Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.
Ülésnapok - 1922-554
A nemzetgyűlés 554. ülése 1926. évi május hó 18-án, 'kedden. 373 népjóléti tárca alapja lehet a feltámadásnak. Ez az előirányzat és az itt előirányzott összeg ebből a szempontból csak tréfának nevezhető. Szerintem a tárca költségvetését fel kell emelni és ki kell gyomlálni belőle mindazokat a tételeket, amelyek nem szociálpolitikai érdekeket szolgálnak, és meg kell teremteni valóban azt, amit az előadó ur mondott, hogy ez a ministerium az »ember ministeriuma« legyen és akkor, de csak akkor tudunk bizalommal ennek a tárcának munkája elé nézni. Addig azonban, sajnos, a tárca költségvetését nem tudom elfogadni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök : Szólásra következik ? Forgács Miklós jegyző : Szabó István (sokorópátkai) ! Szabó István (sokorópátkai) : T. Nemzetgyűlés ! Az előadó ur imént tartott előadásából megelégedéssel vettem tudomásul, hogy a gyermekhalandóság csökkent és a kórházak jobban vannak dotálva, mint a múltban voltak stb. Mégis ezernyi panaszt hallottam és bizonyosan nem ok nélkül az előttem szóló igen t. képviselőtársamtól. Ezt a panaszt nekem is, aki a falusi nép szenvedéseit látom, folytatnom kell. Ami a falun történik a közsegészségügy terén, az tarthatatlannak látszik, mert lehetetlen az, hogy az orvos 18—20 kilométernyire lakjék a betegtől, sokszor járhatatlan az ut, ugy hogy lehetetlenség még sürgős esetben is orvosi gyógykezelésben részesiteni a súlyos beteget. (Alföldi Béla: Ez is a régi világ bűne !) Tudom én azt, hogy ez is a régi világ bűne. Hisz az a legnagyobb szerencsétlenségünk, hogy akkor, amikor volna ennek a tárcának egy gondos vezetője, egy jó atyja a szenvedőknek, akkor épen financiális létünk nem olyan, hogy gyors tempóban tudnánk ezeket a régi nagy mulasztásokat helyrepótolni. De ha gyorsan nem is tudjuk, akkor sem elégedhetünk meg azzal, hogy lemondunk erről, hanem meg kell lenni a törekvésünknek és akaratunknak, hogy ezeken a bajokon segitsünk. Ha nézem a mostani állapotokat, természetes, hogy nem is várhatok gyökeres változást, gyökeres intézkedés nélkül. Mert mi is most a helyzet 1 Az, hogy a falun nincs orvos és a népjóléti minister ur nem is tud oda orvost dirigálni. Megtörténik akárhányszor, hogy választás utján betöltik az orvosi állást, de mikor az az orvos megjelenik, a faluban nincs lakás, még rendelőt ' se tud berendezni magának s igy nem tudja állását elfoglalni. Van olyan orvos is, akinek nincs kedve falura menni s igy marad a falu orvos nélkül, a beteg meg gyámolitás nélkül, mert ha van is körorvos, az rendszerint messze lakik a betegtől. Én szerintem ezen a bajon gyökeresen csakis a közegészségügy államosításával lehetne segiteni és ugy, ha a népjóléti minister ur a kultuszminister ur szisztémáját követné, s ahogy a kultuszminister ur a kultúra terjesztése céljából tanyai iskolákat épit, a népjóléti minister ur is talán ugy segithetne a bajon, hogy ott, ahol a községek nem tudják megépiteni az orvos lakását, a népjóléti minister ur nyúlna a hónuk alá. T. Nemzetgyűlés ! Hiba az is, hogy ilyen választások utján betöltött állások nem mindig sikeresek. Nem akarok senkit se sérteni, de az bizonyos, hogy nem láthatnak bele a megválasztott lelkébe, s amikor már meg van választva, akkor sül ki, hogy nem oda való az illető, pedig ez a választás egy életre szól s fegyelmit nem lehet ellene inditani, mert olyan dolgot nem követ el, s ezt a betegek sinylik meg. Az államosítás esetén módjában állna a népjóléti ministerurnak kicserélni az ilyen orvost s módjában lenne minden embert oda állitani, ahol az illető