárolásával, valamint ismereteiknek az előbb emiitett módon való kibővítésével egybekötve. Egyesek bírálat tárgyává teszik a népjóléti ministerium eddigi működésének eredményeit és ezekkel nincsenek teljesen megelégedve. Ez az álláspont azonnal megdől, amint rámutatunk mindarra, amit a tárca eddig a közegészségügy, gyermekvédelem és a szociális nyomor enyhítése terén tett. A tárca tudvalevőleg a súlyos viszonyok, forradalom és kommün pusztítása, valamint az ezután bekövetkezett gazdasáig válság dacára megtartotta azt, amije e téren csonka^ Magyarországnak volt, tudniillik minden egészségügyi és gyermek- j védelmi intézményt megmentett, ezek közül '. évi május hó 19-én, szerdán. egyetlenegyet sem kellett beszüntetni, mint' ahogyan ez például Németországban is léptennyomon megtörtént. Ha ilyen súlyos viszonyok közt eddig még »ideális« állapotokat nem teremthetett, ennek jórészben azok az eddigi költségvetési tételek az okai, amelyek mellett valóban lehetetlen volt többet produkálni. ^ Hogy a tárca valóban lelkén viseli a közegészségügyet, erre nézve szolgáljanak bizonyítékul — többek között — azok a sok ezernyi —• tüdőbetegek rendszeres gyógykezelésére, illetőleg elhelyezésére szolgáló »'tüdőbieteggondtozók«, »szanatóriumok« és kórházi »pavillonok« stb., amiket a tárca már eddig létesített és szolgáljon bizonyítékul^ mindaz, amit a tárca a gyermekvédelem terén elért Nem hagyhatom szó nélkül azt sem, hogy egyenesen a népjóléti minister ur agilitásának és a közegészségügyek iránti érzékének köszönhető a Rockefeller-féle alapítvány megszerzése is stb. Amit végül a tárcának közjótékonysági és emberbaráti ügyosztálya a köznyomor enyhítése érdekében tett, az fel sem becsülhető eléggé. Ez az osztály biztosítja a közénosztálvhoz tartozó ínségesek részére a különféle »háziipari foglalkoztatást« amit főképen a jótékonycélú intézményeken keresztül old meg; az alsó osztályhoz tartozók részére pedig szintén »foglalkoztatókat« tart fenn s az ezek által előállított összes cikkeket szjntén inségessknek juttatja, a beszerzési árnak mintegy 30—40%-áért. Ez az ugynevezet »felruházási akció«. Ezenkívül rendes árlejtés utján kereskedőktől és iparosoktól is szerez be ruházati cikkeket, melyeknek egy részét teljesen díjtalanul juttatja az ínségeseknek. Végül fentart a fővárosban 27 népkonyhát, összesen 52 helyen továbbá iskolás gyermekeknek a különböző iskolákban biztosítja a lehető legolcsóbb étkeztetést, stb. Rendkívül fontosnak találnám azt, hogy ha ez a, tömegnyomor enyhítését célzó fgész akció jóval intenzivebben támogattatnék s általában ennek az úgynevezett »közjótékonysági és emberbaráti« ügyosztálynak hatásköre kibővíttetnék azáltal, hogy necsak a városi, hanem a vidéki (falusi) tömegnyomor enyhitésének ügyét is kezébe venné, nemcsak a sivár jelenre, hanem egyúttal a vigasztalan jövőre való tekintettel is. Teljes mértékben oerhorresikálpm>._ —különösen a kiárusításra, felruházásra, és foglalkoztatásra vonatkozó — decentralizálás gondolatát, tehát azt. hogy mindez a községekre hérittassék át. Ez határozott visszafejlődést jelentene, minthogy a községek a cikkeket csak jóval drágábban tudnák beszerezni és a foglalkoztatás kérdését sem tudnák megoldani. Másrészt ki kellene bőviteni az_ ügyosztály hatáskörét egy oly »alap« létesítésével, amelynek segítségével talpra tudnók állítani a háború folytán gazdaságilag önhibájukon kívül tönkrement azon egyedeket, akik gazdasági erő hiányában például mesterségüket képtelenek folytatni, mert megfelelőtökével nem rendelkeznek — aminők többek között a munkaképes hadirokkantak stb. — ami által számtalan ilyen kis exisztenciát tudnánk egyúttal az uzsorások és zugbankok karmai közül kiszabadítani, számtalan adófizető alanyt tudnánk teremteni és számtalan félig már^ elveszett exisztenciát tudnánk ily módon a társadalomnak és nemzetnek megmenteni. Forgótőkét kellene az ilyeneknek biztosítani, kölcsönöket kellene nekik juttatni, hogy valamilyen ioar folytatásához szükséges felszerelést, gépeket stb. tudnának maguknak beszerezni. Természetes hogy az ilyen kölcsönnek lehetőleg kamatmentesnek kellene lennie.