Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-554

À nemzetgyűlés 554. ülése 1926, évi május hó 18-án, kedden. 361 lyok, amelyeknek leküzdése még sok erőfeszítést fog igényelni. . A népjóléti és munkaügyi ministeriumnak hatásköre — ezt sajnálattal állapítom meg — még ma is nagy mértékben csonka és az kétségtelenül gátolja az eredményes munka kifejtését egyrészt, másrészt pedig az állani szervezetében nem kivánatos torlódásokat és komplikációkat idéz fel. Hogy az eminens kérdések közül egyebet ne emlitsek. nem tartoznak ide a muiikásközvetités, a kivándorlás, a mezőgazdasági biztositás, a gazdasági szervezkedés, a munkafelügyelet hatalmas kérdései, más kérdéskomplexumoknak csak csonka töredékei tartoznak ide, ismét másoknak a hovatartozása vitás és hatásköri tisztázatlanságokat idéz fel. Ha keresem annak az okát, t. Nemzetgyűlés, hogy mi oly nehezen és csak fokozatosan kezdtünk megbarátkozni ennek a ministeriumnak a gondolatával, ezt elsősorban a hagyományokhoz való ragaszkodásban találom meg. Nemcsak nálunk, de a legtöbb európai államban az alkotmányosság, az állami élet nyilvánulásait olyképen differenciálta, hogy azokat nyolc-tiz tárcába osztotta be és ezeken a kereteken nem igen akarnak változtatni, bárha maga a haladó élet ezeket a kereteket már rég azzal fenyegeti, hogy összetöri azokat. Hogy egyebet ne emlitsek, a kereskedelemügyeknek némely európai államban évszázados ministeriuma van, a munkáskérdés azonban, mely nálunk legutóbb még teljességgel ehhez a rninisteriumhoz tartozott, mai értelmezésében csak néhány évtizedes. Ugyanez áll a föld mivel ésügyi ministerium és a mezőgazdasági munkáskérdés viszonyában. A belügyministerium kezelheti a kivándorlást, mint rendészeti kérdést, de nincs rá módja, hogy annak, mint súlyos szociális problémának a míéllyére hatoljon. Egészen bizonyos t. Nemzetgyűlés, hogy a modern élet különösen a háború utáni élet, legkülömbül pedig épen a mi szerencsétlen hazánkban, olyan uj kiágazásokat bocsájtott ki magáiból, amelyeknek ellátása nem tartozhat egyetlen másik régi ministeriumnak a hatás'körébe sem, amelyeket egyik sem gondozhat csak ugy mellékifoglalkozásképen, amelyek külön beható gondozást, szakszerű és kizárólagos tanulmányozást és cselekvést követelnek iéls amelyek közül egyik-másik annyira fontos, az állami élet gyökér szálait érintő, hogy elhanyagolásuk megrázkódtatást és katasztrófát idézhet fel. Ezt a nagy hivatásu ministeriumot én elsősorban az »ember ministeriumának« nevezném, mert mig a tölblbi ministeriumoknak dolga, hogy az állami életnek egy területét, a társadalmi, politikai ós gazdasági megnyilatkozások és állami íéirdekek nagy általánosságait kezeljék, enne'k a ministeriumnak tárgyköre elsősorban az, ami a társadalmat és az államot alkotja 'és amit a háborúban ugy hivtak, hogy: emberanyag. Ennek révén tartozik ma ide á közegészségügy számos elágazásával, kellene idetartoznia teljességgel a közélelmezésnek, a lakásügy, a rofekantügy, az árvák ás özvegyek, a gyermek, az anya- és csecsemővédelem és az államnak minden más olyan funkciója, mely fajtánknak r az egyénekben való megerősödését és ki virágzását szolgálja. És mint emiitettem, ennek a ministeriumnak kell gyákerolnia az állam 'korrigáló és szabályozó funkcióját a tőke és a mun'ka harcában, továbbá az állam szociális feladatát a munkásv