Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-554

380 À nemzetgyűlés 554. ütése 1926. évi május hó 18-án, kedden. mokat megvizsgálni, s akkor be méltóztatnak látni, bogy a lakásépitési tevékenység meginditása elsőrangú higiénikus egészségügyi és közérdek. De egyre szaporodnak az olyan lakóhelyek is a fővárosban, amelyek a közegészségügy és az életbiztonság szempontjából veszedelmesek és aggályosak. A főváros lakosságának nem jelentéktelen része az, amely félig-meddig állandó jellegűen épitett kislakásos, vagy szükséglakásos telepeken lakik. Ilyen lakótelepei vannak ugy az államnak, mint a székesfővárosnak. De vannak magántulajdonban lévők is, amelyek közül csak egyet, a Suhajda-telepet emlitem meg; ahol a Pannónia-utcában 260 lakásban mintegy 1000 ember lakik. A lakások vizesek, csatornázatlanok és alacsony barakkszobákból állanak. Az egész telepen, ahol ez az 1000 ember lakik, összesen húsz illemhely és csak 3 vizcsap van. Méltóztatnak-e hinni, hogy a VII. kerületnek, az én kerületemnek kint a lóversenytérmenti részén földalatti Unterstandokban a háborúban használt módszerű építkezési objektumokban lakik 130 család, akiknek semmi néven nevezendő higiénikus berendezkedésük, semmi néven nevezendő, az egészség fentartására vagy ápolására alkalmas berendezkedésük, tehát ajtójuk, ablakjuk, és illemhelyük nincs; hogy az óbudai Böhm-féle téglagyárban ablak nélküli, vakolatlan falu, zsúfolt egyszobás lakások vannak, és rengeteg család húzódik meg kunyhókban és színekben Zugliget és a Svábhegy vidékén is; hogy a Váci-ut 111. szám alatti épületet életveszély miatt 5 évvel ezelőtt kilakoltatták és még ma is 28 család, tehát közel 100 ember lakik benne, ebben az életveszély miatt kilakoltatott épületben; hogy a Röppentyű-utca 43. szám alatt földbe vájt kunyhókban laknak családok; hogy a Ferencvárosi pályaudvar közelében ugyancsak földalatti kunyhókban laknak sokan; hogy a Szvetenay-utca 7. számú ház pincéjében a főbérlőn kivül még 8 albérlő család van összezsúfolva. És ezenkívül méltóztassék még egy pillantást vetni az államj és városi ba-rakkokra, Lenke-uti, a Zita- és Mária Terézia-barakkokra és akkor azt kell megállapítani, hogy a magánépitkezés megindítása nélkül ezen a rettenetes állapoton segíteni aligha lesz lehetséges. Itt két érdekellentét áll egymással szemben. Egyik a lakásforgalom szabad meginditása, amely nélkül építkezés nincs, a másik pedig az építkezés parancsoló szükségessége, amely arra kötelez minden hatóságot, hogy minél előbb és minél intenzivebben indítsák meg ezt a lakásépitési tevékenységet. Ennek a két ellentétes szempontnak kiegyenlítésére, én azt hiszem, talán egyedül azi a tervezet alkalmas, amelyet a Magyar Mérnökés Építész-Egylet dolgozott ki, s amely oda tendál, hogy a lakbérek kötöttségének felszabadítása és a lakások felmondásának joga is csak nagyon szukeesszive engedtessék meg. Például a mérnökés épitészegylet gondolata szerint 1927 májusra az összes lakásoknak csak 25%-ára engedtessék meg a felmondás, a következő negyedre ismét 25°/o-ára, az azután következő negyedévre ismét 25%-ára és igy tovább, ugy értve a dolgot, hogy egy házban, ahol négy lakás van, az eiső negyedévben csak egyet, a második negyedévben ismét egyet, a harmadik negyedévben ismét egyet lehessen felmondani, vagy ahol több lakás van, ott az összes lakások számának 25°/j-a legyen elsőizben felmondható, hogy azután igy négy, esetleg hat felmondási negyedévre felosztva ez ne termelhessen olyan anomáliákat, mint amilyenekről Fábián képviselő ur a vidékre vonatkozólag az imént itt beszámolt. De viszont