Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-550

21Ô À nemzetgyűlés 55Ö. ülése 1926. évi május hó 12-én, szerdán. viselnie, hogy kellő időben ráléphessen, rátiporhasson, mert hiszen, hogy ha bizonyos társadalmi helyzetet figyelem be véve megnősülni kivan, akkor nem mindig indulhat a szive szerint; az ő nyomorúsága lehetetlenné teszi számára, hogy mindig szive választottját szerezhesse meg magának. Azt a memorandumot, amellyel kapcsolatban az igen t. kultuszminister ur tegnap azokat a szigorú szavakat használta, jómagam is megkaptam. Megkaptam nemcsak a Tarátok Országos Szövetsiélge részéről, hanem külön megkaptam annak a ceglédi tanítóságnak részéről is, amelynek nevében én állok itt és amelynek neveiben felelősséggel jelenthetem ki az igen t. kultuszminister urnák, hogy a jogos sérelmek annak a ceglédi tanítóságnak ajkán 'kelthetne-k még olyan keserű kifejezéseket, de az a tanítóság sohasem lesz hajlamos arra, hagy kötelességtel jesitését anyagi ellenszolgáltatásoktól tegye függőivé; az a tánitóság, amelynek névéiben elsősorban csekélységemnek van joga nyilatkozni, soha arra kapható nem lesz, hogy bármi történjék is vele, nemzetfelforgató, nemzetellenes törekvések szolgálatába adtja magát. (Helyeslés jobbfelöl és a középen.) Ezt én itt megbízatásból nemcsak a ceglédi elemi iskolai r tanítóság névéiben, felekezeti különbség nélkül, jelenthetem ki, hanem ugyancsak megbízatásból jelentem, ki á ceglédi polgári iskolai és középiskolai tanárság nevében is. De valamit ne méltóztassék elfelejteni, t. Nemzetgyűlés! Ez a túlszigoru hang mégis kissé meglep azzal a tanítósággal szemben, amely ha a maga keserűségének kissé túlélésen ad is kifejezést, mégis lelkében a maga nagy feladataihoz ragaszkodik, amikor sokkal súlyosabb és szigorúbb hangokat nem hallunk itt a törvényhozás termében olyan tényezőkkel szemben, amelyek — mint majd később rá fogok térni — ennek a nemzetnek tekintélyét és becsületét aláássák s amelyekkel szemben nemcsak nem lenne túlszigoru semmiféle hang, hanem nem lenne túlszigoru semmiféle cselekedet sem. Ne méltóztassék elfelejteni, hogy a tánitóság és tanárság egyike azoknak a kategóriáknak, amelyknek talán néma, a történelem felszínén nem szereplő élete és működése ennek a szegény nemzetnek és a nemzet jövőjének szempontjaiból sokkal fontosabb, mint az a politikai malomtaposás, amelyet mi itt e márványfalak között véghez viszünk, Ne méltóztassanak elfelejteni azt sem, — és itt csekélységem, akit senki jóhiszeműen nemzetellenes destrukcióval nem vádolhat, olyan tekintélyre hivatkozhatik, aminő Prohászika Ottokár székesfehérvári püspölk ur, aki épen előttem jelentette ki két esztendővel ezelőtt egy bizalmas beszélgetés során — hogy szép és nagy dolog az az erkölcsi világrend, az emberek nagy többsége számára, azonban anyagi szubsztrátum nélkül meg nem áll. Mert születhetünk ketten-hárman ezer ember közül arra, hogy ha kell koplaláson és ha kell, mártiromságon keresztül is ideálokat szolgáljunk, de az emberek 96-—97%-a nem erre születik. A t. kultuszminister urnák joga, sőt kötelessége is követelni a magyar tanítóságtól és tanárságtól azt, hogy az általam imént idézett halhatatlan emlékű Gárdonyi Gézának krisztusi jósága, szeretete hassa át őket a legnagyobb magyar nemzeti kinccsel: a magyar ifjúsággal, az uj generációval szemben, méltóztassék azonban ugyancsak gondoskodni arról is, hogy ezt a