Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-552

282 A nemzetgyűlés 552. ülése 1926. évi május hó 15-én, szombaton. nyei közül nem tartotta elfogadhatónak at kormánytöbbség a mezőgazdasági munkásság egyesülési és szervezkedési jogáról szóló javaslatot; ugyancsak a genfi értekezlet ajánlásai közül nem fogadta el a t. kormánytöbbség a mezőgazdasági női munkásoknak a lebetegedés idejében és az azt követő időben leendő védelemről szóló javaslatot, továbbá a mezőgazdasági társadalmi biztositásról szóló javaslatot. (Kabók Lajos: Mit fogadott el?) Ugy a washingtoni, mint a genfi nemzetközi munkaügyi, hivatal értekezletei a legkülönbözőbb és a legértékesebb szociálpolitikai védelmi javaslatokkal jöttek a t- kormány elé és ezek közül a kormány semmit, de semmit nem tartott elfogadhatónak, a t. kormánytöbbség pedig ment a kormány után és visszautasított olyan javaslatokat, olyan nemzetközi egyezményeket, amelyek más államban már védelmezik a munkásokat, holott itt épen ezeknek a védelmi javaslatoknak, a védelmi törvényhozásnak hiánya következtében a magyar munkásosztály teljesen kiszolgáltatottja ugy az ipari, mint a mezőgazdasági nagykapitalisták kizsákmányoló ösztöneinek. Azt hiszem, hogy a kormánynak és pártjának ettől az állásfoglalásától kaptak vérszemet a gyáripari munkáltatók, a kormánynak ez azi állásfoglalása fokozta fel mohóságukat és tette szinte korlátlanná, mert méltóztassanak csak figyelemmel lenni arra, hogy több gyárban már felemelték a munkaidőt és leszállították a béreket és amint most hallom, jelentős vezető gyárak épen most készülnek arra a nagy érvágásra a munkássággal szemben, hogy meghosszabbítsák a munkaidőt és leszállitsák a munkabéreket. (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) Amikor mindent elkövetnek, hogy a munkanélküliséget ne enyhítsék, hanem fokozzák, akkor viszont a gyáripari munkáltatók elkövetnek mindent arra nézve, hogy a munkanélküliség elleni biztosítás törvényhozási megoldását késleltessék vagy hogy azt lehetőleg teljesen mellőzzék. Erre nézve utalok arra a szaktanácskozásra, amely a népjóléti ministeriumban folyt a munkanélküliség elleni biztositásról szóló javaslat tárgyában. Ezen az ankéten a kapitalista profit-demagógia szabadon kibontotta szárnyait. Ezen az ankéten, sajnos, nem akadt senki, aki kellőkép megvédte volna a kormány javaslatát, amely — csak egy tekintet bele és megállapitható — egyáltalán nem oldja meg kifogástalanul a munkanélküliség elleni biztosítás kérdését. Az a vádaskodás és merész gyanúsítás, melyet a nagyipari kapitalista demagógia ezen az ankéten elkövetett, fog még találkozni részünkről meg-felelő megjegyzésekkel, lesz még alkalom arra, hogy bőven, részletesen kitérjünk azokra az intrikákra, amelyeket a gyáripari érdekeltségek a munkanélküliség elleni biztositásról szóló javaslat ellen folytattak. Ezúttal csak néhány megjegyzést kívánok erre a munkára tenni, mert a gyáripari érdekeltségek^ vakmerően félrevezették a kormányt és ezzel egyúttal a közvéleményt is. Ugyanis félrevezetik a közvéleményt akkor, amikor túlozzák a munkanélküliség elleni biztositásnak azt a terhét, melyet nekik kell viselniök. ők azt mondják, hogy 26 millió aranykorona lesz az az évi teher, amely a munkanélküliség elleni biztositasból a gyáriparra háramlani fog, ezzel szemben igen tág számitás alapján azt állapithatjuk