Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-555

 nemzetgyűlés 555. ülése 1926. évi május hó 19-én, szerdán. 395 amelyeknek feltárása előtt a minister ur megtorpanjon. Ez a magyarázata annak, hogy ez a rendelet még a mai napig sem jelent meg. Anélkül, hogy az elhangzott beszédeket idézném, anélkül is meg lehet állapitanom azt a kétségbeejtő helyzetet, amelyben vannak ma még a dolgozó bányamunkások is. Amidőn a salgótarjáni munkások sorsáról volt szó, — Peyer Károly képviselőtársam ecsetelte ezeknek helyzetét — akkor pillanatnyilag megrendült a nemzetgyűlés és megrendültek az illetékesek; ugy látszik azonban, hogy azóta is elmúlt már néhány nap és azt hiszik, hogy ezzel az egész helyzet el van rendezve. Pedig nemcsak Salgótarján van abban a helyzetben. Tessék elmenni akármelyik bányavidékre és végignézni azt a kétségbeejtő állapotot, amelyben a bányamunkások és családtagjaik élnek. Kijelentem, nem vagyok gyenge szivü ember, valahányszor azonban kerületembe, Tatabányára lemegyek, összeszorul a szivem azok láttára, amikben ott része van az embernek. Félig meztelen gyermekek futkosnak az utcán, mert ha van is valami ruha rajtuk, az nem nevezhető ruhának és ugy néz ki, mintha rongyok volnának rájuk aggatva. Akármilyen legyen is az időj tirais, mindig ugyanazokban a rongyokban kerülnek az utcára: amilyen rongyokat tudnak a szüleik rájuk aggatni, olyanokban járnak, mert azokból a keresetekből, amelyek ma a bányamunkások részére adódnak, nem lehet még rongyokat sem szerezni. Azokból a keresetekből a legelemibb megélhetést sem lehet biztosítani, mert röviditett munkaidő mellett dolgoznak, hetenként 3—4 napot és a bányatársulatok végtelenül vissza is élnek ezzel a srílyos helyzettel. Ilyen a helyzete azoknak, akik munkában vannak; de tessék elképzelni, hogy milyen már most azoknak a helyzete, akik a munkából már kiestek, akik már nyugberükre szorulnának, de épen azért, mert nincs ez^ a kérdés rendezve, a legkétségbeejtőbb jövő előtt állanak és a legkétségbeejtőbb jelenbe jutnak bele. Nem akarom a népjóléti minister ur szivét elérzékenyiteni, a leghatározottabban fel kell azonban hivnom a minister ur figyelmét azokra az állapotokra, amelyek a bányavidékeken találhatók és nemcsak kérnem, hanem követelnem kell a minister úrtól, hogy tessék a törvényes^ felhatalmazással élni, tessék rendeletet kibocsátani és ne tessék tűrni, hogy továbbra is abban a kétségbeejtő állapotban legyenek azok a szerencsétlen bányamunkások. Ehhez igenis, ugy érzem, jogom van, ezt joggal követelhetem, ezt nem kérnem, hanem követelnem kell, mert valóságos kijátszása lesz a nemzetgyűlésnek, a törvénnyel való játszadozás lesz az, ha hat, sőt nyolc hónap után is egy felhatalmazás alapján a rendelet nincs kibocsátva és a ministeri intézkedés elmarad. Nem tudom megérteni miért, csak sejtem, bizonyára azért, hogy a bányatárspénztárak továbbra is meg tudják takaritani azokat a milliárdokat, amelyeket már ezideig is megtakarítottak. Nem akarom meggyanusitani a minister urat — távol állok attól, — hogy nekik akar szivességet tenni, azonban igenis, határozottan követelnem kell, hogy a munkások érdekében tessék megtenni kötelesség*ét. Továbbra egy percnyi mulasztásnak sincs helye, mert az, a nyomor, mely a bányavidékeken tapasztalható, égbekiált és elemi erővel követeli, hogy ezeknek a szerencsétlen munkásoknak érdekében legalább ilyen csekély