Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-555

390 A nemzetgyűlés 555. ülése 1926. évi május hó 19-én, szerdán. mek közül hétéves koráig minden ötödik gyermek meghal, Németországban; csak minden huszadik és ha náhink is jüyen kedvezők volnának az állapotok, mint Németországban, akkor elmondhatnó'k, hogy körülbelül harminc csecsemőnek mentettük meg az életét. A feladat nemcsak az, hogy a születések számát befolyásoljuk, hanem különösen az, hogy a már megszületetteket életben tartsuk, mert a nép-szaporodást nemcsak a születések számának szaporításával érjük el, hanem azzal is, hogy az újszülötteket az életnek megmentsük. Nincs az az áldozat, amely elég volna ahhoz, hogy a már megszületett csecsemőt a nemzetnek; megtartsuk, hisz oly kevesen vagyunk. A szülőanyát és csecsemőt nemcsak á szűkebb vagy tágabb értelemiben vett társadalom, hanem az egész nemzet áldozatkészségének kell támogatni. A nagy, hatalmas római birodalom esa,k addig volt nagy, amig a lictorok alabárdját közt az anyák elhaladtak, azokat nagy tisztelettel meghajtották az anyák előtt és a római nagy birodalom akkor dőlt össze, akkor inogták meg pillérei, amikor a római an3^ák önzésből, fényűzésből vagy egyéb okból kimondták, hogy nem akarnak többé gyermeket látni. És ha nem jut az anyák vagy csecsemők védelmére annyi, amennyit fajunk fentartása szempontjából szükséges tennünk, ám találjuk meg a módját annak, hogy azok, akik ezt az áldozatot nem hozzák meg, tegyék lehetővé a gyermekek felnevelését. Citáltam a haza bölcsének azt a, mondását, hogy a magyar anyák egy évben csak egyszer szülnek. Ha a haza bölcse ma élne, négy és féléves háborúskodás és annyi emberáldozat után

1 és látná, hogy a magyar anyák az áldozathozatalra nem hajlandók, az emberhiányt pótolni nem akarják, vájjon mit mondana? Mert lesújtó tény, hogy a magyar anyák^ nagy része egyszer sem, vagy legfeljebb az életben csak egyszer hozza, meg ezt az áldozatot. Mi az oka ennek? A baj megvan, ezt letagadni nem lehet, de hogyan kell azon segíteni