édelemben. T. Nemzetgyűlés! Mielőtt áttérnék a költségvetés tulajdonképen való ismertetésére, még .egy niegállapitást vagyok bátor tenni. Nem kétséges, hogy a feladatok sorában, amelyeknek megoldása erre a ministeriumra hárul, nem egy van olyan, amelyeket szerencsésebb országokban, szerencsésebb társadalmak, állami hozzájárulás nélkül, karitatív utón maguk látnák el. A régi iskola ezeket a feladatokat ki is zárja a par excellence állami feladatok sorából, nekünk azonban azt kell tapasztalnunk, hogy az ilyen merev iskolai szabályok, doktrinák, a körülmények változásával nem tarthatók. Még a két év előtti népjóléti 'költségvetésünk nemzetgyűlési tárgyalásakor is sűrűn hallatszottak megjegyzések és vádak a magyar társadalomnak bizonyos rétegei ellen, amelyek, mig más rétegek ^nyomorognak és pusztulnak, maguk vígan élnek és nem át alják a társadalom vagyoni ellentéteit, hangos és nyilvános tobzódással még kirívóbbakká tenni. Azt hiszem, t. Nemzetgyűlés, ezek a vádak vagy elhallgattak már, vagy legalább is elcsendesedőhen vannak és pedig szomorú oknál, a magyar társadalom nag-ymérvü elerőtlenedésénél és elszegényedésénél fogva. Az adott körülmények között nem lehet mereven disztingválni, hogy meddig^ terjed az állam feladata és hol kezdődik a társadalomé, ha ezek a sürgető feladatok megvannak, azokat valakinek el kell végeznie. Mármost, t. Nemzetgyűlés, miután bátor voltam vázolni azt a munkakört, amelynek ellátása erre a ministeriumra vár, azzal a szomorú bejelentéssel kell kezdenem a költségvetés ismertetését, hogy pénzügyi helyzetünk, ugy látszik, még mindig nem engedi meg, hogy e feladatok ellátására olyan összegeket fordítsunk, amelyek azok nagyságának csak távolról is megfelelnének. A népjóléti minister ur egyik expozéjában a következő kijelentést tette (olvassa): »Tőlem várja az egész ország, mint energikusnak kikiáltott férfiutói, hogy háborút inditsak és csatákat nyerjek ezekkel a rémekkel szemben. Munició nélkül én nem. mehetek bele ebbe a háborúba. Nekem minden egyes aranykorona, amelyet a nemzetgyűlés a kezembe ad, egy hatalmas fegyver, amellyel egy rémet el tudok pusztítani, de ezek nélkül képtelen vagyok hadműveletekre.« Mély fájdalommal kell megállapitanunk, hogy bár azóta, hogy a minister urnák ezen kijelentései elhangzottak, némely ponton javult helyzettel állunk szemben, általában azonban a munició még ma is megdöbbentően kevés. (Farkas István: Az a belügynél áll rendielkeizésre, a süieliszolgálatra!) távolról sem elégséges ahhoz, hogy ütközetet nyerhessen azokkal a rémekkel szemben, amelyek a magyar nép életerejét pusztítják és fejlődését gátolják. Pedig ne feledjük, hogy ennek a népnek a lélekszáma is lecsökkent 20 millióról 7-5 millióra, vagyis a korábbinak egyharmadára, ami azt jelenti, hogy ma minden egyes magyar lélekre háromszorosan fokozottan kell ügyelni egészségügyi szempontból. (Saly Endre: A rendőrök vigyáznak rájuk!) Bárhogy nézzük is a dolgot, t. Nemzetgyűlés, kétségtelen, hogy az ország, az állani elsősorban egyéneiben él és ha az egyéneknek ezt a. tömegét gyengülni haeiyjuk, akkor nincs módja az ország megerősödésének, ha ezeket az egyéneket veszni hagyjuk, akkor nincs módja az ország megmentésének. Ezien elgondolásból folyó legnagyobb és legfontosabb feladattal, a közegészségügy kérdésével kívánók elsősorban foglalkozni. Ëzen a