Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-548

124 À nemzetgyűlés 548. ülése 1926. évi május ho 10-én, hétfőn. csolatban a magyar kormány bizonyos lépéseket tett külföldön, de azok a személyek — nem akarom őket megtámadni vagy megbántani — akik annak idején Magyarországot külföldön képviselték, semmiféle eredményt nem értek el, holott egészen bizonyos, hogy ha más embereket, demokratikus felfogásúakat küldtek volna ki, akik sem a háború előtt, sem a háború alatt nem játszottak szerepet Magyarország külpolitikájának irányításában, egészen bizonyos, hogy a román körökkel meg tudták volna találni a kapcsolatot. De hiába mondom én mindezt, hiszen a ministerelnök ur nem teszi magáévá. Neki megvan a maga koncepciója és ha ez a koncepció bukfencet is vet akárhányszor Genfben, makacsul ragaszkodik felfogásához, senkitől tanácsot el nem fogad és nem vonja le sikertelen ténykedéseinek konzekvenciáit sem. Mivel az országról van szó, ez nagyon kellemetlen, hiszen ha a saját dolgairól volna szó, nem szólnánk bele. Mivel azonban az ő ténykedéseihez 8 millió magyar ember anyagi érdekei, szociális viszonyai fűződnek, igenis, feltétlenül szigorú kritikával kell kisérnünk a ministerelnök ur külföldi ténykedéseit. Azt is hibáztatom, hogy az igen fc. ministereluök ur túlságosan lefoglalja magának a külpolitika irányítását, bár a magam részéről Walko minister urat nagyrabecsülöm és sokkal kiválóbb külügyministernek tartóin, mint kereskedelemügyi ministernek. (Élénk derültség.) Nála udvariasabb embert nem lehet találni, s ebben a tekintetben valóban Wekerle Sándor méltó utóda, ő mindent megígér, de az én személyemmel kapcsolatban, konkrét kérdésekről lévén szó, egyetlenegy igéretét sem teljesítette. Egy ilyen minister, aki a hangulatot személyével szemben meg tudja tartani, aki a képviselőket és pártokat Ígéretekkel nagyszerűen jól tudja lakatni, és szeretetremóltóságával jóindulatot tud maga iránt ébreszteni, született külügyminister, úgyhogy én ezt a kitűnő tulajdonságát, különösen az utódállamokkal való érintkezésben a legjobbnak és a legelragadóbbnak tartom, ellenben azt a politikát, amelyet a ministerelnök ur inaugurált és amelyben a külügyminister urnák, legalább a kezdeményezést illetőleg, már kevesebb része volt, — hogy t. i. az ország egész gazdasági és politikai jövőjét feltették a szanálási akcióra, azaz kiszolgáltatták Genfnek és a világ legkiválóbban működő sóhivatalának, a Népszövetségnek — nagyon rossznak és szerencsétlennek tartom. Miért? Mert amikor a magyarságot beléptették a Népszövetségbe, épen akkor bukott meg a Népszövetség, amely ma már a legrozogább faalkotmány, ugy, hogy ma az az érdekesebb és jelentősebb nemzet, amely nem lépett be a Népszövetségbe. Csak el kell gondolni, milyen versenyfutást rendeztek Németországért, mennyire csábították, hivták. hogy léjijen be a Népszövetségbe! A németek nagyon okosan tárgyaltak ugyan a Népszövetséggel, de emelett felvették az összeköttetést minden régi barátjukkal és amikor ez a kísérlet balul ütött ki, a világ legnagyobb meglepetésére megcsinálták az orosz szovjetszerződést, Rapalló mintájára. Csináltak egy olyan szerződést, amely ma a legnagyobb kérdőjel az európai és világpolitikában, mert csak azt tudják róia, amit Moszkvában és Berlinben nyilvánosságra hoztak, ellenben nem tudják, mi van mögötte. Libabőrös háttal irnak róla a francia újságok és a legélesebben támadják ezt az orosz-német szerződést; nincsenek tisztában vele, de nem várnak jót tőle a középeurópai országokra. Erről a megállapodásról is a ministerelnök ur csak egyszer beszélt; a Tisza-lakomán kijelentette, hogy ő a szláv és germán