Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-553

A nemzetgyűlés 553. ülése 1926. évi május hó 17-én, hétfőn, 303 az ellentáborból voltak ott olyanok, akik elmentek kacagni azon, amit a fajvédővezér mondott — íme, igy változnak a viszonyok! — megjelent mint főszónok, az egyik Budapest melletti község főjegyzője. Kérdezem: mit méltóztatnának szólni ahhoz, ha mondjuk, a demokrata párt vagy á szociáldemokrata párt gyűlésén jelennének meg községi vagy állami alkalmazottak? Meg vagyok róla győződve, hogy az illető tisztviselő 24 óráig sem maradhatná meg: hivatalában. Előre megjegyzem, nem sokat reménykedem abban, hogy annak, amit mi itt a belügyi tárca vitája során elmondunk, túlságosan nagy eredménye lesz, de kötelességünknek tartjuk ismét, mint minden egyes tárcánál, elmondlani kifogásainkat, felemelni szavunkat azzal a rendszerrel, azzal a gazdálkodással és azzal az igazgatással szemben, amely Magyarországot a pusztulásba viszi s amely, odáig juttatta el az országot, hogy íme, az ország főtárgyalási termében vonulnak fel egymásután Magyarország főméltóságai, amely odáig juttatta ebben az országban a keresztény gondolatot« hogyi a /püspököket állítják szembe egymással, akik eskü alatt egymással ellenkezőleg vallanak. Amikor az ország főemberei jelennek meg a tárgyalóteremben azért, hogy az ország állapotainak rothadt, vagy kevésbé rothadt voltára vonatkozólag tanúságot tegyenek, akkor nekünk innen a nemzetgyűlés terméből igenis, . oda kell kiáltanunk azoknak, akik nem akarják az idő szavát megérteni, hogy itt van az utolsó óra, itt van az utolsó pillanat, amikor az országot az összeomlástól még meg lehet menteni. Ezért vagyunk kénytelenek a belügyi tárca vitájában is csak egtészen sürgönystilusban rámutatni azokra a keserűségekre, amelyek az ország népének tömegeit a belügyi igazgatással szemben eltöltik. Itt van a titkos társaságok kérdése. Nem óhajtom a belügyministerium fogalmazási osztályából felsorolni azokat a tisztviselő urakat, akik tagjai a titkos társaságoknak, hanem csak egy nevet emlitek. A belügyministerinmban, azt hiszem, a rendészeti osztálynak vagy a közigazgatási osztálynak a főnöke Tomcsányi minisieri tanácsos ur. Nemcsak azt állítom erről a ministeri tanácsos úrról, hogy ő a titkos társaságok tagja, hanem állítom azt is, hogy a ministeri tanácsos ur az alája rendelt fogalmazási karbeli tisztviselőket behivatta magához és fel akarta őket esketni arra, hogy a titkos társaságokba szintén lépjenek be. (Derültség a jobboldalon.) Én minden mulatsággal szemben állítom ezt és ha méltóztatnak parancsolni, bizonyítani is fogom. Ha a belügyminister ur vagy a kormány bármely tagja Tomcsányi ministeri tanácsos urat és az ő osztályában, illetőleg a belügyministerium foerahnazási karában alkalmazott urakat megkérdezi: igaz-e az, amit mondok és ha kijelenti nekik, hogy ha letagadnák ezt és én bebizonyítom az ellenkezőjét, — hogy t. i. a belügyministerium egyes fogalmazási karbeli tisztviselői tagjai a titkos társaságoknak — abban az esetben ők állásukból eltávolíttatnak, akkor nem fogják letagadni. Kényszerítve voltak, osztályfőnökük hívta, fel őket arra, hogy a titkos társaságokba lépjenek be. Micsoda belügyi igazgatás van vagy lehet egy olyan országban, ahol a belügyministerium egyik fő osztályvezetője és legbefolyásosabb ministeri tanácsosa a titkos társaságoknak nemcsak tagja, hanern a katholikusokat