szociális intézkedés történjék. Tekintettel arra, hogy még többen is kivannak ehhez a tárcához hozzászólni, nem kivánom az időt senkitől elvenni. Csak ezekkel a problémákkal kívántam foglalkozni, bár még számos olyan kérdés van, amely szintén szóra érdemes. Tudva azonban, hogy mások fognak beszélni ezekről a kérdésekről, a további felszólalástól elállók, ismételten hangsúlyozva, hogy a minister ur, ha eddig mulasztást követett el, pótolja ezt azzal, hogy sürgősen élni fog a törvényes felhatalmazással és kibocsátja a rendeletet. Miután a kormányzat iránt általában bizalommal nem viseltetem, a tárca költségvetését nem fogadom el. (Helyeslés a sséísőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik! Héjj Imre jegyző: Szabó József. Szabó József: T. Nemzetgyűlés! Máir az általános vita során volt alkalmam 'behatóan foglalkozni azokkal a kérdésekkel, amelyek elintézését én a népjóléti minister úrtól várom. Felszólalásom során főképen gazdasági kérdésekkel foglalkoztam s a gazdasági kérdések között is elsősorban azzal az óriási munkanélküliséggel és annak következmányeivel, amely ma az ország munkáslakosságát sújtja. Épen ezért ez alkalommal felmentve érzem magam az alól, hogy ezekkel a kérdésekkel részletesen és behatóan foglalkozzam, hanem inkább arra szorítkozom, hogy a népjóléti tárca tárgyalása során néhány olyan kérdést vessek fel, melynek elintézését a népjóléti minister úrtól akarom kérni. Felszólalásom tehát inkább néhány panaszt és kérést foglal magában és ezekre akarom a népjóléti minister ur szive« figyelmét felhívni. Mielőtt azonban ezekre a kérdésekre rátérnék, hanigisúlyóznom 'kell, hogy magam is — mint értesülésem szerint a nemzetgyűlésnek majdnem minden egyes tagja. — nagy megelégedéssel látom a népjóléti minister ur kezében a népjóléti tárca vezetéssé. Épen a tegnapi expozéja után különböző ellentétes felfogású politikusokkal volt alkalmam beszélni és általános volt az a felfogás, hogy a népjóléti minister urnák nagy érdemei vannak a tekintetben, hogy ezt a tárcát nem engedte elcsenevészedni, hanem ennek a tárcának jelentőségét az idők folyamán, a nehéz és romlott közgazdasági viszonyok mellett is, a rossz pénzügyi viszonyok mellett a szanálási évek^ alatt is meg tudta tartani, sőt fokozni tudta és — mint ahogy tegnapi expozéjában szíves volt kifejteni — megadta nekünk a reményt „arra, hogy a jövőben ennek a tárcának jelentőségét még inkább fokozni fogja s ezt a tárcát annak a hivatásnak fogja szentelni, aniely hivatást tényleg he kell töltenie a népjóléti tárcának. Örülök ennek azért, mert annakidején én is szembenálltam azzal a felfogással, amely arra irányult, hogy a népjóléti tárcát likvidáljuk, szembenállottam azzal a felfogással, amely azt kivánta, hogy ezt a tárcát törüljük el, oszlassuk fel. Elégtételül szolgál nekünk, hogy helyes volt az a felfogás hogy igenis, nem megsemmisíteni kell a meglevőt,, hanem ^ javitani, fokozni és hivatásának szolgálatába állitani. A minister ur expozjában elmondotta, hogy az elmúlt esztendőkben épen a rossz viszonyok és a nehéz pénzügyi helyzet következtében főképen arra irányitotta munkálkodását, hogy a közegészségügy terén bizonyos javításokat tudjon keresztülvinni. Megelégedéssel konstatálom azt, hogy ezen a téren a t. minister ur munkája nem volt eredménytelen. Amint két esztendővel ezelőtt e helyről kimutattam, hogy micsoda veszedelmet rejt maga-