ezeknek a felmondásra szabaddá vált lakásoknak kibérlésére ne lehessen még mindig szabad keze a háztulajdonosnak, hanem köteles legyen a lakást elsősorban olyannak átengedni, akinek egy másik házban felmondottak, aki egy másik házban kapott felmondólevelet bir felmutatni. Ezzel el tudjuk érni, hogy az eddigi törzslakosságnak Budapesten való elhelyezkedése a lehetőség szerint ismét biztosítva lesz. Ugy a lakások bérének kötött forgalmában, mint a lakások felmondásának lehetőségénél is feltétlenül szükséges, hogy óvatossággal, lassúsággal, de mégis rendszerességgel járjunk el, hogy ezáltal a magánépitési tevékenység lehetőleg megindulhasson. Ma a lakásépítési tevékenység erőteljesebb megindulását még az is gátolja, hogy az épitkezés ma az aranyparitásnak még mindig 140%-ába kerül, amely magas építési költség viszont az eladásra kerülő épületekből nemcsak nem térül meg, hanem az épületek forgalmi ára ma nincsen az aranyérték 50%-án sem, ugy, hogy a házak adás-vétele a kötött forgalom folytán csupán lecsökkentett értékben történhetik meg, mig az épitkezések csak az aranyparitásnál 40%-kal magasabban hajthatók végre. Emellett gátolja a lakás magánépitkezési tevékenység megindítását az is, hogy rendkívül nagyok a házakat terhelő adók és a házakat terhelő közüzemi költségek is. Bár a kincstári házhaszonrészesedés eltöröltetett — és ez meglehetős lendületet adott az építkezési kedvnek — mindamellett, amikor a 140°/o-os paritásu építkezésnél az adók körülbelül két-háromszorosára emelkedtek a békeparitásnak, meggondolja mindenki, vájjon épittessen-e, vájjon marad-e az ilyen magas áron való épitkezés után neki törlesztésre, fentartásra, épülettatarozásra és megfelelő tőkejövedelme, vagy pedig nem, mert a mai rendszer szerint, amikor az állami kölcsönt csak 8%-os törlesztési hányaddal lehet nyújtani, nem marad a háztulajdonosnak sem házfentartásra, sem mellékkiadásokra, sem tatarozásra, sem pedig a tőkejövedelemre, tehát a közönség gazdasági érzéke nem javasolja, hogy házakat épittessen. De van a házépitő tevékenységnek még két ellensége. Az egyik ellensége az épitőanyagkereskedők és az épitőanyaggyárosoknak kartellje és trösztje. Ezek már összefogtak annak a lehetőségnek kiaknázására, hogy most nagyobbszabásu lakásépítő tevékenység akar megindulni. Naprólnapra történnek áremelések. Egyik nap a téglagyárak, másik nap a fakereskedők, harmadik nap a cementkereskedők emelik az árakat, most legutóbb pedig a csőkartell, mely a csöveket árusítja, emelte az árat olyan mértékben, amely a vasanyagok áremelkedésével abszolúte semmi tekintetben sem indokolt, ugy, hogy ez ellen valamit tenni kell. Feltétlenül kell itt az ellen gondoskodni. Amint annak idején Wekerle ministerelnök ur alatt, amikor a Wekerle-telepi lakóháztelepet építették, az állam gondoskodott arról, hogy neki senki semmi tekintetben ne diktálhasson árakat, sem tégla-, sem cement-, sem faárakat, hanem maga állíttatott elő téglát, maga szerzett be, maga gyártatott meszet és maga az állam termeltetett fát, ugy, hogy teljesen emancipálta magát az épitési anyagkereskedők kapzsisága elől, ugy most is az államnak és a székesfővárosnak is oda kell törekednie, hogy beállíthasson olyan saját termelő ágakat, amelyek ezektől a meglepetésektől az építkező közönséget csak annyiban védik meg, hogy ármérséklő hatással legyenek az általános anyagpiacon. De másik ellensége a nagyobbszabásu lakásépítési tevékenységnek maguk az épitő munkások — mondhatnám egyszerűbben — a szociáldemokrata párt, mert hiszen az épitőmunkásokat már is röpiratokkal és szaklapokkal uszítják arra,