Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-555

402 À nemzetgyűlés 555. ülése 1926. évi május hó 19-én, szerdán. amint ő mondja — mert haragszunk a Pénztár vezetőségére. Legyen szabad rámutatnom, hogy nekünk súlyos okunk van arra, hogy haragudjunk erre a Pénztárra, de nem magára a Pénztárra haragszunk, hanem azért haragszunk, mert olyan dolgok történnek ott, amilyenek a békében sohasem fordultak elő. Nem történt meg a békeidőben az, hogy ott olyan nagyobbszabásu sikkasztások fordultak volna elő, mint amilyenek előfordultak most. Elismerem, hogy ,a békeidőben is volt két vagy három olyan eset az intézetnél, amikor sikkasztottak, de a legelső vagy a második alkalommal az illető rajtavesztett, lefogták és a nemezis utóiérte. De most nem ugy van. Hiszen, méltóztattak már a lapokból az összeget olvasni, hogy milyen nagyobbszabásu sikkasztás történt ott a Pénztárnál. Szerintem ez csak azért történhetett meg, mert olyan egyének vannak ott, (Szabó József: A szombathelyi szakszervezti pénztárnál is, sikkasztottak!) — tisztelet a kivételnek — akik nem értik az ügykezelés menetét. Nem lehet tehát haragudni akkor sem, amikor mi kifogásoljuk a Pénztár működését azért, mert a panaszok százai meg ezrei jönnek naponként hozzánk, jönnek a tagok százan és ezren panaszkodni, hogy mi minden történt velük, mi mindent csinálnak velük. A lapok megirták annak idején Benárd orvos-képviselőtársunk esetét, aki Az Est-tel talpalta meg egy beteg lábát. (Éhn Kálmán: Nem igaz!) Ezek tények, be vannak igazolva, ezeket nem lehet letagadni. (Éhn Kálmán: Nem igaz!) Ha ilyen esetek fordulnak elő, ne méltóztassék csodálkozni azon, ha nekünk kifogásaink vannak a Pénztár működése ellen. Az sem megvetendő dolog, hogy a pénztári tisztviselők között, hogy ugy mondjam és régi köznyelven fejezzem ki magamat: útonállók, ujabb stílusban kifejezve pedig: utcai igazoltatók vannak. Illy László például a többek között éveken keresztül ott volt a Pénztár tisztviselői között, onnan ment ki igazoltatási útjára, igazoltatta Budapest zsidóságát és agyba-főbeverte őket. Ha ilyen dolgok történnek ott, akkor ne méltóztassék csodálkozni, ha nekünk kifogásaink vannak az ilyen Pénztár ellen. Hát hogyan lehet egy szociális intézetnél egy tisztviselő olyan brutális, de hogyan tudhat megfelelni hivatásának is, amelyet be kell töltenie, amikor éjszakánként^ kirándulásokat rendez és az utcán zsidók fejét veri bel Ne méltóztassék rajta csodálkozni, ha mi ezeken felháborodunk és ezekre rámutatunk. (Szabó József: Egy ember még nem az intézmény ! ) Egyébként azokra, amiket a Pénztár autonómiáját illetőleg Szabó József t. képviselőtársam elmondott, majd beszédem későbbi részében kívánok kiterjeszkedni, egyelőre rá akarok térni a népjóléti tárca költségvetésének tárgyalására. Mielőtt azonban ennek ismertetésére rátérnék, legyen szabad előrebocsátanom, hogy én nem akarok a népjóléti ministériel szemben igazságtalan lenni. Épen ezért már most előre kijelentem, hogy mindazokért a hibákért, mulasztásokért, amelyeket én kifogásolok, nem tisztán és kizárólag a minister urat teszem felelőssé, mert nagyon jól tudom, hog*y egy olyan kormányzati rendszernek, mint amilyen a Bethlen-kormányzati rendszer, amely hét éven keresztül népelíenes, reakciós politikát folytatott ebben az országban, nem lehet olyan népjóléti ministere, aki a népet pártfogásába veszi, aki annak a politikának ellenkezőjét fogja