derűt, ezt a krisztusi jóság-ot és jószándékot anyagi nyomorúság és anyagi gondok meg ne zavarják. Meg vagyok győződve róla, hogy maga a kultuszminister ur is igy gondolta szivében tegnapi kijelentéseit. Tessék rostálni a magyar tanítói és tanári körökben, ha van rostálni való, tessék elvárni ezektől a tantestületektől és azpk minden egyes tagjától a legnemesebb és legszentebb kulturmunkát, ne tessék ott megtűrni senkit, de senkit, aki azt^ a nagy és szent feladatot, amelynek teljesítésére valóban csak szentek és próféták valók — több mint pedagógusok! — becsülettel nem teljesiti; azt a feladatot mindenki becsülettel teljesítse és aki azt a feladatot nem teljesiti igy, azzal szemben ne szigorú hangot, minister ur, hanem egyenesen szigorú és sürgős cselekedetet! A kultuszminister ur tegnapi beszédének egy részét mint a főváros és a vidék szembeállítását láttam és hallottam. Azt is tudom, hogy bizonyos részét ennek a szembeállításnak itt félreértették. Rendkívül örülök, hogy épen sokorópátkai Szabó István igen t. képviselőtársam ma a magyar vidék lelkéből lelkedzett szavakkal mutatott rá arra, hogy a magyar vidéket kulturális szempontból évtizedeken át — hozzátehetném: évszázadokon át — elhanyagolták és bármily szélsőségesnek is vagyok én bejelentve odakint a köztudatban és bármilyen sízélsőséges ellenzéki tudok is néha lenni, itt csak örömömet tudom kifejezni a felett, hogy az igen t. kultuszminister ur végre meglátta azt, hogy a magyar vidék kulturális fejlődését szorgalmazni, sürgetni, gyorsítani, megcselekedni kell és habár talán más értelemben gondolom is, mint a t. kultuszminister ur mondotta: igenis, itt van már az ideje annak, hogly egyszer az a szomjas magyar vidék is kultúrához, nemzeti öntudathoz, műveltséghez jusson, mert hiszen ez az idegen főváros, amelynél idegenebb fővárosa egyetlenegy nemzetnek sincs talán ezen a földgömbön, (Gr. Széchenyi Viktor: Az már igaz!) épen elég volt, hogy ráfeküdjék erre a nemzetre, hogy ezt a nemzetet folyton területi és erkölcsi katasztrófákba vigye bele. Ha valamikor gondoltak volna arra, hogy a magyar vidéket, a magyar vidék lelkiségjét munkába fogják, hogy a magyar vidékkel is törődjenek, azt hiszem, 1918-nak és 1919-nek gyalázata és szégyene ezzel a nemzettel soha meg nem történt volna. . Sokat hallottam emlegetni a kultusztárcával kapcsolatban, nemcsak most, hanem mindig, amióta a törvényhozás tagja vagyok, valahányszor a kultusztárcáról volt szó, a kultúrfölény! Nem először hallottam a kultusztárca költségvetése során azt a sajátságos és rendkívül veszedelmes tételt, hogy ha már a kard kivétetett ennek a jnemzetnek kezéből, akkor Magyarország feltámadását, a szebb és boldogjabb magyar jövendőt csak a kultúrfölény eszközeivel szerezhetjük vissza. Szép a kultúrfölény és talán csekélységemnek és néhányunknak több egyéni joga lenne kulturfölényről beszélni, mint azoknak, akik olyan nagyon szeretik itt benn hangoztatni a kulturfölényt, de amely kulturfölényt sem az ő működésükben, sem az ő beszédeikben nem igen tapasztalhatjuk. Szép a kultúrfölény, die az élet törvényei kegyetlenek, a történelem törvényei kegyetlenek és épen Magyarország példátlan katasztrófája a legsötétebb és legkiáltóbb bizonyítéka annak, hogy a kultúrfölény maga egy nemzetet megtartani nem képes. (Ugy van! JJgy van! a jobboldalon) Mert hiszen ha nem tévedek, azok a nemzetek, amelyek az ezeréves Magyarorszá-