NAPLÓ. XLIII. legjobban megfelel. Épen azért én évek óta lehet mondani — minden költségvetési tárgyalásnál sürgetem a falu érdekében a közegészségügy államosítását s ezúttal is arra kérem a népjóléti minister urat, méltóztassék ezt fontolóra venni és amint módjában áll ilyen értelmű javaslatot terjeszteni a törvényhozás elé. Folytatom a panaszlást a rokkantak és a hadiözvegyek elletásával. Nem egyoldalulag, mert kijelentem, hogy én a másik oldalon is látok visszásságot. Tudom, hogy nemcsak megérdemelt rokkantság nem állapittatik meg mindenkoron, hanem sokszor túlmenőleg is megállapíttatik, mert hiszen az a vizsgáló bizottság nem tudhatja az előző eseményeket s nem tudja, hogy az a B. osztályú népfelkelő nem ugy soroztatott be, mint békeidőben, minden testi fogyatkozás nélkül, hanem rejtett golyvával és egyebekkel s most a háború után előáll, hogy gránátnyomásból származik a rokkantsága, mert én ilyen esetet is tudok, mélyen t. minister ur. De másik oldalon viszont valóban ott vannak azok, akik segitésre szorulnak, amibien eseteket bátor is voltam előterjeszteni felülvizsgálat céljából, s amelyek megvizsgálásánál az igen t. minister ur olyan humánusan járt is el. Azt akarom csak megemliteni, hogyha valakinek az egyik lába rossz, hibás, lövést vagy törést kapott, s nem tudja többé használni az egyik lábát, ez 50%-os rokkant, ez magától értetődik legalább is meglátszik. Igen ám, de ez csak esetre állana, ha az illető rossz lábát amputálták volna, nagyobb baj az, hogy az ilyen láb a másik lábat is gátolja, a másiknak is akadálya, s alkalmatlanná teszi a munkára, vagy viszszatartja abban s ekkor már az illető nem lehet 50%-os rokkant (Ugy van! Ugy van!) Én kérve kérem a t. miniser urat, hogy az ilyen eseteknél vegye ezt a szempontot figyelembe, s ha egyszer ez az ország és ez a haza megkövetelte az illetőtől, hogy virágzó jó egézségben ép testtel és lélekkel menjen a becsület mezejére, és onnét bénán tér vissza, akkor a hazának első kötelessége, hogy rokkantságában tartsa is el. (Helyeslés.) T. Nemzetgyűlés ! Szólanom kellene még előttem szólott t. képviselőtársamnak azon kitételéről, hogy a betegápolási és gyermekvédelmi költségeket nem lehet az autonómiára kivetni, mert hiszen akkor az autonómia tönkremegy. T. képviselőtársam, mint budapesti lakos, bizonyára Budapestet értette ez alatt, mert hiszen ha általánosságban értette volna, akkor egyetértenénk vele, mert én is kárhoztatom ezt, csak £iZ cl különbség, hogy amig Budapesttel kapcsolatban azt olvassuk a lapokban, hogy a pótadót 60%-ról 50%-ra szállitották le, — tehát jobb anyagi körülmények között van a főváros, mint a múltban volt — addig a községek élnek azzal a jogukkal, amelyet a szanálási rendelet biztosit nekik, hogy a belügyminister a pénzügyministerrel egyetértve megengedheti, hogy a községek a maximális 50°/o-os pótadón felül magasabb pótadót vethetnek ki. A községeknek élni is kell ezzel és kérik is, hogy magasabb pótadót vethessenek ki, mert az 50%-os pótadóból nem tudják kiadásaikat fedezni, Márpedig mi a helyzet ! Bagócs községnek az Isten háta megett 50% pótadónál is többet kell kivetnie, ahol 20—30 kilométernyire esik a falu a körorvos székhelyétől, s ha betegje van annak a gazdának, vagy a szegény embernek, annál súlyosabb a helyzet, mert legalább 150.000 korona fuvardíj kell az orvosig s vissza megint 150.000 korona, tehát egy ut 300.000 korona, s ha az orvos jószivü és semmit sem kérne, akkor is majdnem elviselhetetlen a költség. Itt Budapesten pedig a klinikák és a nagy kórházak ingyenes rendelői annyira rendelkezésére állnak a közönségnek, hogy amint én láttam és hallottam, 52