áradatban ugy akarná valahogy Magyarország csónakját vezetni, hogy mi mindenáron megmaradjunk magyarnak s egyik nagy nemzetnek se legyünk vazallusai. Mindazonáltal nem látjuk, — többen is hangot adtak ennek a felfogásnak — hogy valamilyen irányba tényleg elindulna és valamelyik csoportosulással megállapodnék. Mert az egészen világos, hogy anélkül, hogy vazallusa akarnánk lenni, egyikkel vagy másikkal mennünk kell; vagy a német-orosz csoporthoz kell állanunk, vagy a francia és kisentente erőesoportosuláshoz. A ministerelnök urnák két éven keresztül a franciákkal és a kisentente-tal keresett megállapodást, a németeket pedig elhanyagolta. Nem tudjuk, mit fog most csinálni, hogy a kisentente megmarad-e a franciák mellett, vagy talán átpártol és sikerül valami megállapodást kötnie a németekkel és az oroszokkal. Egyet azonban tudunk és ez az, hogy a ministerelnök urnák volt egy salto mortaléja külpolitikai dolgaiban : ez az orosz szovjet elismertetésének kérdése volt. Mindenféle kommentárt lehet ehhez hozzáfűzni, de hogy végeredményben ezzel egy nagyszabású politika körvonalait húzta meg, azt el kell ismernünk, az vitán felül áll. Közbejöttek azonban az angol választások, ahol Baldwin pártja a konzervatívok kerülttk felül, mire a ministerelnök ur félbehagyta Oroszország felé való közeledését, amelyet már az angol lapok is ugy kommentáltak és amelyről közreadták a menekült népbiztosok nyilatkozatait, hogy ime a magyarországi nacionalisták végre kezet fogtak az orosz kommunistákkal, mert a nacionalista elvek, amikor határmegszerzésről és gazdasági kedvezményekről van szó, háttérbe szorulnak. Ezt a kezdeményezést azonban a ministerelnök ur elejtette és az angol választások után hallani sem akart arról, hogy ezt a szerződést megkösse. Nem mondok véleményt : jól tett-e vagy nem, az azonban egészen világos s a túloldalon ülő kormányfőtanácsosok kara is el fogja ezt ismerni, (Felkiáltások jobbfelöl: Véletlenül egy sincs itt! — Peyer Károly : Csak jelöltek vannak ! — Héjj Imre : Ha igy folytatja tovább, külügyi tanácsos lesz !) hogy a ministerelnök ur politikáját ebben a kérdésben sem csinálta végig, hanem megváltoztatta : ment egy darabig Oroszország felé, azután félbehagyta az egész dolgot — ezt el kell ismernie mindenkinek, mert ez megtörtént — bár itt bejelentette, hogy ratifikáltatni fogja ezt a szerződést és hogy minden szentimentálizmust félre kell tenni. (Gaal Gaston: Akkor ellenezted!) Elleneztem, de nem rólam van szó, hanem a ministerelnök ur ingatagságáról, (Szijj Bálint : Mégis csak konzekvensnek kell lennie egy képviselőnek is, nemcsak a ministernek !) Én ma sem mondom meg, hogy ellenzem-e vagy elfogadom. Megbíráltam a ministerelnök ur ténykedését: ezzel a kérdéssel is játszott, mint macska az egérrel és végül visszatáncolt. A Népszövetség krízise vitán felül áll, és itt már beszédek hangzottak el a ministerelnök ur és Teleki Pál részéről is, amelyekben hosszasan fejtegették, hogy valószínűleg ki fognak lépni a Népszövetségből. Ezzel a gondolattal tehát foglalkozik a magyar kormány, bár alig két esztendeje léptette be az országot a Népszövetségbe. A kormánynak ugyanazt a hibáját, mely a belpolitikában érvényesül — hogy t. i. nem lehet irányvonalát látni, nem lehet tudni, hogy agrár-e vagy nem agrár, keresztény-e vagy nem, polgári-e vagy nem, (Förster Elek : Mondd el a címét, elég hosszú, benne van minden!) s politikájának irányításában és ténykedéseiben a legnagyobb bizonytalanság és kétértelműség nyilatkozik meg — látom külpolitikai tekintetben is, mert határozott koncepciót nem tudunk a külügyminister ur és a ministerelnök ur külpolitikájában megálla"