Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.
Ülésnapok - 1922-553
À nemzetgyűlés 553. ülése 1926. évi május hó 17-én, hétfőn. 311 szeget be is szednek, tehát ezek az emberek a közműveket a maguk részéről mintegy pénzben megváltják, az eladó azonban a közműveket vagy egyáltalán nem vagy hiányosan késziti el. Az adásvételi szerződésben a telektömbre a főváros által rávezetett ez a korlátozás nem törölhető és nem is töröltetik azért, mert az adásvételi szerződésben benne van, hogy mindazok a korlátozások, amelyek az egész telket terhelik, ezentúl az egyes kis parcellákat is terhelni fogják. Vagyis amennyiben az illető a csatornát nem építtette meg dacára annak, hogy ugy adta el a telket, hogy csatornát fog építeni, akkor ez az ott telket vásárolt kisembernek lesz ezentúl is a terhére irva és ő tartozik a csatornát megépíttetni, tisztíttatni, jólehet ennek költségeit a telekeladónak már megfizette. Itt az alaki igazság teljes és diametrális ellentétben áll a tényleges igazsággal. Példát is mondok erre nézve. A Budapesti Telekértékesitő és Parcellázó Bank, röviden Békési-féle ingatlanvállalat eladott egy telket egy szegény szabómesternek azzal, — ez benne van az adásvételi szerződésben — hogy tudomásul veszik a vevők, hogy a közművek létesítése iránt az eladó intézkedett és szerződött vállalkozókkal és a művek homlokzati hossza fo : gja képezni a közművek költségeinek felosztási alapját. A gyanútlan vevő természetesen nem visz magával ügyvédet az adásvételi szerződés megkötéséhez és aláírja a blankettát, amelyet az ingatlant eladó elébe tesz és azután értesitik, hogy kivetettek homlokzat hossza szerint ei nyi és ennyi közmű-költséget, amelyet ilyen és ilyen részletekben kell neki leróni. A szegény ember — itt van nálam az elismervénye — lerója a közművek költségei fejében a homlokzat hossza szerint reá kivetett összeget. Közben Budapest székesfőváros tanácsa kimegy a közmüveket átvenni, de a határozat ugy szól, hogy a tanács a folyamodót kérelmével elutasítja, mert a közművek nem felelnek meg a székesfőváros által előirt szabályoknak, pl. ebben az esetben nincs bekapcsolásuk a városi csatornahálózatba, sőt nem is lehet bekapcsolásuk, amennyiben az Ingatlan Bank által létesített közművek alacsonyan vannak, a főváros csatornái pedig magasabban. Tehát kötelezi őket a főváros, hogy létesítsenek átemelőtelepet, amelyen a szennyvizet a főváros csatornájába átemelik. Szóval nem törlik a telekkönyvből azt a kötelezettséget, amely a közművekre vonatkozik. Azután mi következik? Az, hogy most minden egyes parcellán rajta van ez a tulajdoni korlátozás, amely szerint kötelesek az illető vevők a közműveket helyesebben megépíteni, ha nincsenek megépítve, évenkint tisztogatni és a tisztogatási kötelezettséget szintén rávezetik a telekkönyvre. Mármost jön a szegény ember és azt mondja, engem ez nem érdekel, mert hiszen ugy szerződtem az eladóval, hogy evvel mind ő tartozik. Azután jönnek az elöljáróság! büntetések. Ebben az esetben például a vízszintesen lefektetett csatorna teljesen megtelt f aecáliákkal, úgyhogy további ür abban nincs. Méltóztassék elképzelni azt a közegészségügyi állapotot, ami ott van. Van itt, mondjuk, az utcán végighaladó vízszintes pöcegödör, amely minden egyes lakásba be van vezetve, de amelyből semmiféle faecáliát rendes utón eltávolítani nem lehet. Ezeket a kisembereket, akik