meg, hogy ez a teher legfeljebb csak 9*5 millió aranykorona, — nem éri el tehát a tiz millió aranykoronát sem. De ez a teher még ennyi sem lesz, ha — amire számítani lehet és kell is — a munkásbiztositás terheinek egy részét, legalább egyharmadrészét, vállalják a községek vagy vállalja majd maga az állam. Félrevezetés és hazug hangulatkeltés tehát az, hogy az ebben a javaslatban foglalt megoldás esetén a gyáriparnak olyan terheket kellene viselnie vagy vállalnia, amelyeket nem bir el, mert hiszen tizmillió aranykorona legfeljebb az az évi teher, amelyet vállalnia kellene, ismétlem, csak akkor, ha az állam nem vállal át semmit ezekből a terhekből. Ezeket a terheket még mindig elbírja a magyar gyáripar egészen biztosan és pedig ugy, hogy nem kell lebontania még azokat a nagy igazgatói jövedelmeket sem, amelyeket most biztosit a magyar gyáripar a maga vezetőinek és nem kell összeszükitenie azt az osztalékpolitikát sem, amely ma már legalább a részvényesek tekintetében tiszteletreméltó tempóban kezd kifejlődni. Azt is mondták ezen az ankéton hogy a kormány nagyon vigyázzon amikor a munkanélküli biztositási javaslatot tárgyaltatni akarja, vagy amikor ennek az igen fontes szociálpolitikai kérdésnek törvén yhozási megoldására törekszik. Vigyázzon azért, — mondották a gyáripari érdekeltségek, — mert a szakszervezetek milliárd iáit, amelyeket eddig munkanélküli segélyekre fordítottak, nolitikai propagandára fogják: felszabadítani. Ez olyan merész és naiv hazugsáar. amellyel bővebben foglalkozni talán nem is kell, kom c'y an semn iesetre sem kell, mindenesetre azonban szükségesnek látszik szembeállítani ezzel a valótlansággal és közönséges ijesztgetéssel azt, hogy a szakszervezeteknek a munkanélküliek segítése alapszabály szerű kötelessége. Ha tehát etttő'

1 a kötelességtől el akarnak állni, kormányhatóságilag jóváhagyott alapszahálymódcsitásra kormányhatóságilag ellenőrizhető ajapszabál vváltoztatásra volna szükség de ez nem történhetik meg azért sem, mert hiszen a szakszervezetek egyáltalában nem gondodnak arra, hogy alapszabályaikat ilyen tekintetben megváltoztassák, sőt ezzel szemben inkább arra gondolnák, hogy a munkanélküli segélyezést még jobban kiépíthessék, még hatbatósabbá tesryék, mint ahogy azt eddig tudtéik tenni- és ho^y még többet áldozhassanak erre a célra, mint amennyit áldoztak. Az egész tehát rosszhiszemű hangulatkeltés volt a gyárinarosok részéről és én azt hiszem, hogy ha ennek a hangulatkeltésnek ugy a t. kormánynál, mint a t. többségi nártnáit sikere volna, abból a legnagyobb bajok éls veszedelmek származnának. A munkásosztály minden gyárinari nagykanitalista intrika ellenére is követeli ennek a kérdésnek megoldását követeli még abban az esetben is ha bekövetkezik az a nem várt fordulat, hogy a kormány munkaalkalmat fog teremteni, követeli azért, mert egyrészt ezt a szociális biztosítást sok államban, körülbelül 27—30 külföldi államban már megcsinálták és hogy ha a magvar kormánynak olyan a pénzügyi és gazdasági politikája, hogy az a munkásosztálynak nem javára, hanem nyomorának felf okozására szolgál, akkor az a munkásosztály megköveteli azt is, ho?y ezzel a politikával szemben attól a kormánytól valami védelmet kapjon. Ismételnem kell tehát: egy olyan államban, ahol olyan a vámpolitikai gyakorlat, mint amilyen nálunk ahol az ipari és mezőgazdasági nagy ka-