Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.
Ülésnapok - 1922-551
A nemzetgyűlés 551, ülése 1926. évi május hó 14-én, pénteken. 233 mezőgazdasági munkások szociálpolitikai szempontból milyen mostoha elbánásban részesülnek. Módomban lesz rámutatni arra, hogy milyen nagyszerű eredményeket tudnánk elérni, ha a szociálpolitikai intézmények céljaira 4.5 vagy 5 millió pengővel állanának rendelkezésre. Itt csak azt hangsúlyozom, hogy ezt az összeget, amelyről szóvan, mint nem odavalót, ki kell venni a költségvetésből és másik tárca tételénél kell elhelyezni a tábori püspökök javadalmazására szolgáló összegeket. (Szabó Imre : Ha szükség van rájuk !) Egyébként kijelentem, hogy semmi szükség nincs arra, hogy a katonák hitéletét tábori püspökök istápolgassák. Ha maguk az egyházak szükségesnek tartják, hogy a katonák hitéletét emeljék és ápolgassák, ez ellen semmi kifogásom nincs, de ennek a költségeit viseljék maguk az egyházak. Lehetetlen állapot, különösen az utóbbi események tapasztalatai kapcsán, hogy ilyen tételek megszavazásához a nemzetgyűlés hozzájárulhasson. Hiszen, mint az utóbbi események igazolják, itt nemcsak arról van szó, hogy a katonák hitéletét fejlesztik, hanem egészen másról is szó van. Méltóztassanak csak elképzelni : a nemzeti hadseregnek lelkiekben legfőbb funkcionáriusa, tehát a tábori püspök ur a pénzhamisítással kapcsolatba keveredik és a tárgyalások alkalmával lerögzítik, hogy milyen nagyszerűen és milyen kacagást keltő módon válogatta ki a hamis frankokat. Ebből következtetést vonhatunk le arra nézve, hogy a tábori püspök ur milyen szellemet istápolgathat ott a nemzeti hadsereg kötelékében. (Klárik Ferenc : Harcias püspök !) Ismételten hangsúlyozom, hogy ha a nemzeti hadsereg kötelékében a hitéletet fejleszteni akarják, ám tegyék, de viseljék az egyházak ennek anyagi költségeit is. Ha pedig a lelki életet akarják az egyház papjai ápolni, akkor valójában ezt csinálják és ne azt a példát kövessék, amelyet Zadravetz tábori püspök, tehát a nemzeti hadsereg legfőbb papi funkcionáriusa mutatott. Ezek a szerény szempontok azok, amelyek engem arra kényszerítenek, hogy csatlakozzam a Farkas Tibor t. képviselőtársam által benyújtott indítványhoz. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök : Szólásra következik ? Hebelt Ede jegyző' : Malasits Géza ! Malasits Géza : T. Nemzetgyűlés ! Végtelenül csodálkozom, hogy az egyházak igen t. képviselői, akik itt ülnek a nemzetgyűlésben, nem tiltakoznak az ellen, hogy az egyházakat államilag támogassák. Az egyházaknak ugyanis ebből az állami támogatásból vajmi kevés hasznuk van, mert az a csekély összeg, amelyet az államtól kapnak, és amely egyházanként felsorolva sem tesz ki sokat, — bár végeredményben a nemzetet rettentően megterheli — olyanmérvü befolyást és beleszólást enged az államnak az egyházak egyes ügyeibe, hogy az egyházaknak maguknak kellene tiltakozniok az ellen, hogy őket ilyen módon támogassák, hogy állam ilyen módon gyámkodjék felettük. Uraim, minden olyan országban, ahol az állam összenőtt az "egyházakkal, ahol az egyház alá volt rendelve az államnak, vagy pedig legalább is szupportálta azt az állam, az állam kormányzati rendszerének megváltoztatása az egyházra nézve is rázkódtatással járt. Ezt láttuk Oroszországban és ezt látjuk napjainkban nálunk is. Az a körülmény, hogy az egyházakat óriási összegekkel — legalább is számokban kifejezve meglehetős nagy összegekkel — támogatásban részesítik, nem a vallási élet fejlesztését, ellenkezőleg, a vallási élet csökkenését vonja maga után. Senki sem vonhatja kétségbe, hogy Amerikában valóban intenzív egyházi élet van. Amerikában akár a