vasutasok, postások, szabómesterek, asztalosmesterek, egymásután bírságolják meg 1 millióra, 2 millióra, rájuk róják a kitisztitási költségnek 2—3 milliós részletét és amikor ezek az emberek pert indítanak a rendes bíróságnál azzal, hogy kérem, hiszen én ugy vettem a telket, hogy mindezekkel a közművekkel, ezeknek létesítésével az eladó tartozik, akkor a bíróság az alaki jog szerint kénytelen őket elutasítani és kénytelen őket abba a rettenetes kétségbeesett helyzetben hagyni, f hogy az ő anyagi erejüket messze felülhaladó kötelezettségek vannak az ő parcellájukra, házukra ráírva, Nem tudom, mit lehet ebben a tekintetben tenni. Egy bizonyos, hogy a székesfőváros más álláspontot nem foglalhat el, mint azt, hogy egyetemlegesen mégis csak kötelezi ezeknek a költségeknek viselésére a telektulajdonosokat, viszont a telektulajdonosok nem kapnak visszkeresetükkel szemben a bíróságtól semmiféle oltalmat. Valami közigazgatási intézkedésre volna szükség ezen a téren, olyan közigazgatási intézkedésre, amely a parcellázási engedélyt a közművek helyes megépítése előtt nem adja meg, tehát csak akkor lehessen a parcellázási engedélyt a felek részére kiadni, ha a közműveket használható módon már tényleg megépítették. Ez a jövőre nézve olyan orvosság volna, amely a további garázdálkodást meggátolná. Vagy pedig valamiképen módot kellene találni arra, hogy az itt világosan látható fondorlatnak figyelembevételével közigazgatási utón nem a telektulajdonosokat, hanem az illető telekértékesitő részvénytársaságot kellene kötelezni mindezen közművek karbantartására. Mélyen t. Nemzetgyűlés! A rendészet köréből a belügyminister ur szives figyelmébe ajánlom a színházi rendészet ki nem elégítő voltát Budapesten. Ebben a pillanatban nem a darabok obszeénitására gondolok, amelynek tekintetében a budapesti államrendőrség szintén nem teljesiti eléggé kötelességét, hanem a tüzrendészeti szabályok teljes negligálására. A tűzrendészet terén bizonyos intézkedéseket létesített részben a főváros tanácsa, részben a belügyi kormányzat és ennek dacára ezek felett az intézkedések felett a budapesti színházi ügyeletes rendőrség a legteljesebb elnézést tanúsítja. Elnök: A képviselő ur beszédideje lejárt, kérem, méltóztassék befejezni! Petrovácz Gyula: Azonnal befejezem. Ez az elnézés a szinházbajárók életbiztonságát veszélyezteti. Csak három dolgot sorolok fel röviden. Az egyik a pótszékeknek a folyosókra való berakása; (Felkiáltások a széhőbaloldalon: Hol van az már'? A rendes helyek sem telnek meg!) a második a ruháknak előkészitése és a kijáratoknak ezekkel való eltorlaszolása; a harmadik a dohányzásnak a színfalak mögött való eltörése. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Látszik, hogy nem jár színházba!) Kérem, vasárnap a Királyné rózsája című darab előadása alkalmával nyolc állóhelyest és három pótszéket magam távolítottam el a rendőrkapitánnyal a folyosóról, ahová azokat elhelyezték! Én a dohányzási tilalmat a színházakban olyan komolyan venném, hogy nemcsak rendbirságra, hanem egyenesen fogházbüntetésre ítélném azt a színészt, színésznőt vagy szinpadi munkást, aki ott cigarettázik. Méltóztatnak emlékezni a Royal Orfeum leégésére, ahol a tűznek egy eldobott cigaretta volt az okozója és ebből is méltóztatnak belátni, hogy az emberek életbiztonsága mennyire függ e veszélyokozó elharapódzása tói. Egyébként a költségvetést készséggel el-