1

? Sokfélekép okadatolták már meg a gyermektelenséget, a gyermekszüléstől való irtózatot, az egy-gyermekrendszert, mert sajnos, rendszernek kell mondani. Az egyik az erkölcsi érzés fogyatékosságában, annak elborulásában, a másik a vallásos hit hiányában látja a baj gyökerét, ismét egy másik a gazdasági viszonyok mostohaságával magyarázza, van aki a megélhetés nehézségeivel, a földnélküliséggel, a hajléktalansággal, a munkabérek csekélységével magyarázza a hibát, ismét vannak olyanok, akik a szülői hivatás helytelen értelmezését hozzák fel okul. Vannak olyanok is, akik a szokás által befolyásolt női hiúságban látják a hibát, ismét mások a könnyelmű életberendezkedésben és sok másban vélik a baj okát fellelni. Nem célom ezekkel külön-külön foglalkozni, egyiket vagy másikat döntő tényként, döntő okként a serpenyőbe vetni, mert hiszen az általam felsorolt okok mindegyike külön-külön is erősen és súlyosan hozzájárult ahhoz, hogy a gyermekáldás csökkent. Elfogadom a magam részéről azt a nézetet, amely a baj gyökerét az önzésben találta meg, mert hiszen, ha a mostoha kereseti viszonyokat és a munkabéreket nézem, lehet ez is ok, de az önzés is ott settenkedik ennek az oknak eredeténél, hogy abból a kevésből, amit magának szerez, senki másnak juttatni nem akar, önmaga akar a kevésből jobban élni. (Ugy van! a középen.) A birtokeloszlás igazságtalansága szintén lehet egyik oka, ha kikapcsolom annak lehetőségét, hogy evésközben jobban jön az étvágy, mert egy gyermeket fog adni a hazának, aki egy-két hold földet kap, mondjuk az Ofb. vagy a törvény jóvoltából, egy, esetleg két gyermeknek fog életet adni, viszont több gyermeket azért nem fog világra hozni, nehogy széttagozódjék az a kevés, amely neki osztályrészül jutott. Kényelmesebb életet akar tehát biztositani annak az egynek. De rácáfolt erre az elméletre Franciaország, amelynek 27 milliót kitevő lakossága 50 év alatt a földbirtokreformon átment, mint őstermelő állam. Családi házakat épitettek és mégis 50 év alatt 27 millióról 19 millióra csökkent le a népessége. Külön-külön nem akarok ezekkel az okokkal foglalkozni, még kevésbé a vallásnak az egykét megszüntető ható erejével sem, pedig ez is hatalmas tényező ebben a kérdésben. Az a fontos, hogy ilyen baj van, a nemzet fertőzött, pusztul, fentartó oszlopai inognak és nem lesz, aki a trianoni magyarországi határokat annakidején kitágítsa. És ha ez a baj egyik vagy másik helyén az országnak mélyebb gyökeret ver is, az országnak egyik vagy másik része mentes is a bajtól, ez a baj nem áll meg, ez tovább fertőzhet és igy nekünk generaliter és radikálisan kell ezt megoldanunk. Azt mondottam, hogy a gyermektelenség is, de főkép a még nagyobb baj, az egykerendszer oka az önzés, amely áldozatra nem hajlandó. Szivesen elismerem, hogy a gyermektelenségnek sok esetben más oka is lehet, egészségi, testszervezeti oka is lehet ennek, de az esetek legnagyobb százalékára azt mondom, hogy a nők önmaguk az okai annak, hogy gyermeket nem akarnak vagy^ gyermekük már nem lehet. (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Tizenhat százaléka a természetes magtalanság!) A népjóléti minister urnák arra a megjegyzésére, hogy 16% a természetes magtalanság, csak az a megjegyzésem, hogy ennek okát abban találom, hogy vagy egyik vagy másik fél annakidején az élettel visszaélt. Igen kis százalék az, amely teljesen mentes a, vád alól, amely mentes az alól, hogy ő maga volna oka annak, hogy gyermeke nincs. De bármikép áll a dolog, újólag csak azt hangsúlyozom, hogy nekünk áldozatokat kell hoznunk épen a sok gyermek miatt, a csupa lemondás, a csupa nélkülözés, önmegtagadás^ az óriási teherviselés és gondok között élő anyákért, akik a nemzetnek gyermekeket szülnek, illetőleg nevelnek. Hogyan csökkenthető a baj? Hiába serkentjük a kényelemszeretőket és az önzőket, hiába riasztjuk el a nemzetgyilkosokat felolvasásokkal, felvilágositásokkal, azzal, hogy rámutatunk az egészségnek szándékos gyilkos aláásására. Szüntelenül a bajt ostorozó népszónoklatokkal, azt hiszem, célt nem érünk. Jutalmazással talán? A többgyermekes anyák kitüntetésével? Ez szintén céltalan és eredménytelen. (Meskó Zoltán: Az adózás terén kell segíteni !) Mindjárt rátérek erre is. Franciaország kétségbeesve jövendője felett, 150 frankkal jutalmazza az egyik deportáló szigeten azokat a rabokat, akik rabnőkkel, vagy megfordítva, házasságokat kötnek és gyermekeket hoznak a világra. Százötven frankot fizet a^ francia állam a számszerüségért, a minőséggel a francia nemzet már nem is sokat törődik. (Meskó Zoltán: Mi lesz az én 450 frankommal? — Derültség.) Franciaországban az egyik képviselő az idegenek nacionalizálásával vélte a dolgot megoldani, hogy az idegenek szaporítsák nem-