a feszületre, a reformátusokat pedig a bibliára esketi fel, hogy belépnek a titkos társaságokba. Beszélnek arról, hogy a titkos társaságokat igy meg ugy feloszlatják. Amikor a titkos társaságok tagjai esküt tettek arra, hogy nem fogják megmondani, tagjai-e a titkos társaságoknak vagy sem és amikor alantas tisztviselőket felettes osztályfőnökeik^ hívnak fel arra, hogy a titkos társaságokba lépjenek be, akkor méltóztassanak megmondani, t. Nemzetgyűlés, micsoda jelentősége van annak, hogy mi itt a nemzetgyűlésen erről a kérdésről akár konkrétumok felsorolásával is felszólalunk. Méltóztassék megengedni, hogy még egy másik körülményre is felhívjam a nemzetgyűlés figyelmét. Itt van a kiutasítások kérdése. Nagyon jól tudom, hogy ezen a csonka Magyarországon olyan sok az ember és olyan kevés a munkaalkalom, hogy lehetőleg keresni kell a lehetőségeket arra, hogy a magyar honosoknak kenyeret adjunk. De micsoda elgondolása a magyar honosságnak és a Trianon ellen vivott küzdelemnek micsoda gyáva megcsúfolása az, ha azokkal szemben, akik a régi Magyarország területén, tehát például Kassán vagy KolozsA^árott születtek, akiket tehát mi lelkünkben magyaroknak tartunk, felvonultatják Trianont, amikor ki akarják őket utasítani, és azt mondják: igaz, hogy a dédapád is Kolozsvárott vagy Kassán született, de azért ki kell téged utasítanunk az országból, mert Trianon értelmében, Trianon szerint Kassa és Pozsony nem tartoznak Magyarországhoz. Az egyik oldalon azt mondják, hogy ezek az emberek nem maradhatnak Magyarországon, a másik oldalon pedig más emberek, a Wrangel-hadsereg tisztjei, nemcsak hogy letelepedési engedélyt kapnak itt, hanem azokkal szemben senki el nem jár, azokat kiutasítani senki sem akarja. Nem értem Trianon ellen vivott egész küzdelmünk jelentőségét, ha saját volt állampolgáraival szemben épen a magyar minis te rium hivatkozik arra a törvényre, amelyre hivatkozni egy magyar állami hatóságnak sem szabad akkor, amikor arról van szó, hogy valaki magyar állampolgár-e vagy sem? Itt kell még megemlékeznem egy másik kérdésről is, amelyben, remélem) az egséz Ház egyöntetű állásfoglalása fogja kényszeríteni a beiügyministeriumot arra, hogy eddigi politikáját változtassa meg. Ez a visszahonositások kérdése. Vannak ebben az országban olyan emberek, akik megszállott területen, Kassán vagy Kolozsvárott születtek, vagy nem is ők születtek ott, hanem a nagyapjuk, azután idejöttek ebbe az országba és elfelejtettek optálni. Ki gondolt arra, hogy őket a magyar állam fogja kidobni és azt fogja mondani, hogy ők nem magyar honosok? Ezekkel az emberekel szemben szintén kiutasitási eljárások vannak folyamatban és a belügyministeriumban a plafonig emelkedő aktakötegek vannak, amelyekben ezeket a visszahonositási kórvényeket még nem intézték el. Nem tudom, mi a magyarázata a belügyministerium politikájának, hogy azokat az embereket, akik magyarok akarnak lenni s akik soha egy másodpercig nem gondoltak arra, hogy ők nem magyar honosok, az országból el akarják távolítani? Én arra kérem a nemzetgyűlést, hogy ebben a kérdésben foglaljon határozottan állást és ne engedje, hogy a belügyministeriumban ez^ az anomália tovább folyjék. Van azután a belügyministeriumnak még egy másik vicce. Nem nevezhetem másnak, mint viccnek és humornak, amikor az állampolgárság igazolását valakitől aként kivánják, hooy hczza el nagyapjának vagy dédapjának szüle-