katholikus, akár a protestáns egyházat, akár a zsidó felekezetet nézzük, azt látjuk, hogy ott kivétel nélkül erős vallásos élet buzog, holott Amerikában az állam egy centet sem ad az egyházak támogatására, mondván : akinek az egyház támogatására, lelki vigasztalására vagy tanításaira szüksége van, fizesse azt meg. Ugyanaz a helyzet a brit kolóniákban, ugyanez a helyzet Ausztráliában vagy Kanadában. Mindenütt azt tapasztaljuk, hogy ahol az állam nem avatkozik az egyházak ügyeibe, ahol az állam nem támogatja az egyházakat, ahol nem szól bele az egyházak dolgaiba, ott a vallásos élet sokkal intenzivebb, mint ahol az állam szupportálja és támogatja az egyházakat. Ha teljesen kikapcsolom azokat a momentumokat, amelyeket előttem szólott képviselőtársaim felhoztak ; ha nem nézem a szociális nyomort Magyarországon és ha nem nézem azt, hogy hány ezer és ezer helyre kellene az a pénz, amelyet az egyházak támogatására adunk ; ha nem nézem, mennyire hátrányos ez a magyar közéletre, hogy az egyházak támogatásban részesülnek akkor is, tisztán vallásos szempontból nézve is a dolgot, elsősorban a papságnak kellene tiltakoznia az ellen, hogy a vallásos életet ilyen módon befolyásolják. Én tehát ebből a szempontból is kifogásolom a tételt. Van azonban ennek egy más vonatkozása is, amelyet szintén fel kell említenem a tábori püspökségnél. A tábori püspökségre vonatkozólag Farkas Tibor igen t. képviselőtársam nagyon helyesen mondotta, hogy óriási összegeket költünk arra, hogy tábori püspökségeket, plébánosságokat, esperességeket tartunk fenn, ezeknek a püspökségeknek és esperességeknek, egyáltalában ezeknek az egyházi férfiaknak azonban semmiféle erkölcsnemesitő hatását nem tapasztaljuk a katonaságnál, tisztára kidobott pénz tehát, amit erre költünk. A mellett borzasztóan rontja az erkölcsöket az, amit ezen a téren tapasztalunk. Közismert dolog, hogy Zadravetz tábori püspök ur házakkal spekulált és meglehetősen szépen megszedte ezzel magát : van néhány ház Budán, amelyeket az infláció idején vásárolt, azután eladott, azután újra vásárolt ; olyan materiális gondolkozású ember tehát és annyira igyekezett saját érdekeit védeni, hogy már ez maga nem valami jó példát mutat. De még súlyosabb a helyzet, ha ökonomusát, pater Bonis Arkangyalt nézzük, akiről mindenki tudja, hogy a börzére járt és ott spekulált a püspök és mások pénzével. Engedelmet kérek, mindannyian azt hallottuk és tanultuk, hogy ezek a mezítlábas barátok, hiszen nemfis nevezik őket másnéven, mint barátoknak, így nevezik azt a szerzetesrendet, amelyhez Zadravetz püspök ur és páter Bónis Arkangyal tartoznak. A barátokról nekünk egészen más fogalmaink voltak, mint amiket ez a két ur itt mutatott. A barátok tudvalevőleg nem szoktak házakkal spekulálni, nem szokt alc anyagiasságba merülni, nem szoktak a börzére menni handlérozni, lármázni és értékpapírokkal kereskedni. Nem valami épületes látvány egyszerű polgárok számára ennek a két urnák a szereplése, s az egyházra nem kívánatos árnyat vetett, a közerkölcsökre nem hatott valami javitólag s még kevésbbé mutatott a katonaságnak olyan példát, amelyet minden katonának tüskön-bokron, árkon, tűzön, vizén át követnie kellene. Amikor tehát azt látjuk, hogy a tábori püspök ur anyagiasságba merül, ökonomusa pedig a börzére jár játszani ; amikor azt látjuk, hogy elegáns ruhában jár, egy francia abbét megszégyenítő selyemharisnyában jár és finom cigarettákat szív, dőzsöl és éli világát : ehhez adja pénzét az a szegény magyar nép, amely savanyukrumplival sem tud jól lakni? Ez mindenre inkább alkalmas, csak az egyházi élet, a hitélet fejlesztésére nem. Ezért én arra kérem önöket, — elsősorban