csinálni; ő beletartozik a kabinetbe, neki lehetnek bizonyos tekintetben különvéleményei és lehet a véleménye eltérő is,. de végeredményében azt a politikát tartozik folytatni, még itt a szociálpolitikánál is, még a szociális kérdéseknél is, amely a Bethlenkormányt igazolja. E azért, mert ezt elismerem a minis térrel szemben, ki kell jelentenem, hogy én nem teszem tisztán és kizárólag őt felelőssé azokért a hibákért, amelyeket, szerintem, e tárca keretében elkövettek. Én csak bizonyos fokig teszem őt felelőssé és ennek kapcsán rá kivánok mutatni mindazokra a dolgokra, amelyek ezzel a kérdéssel szorosan öszszeíüggenek. A minister ur felszólalásában azt mondotta, hogy szociálpolitikát nem egy osztály részére csinálunk, hanem a szociálpolitikát az összemberiség számára csináljuk és az egyes embereket nemcsak azért gyógyitjuk és nemcsak azért segitjük, hogy azon az egy emberen segitsünk, hanem azért, mert az egész társadalmon segitsünk. Ebben neki teljesen igaza van és e véleményében én is osztozom. Azonkivül azt mondja a minister ur, hogy nem szabad azonban a szociálpolitikát egy osztály részére lefoglalni. Nyilvánvaló, hogy ebből azt a konzekvenciát vonja le a minister ur, hogy nem szabad minden pénzt és minden áldozatot tisztán és kizárólag a népjóléti tárca keretében feláldozni, hanem más célra is kell adakozni és a munkásság nem követelheti a maga számára azt, hogy a kormány csak ő érette áldozzon, csak az ő érdekében csináljon valamit, ellenben a többiek érdekében nem. Én, t. Nemzetgyűlés, azon a véleményen vagyok, hogy az államnak és a kormánynak ott kell beavatkoznia a dolgokba, ott kell segítenie a dolgokon, ahol erre a legnagyobb szükség van. Azt hiszem, hogy a minister ur is el fogja ismerni, hogy erre a legnagyobb szükség itt, ennél a tárcánál van; hogy a legnagyobb szükség van arra, hogy a szegény dolgozó, munkásosztályhoz tartozó egyéneket segítsék és támogassák, egyrészt azért, mert kevés a keresetük akkor, amikor dolgoznak, másrészt pedig azért, mert a legnagyobb részük nem tud dolgozni, munka nélkül van és családjuk csak napról-napra tengődik. A kormánynak tehát itt nem az egyes ember részére, nem az, egyes osztály szempontjából, hanem az egész ország szempontjából kell beavatkoznia, kell beleszólania. Ezeket a szociális problémákat meg kell vizsgálni tüzetesen és meg kell oldani, inert az egész társadalom szempontjából fontos az, hogy ezek a szociális kérdések megoldassanak. Legyen szabad már most rámutatnom arra, hogy az, amit mi a legsúlyosabban kifogásolunk Magyarországon, a lakáskérdés. A lakáskérdést mi itt már sokszor szóvá tettük ós sokszor hivatkoztunk arra, hogy a lakáskérdés problémáját az európai kormányok mind felkarolták és mind belátták azt, hogy miután a magánüzeniek. magánvállalkozások: sok különbözíő ok miatt nem képesek arra, hogy a termelést megindítsák:, nem képesek arra, hogy lakóházakat épitsenek, az államnak kell beavatkozni, az államnak kell hozzájárulnia ahhoz, hogy a lakások épitése tekintetében a termelő munka meginduljon. Minden ország kormánya belátta ezt, csak Magyarország kormánya, a Behlen-kormány nem látta be ennek szükségességét. Itt hárul azután nagyon nehéz és súlyos felelősség a népjóléti minister úrra, azért,mert nem szorgalmazta ezt a kérdést és nem iparkodott meggyőzni a t. kormány többi tagjait arról, hogy a lakásépitést igenis, meg kell inditani az országban, mert különben az emberek