Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.
Ülésnapok - 1922-548
114 À nemzetgyïâés 548. ülése 1926. évi május hó 10-én, hétfőn. Hindenburg tábornagy, aki a mazuri csatát, a tannenbergi ütközetet vezette, amely még kultúra tekintetében is toronymagasságban felülmúlja Oroszországot, nem derogál gazdasági érdekeinek megvédése szempontjából Oroszországgal szerződést kötni, akkor én a magam részérő], — hogy erősebb kifejezést na használjak — végzetes hibának tartottam, ami itt ezen a téren történt. Már a múlt évi költségvetési beszédemben is rámutattam arra a rettenetes veszedelemre, amely abból származik, ha jelszavaktól és ellenforradalmi ideológiától vezettetve nem fogjuk megkötni Oroszországgal a szerződést. Akkor erre a beszédemre igen gyenge visszhang jött a kormányférfiak részéről, mondván, hogy a dolog nem időszerű, vagyis a szokásos kibeszélése, helyesebben melléje beszélése a dolognak. Pedig, ha egy államnak szüksége van, ugy elsősorban Magyarországnak van szüksége arra, t hogy olyan kereskedelmi megállapodásokat létesítsen, amelyek gazdasági erőinek kifejtését lehetővé teszik. Mert hogy ez az ország visszasülyedjen egy szegény kis agrárországgá, ez is lehetséges. De ha vissza fogunk sülyedni oda, ahol 1867 előtt voltunk, azzal a különbséggel, hogy most gazdaságilag annál az állapotnál gyengébben és megcsonkitottan állunk itt, akkor ennek az lesz az eredménye, hogy lesz egy nagyon vékony réteg nagybirtokos-osztály, amely valahogy jobban birja magát, utána következik egy másik vékony réteg agrár-középosztály, amely a kultúrát ugy ahogy igyekszik fentartani, azután lesz egy nagyon vékony réteg kisgazda-osztály, amely tengődik ugyan, de mégis igyekszik magát felszinen tartani, lesz egy óriási tömege > a mezőgazdasági proletároknak és lesz egy teljesen elszegényedett városi lakosság. Mármost hogyan fogja ez a tipikus agrárállam fenntartani azt a rettenetes bürokráciát, hogy fogja azokat a kulturális és katonai terheket viselni, amelyekkel olyan ország fentartása jár, mint Magyarország, annak kiszámitását azokra bizom, akik a számbolházásban gyakoroltabbak, mint én. Kétségtelen azonban, hogy egy kis agrárország ezeket a terheket nem bírja ki. Miután a trianoni Magyarország határain belül maradt a mag3 7 ar gyáripar legnagyobb része, az államháztartás fentarthatásának érdekében is mindent el kellett volna a kormánynak követni arra nézve, hogy Oroszországgal szerződést kössön, hogy lehetővé tegye a magyar mezőgazdasági gépgyártás termékeinek Oroszországba való kikivitelét, hogy lehetővé tegye a magyar iparcikkeknek Déloroszországba való kivitelét, de egyben lehetővé tegye a mezőgazdaság részére a szükséges nyersanyagoknak, petróleumnak benzinnek és egyéb cikkeknek Oroszországból való olcsó behozatalát. Ez azonban nem történt meg, mint mondottam. Amint csak a terve is felmerült annak, hogy Magyarország Oroszországgal kereskedelmi szerződést fog kötni, rögtön megszólaltak a trombiták és az a gyengén felépitett jerikói fal összeomlott ; volt, nincs. Mi is lemondottunk, Oroszország is lemondott, mig azonban mi nyögjük ezt és azt, hogy nincs szerződésünk, ezer és ezer millió koronával fogjuk megfizetni és a munkanélküliek roppant tömegével, addig Oroszország egészen vidáman köti a szerződést Németországgal és ha nem fogjuk mi neki a gépeket szállítani mezőgazdasági kultúrájának tovább fejlesztésére, akkor fogja azokat szállítani Amerika vagy Németország, (Szijj Bálint : Ha önök nemzetibb politikát folytattak volna, nem történt volna visszatáncolás !) Nem rajtunk múlott, mi állandóan követeltük (Szijj Bálint : Mindenki félt attól !) és épen a t. túlsó oldali párt szélsőjobboldali irányának lármája okozta azt, hogy ezt a, szerződést nem lehetett létrehozni. (Szijj Bálint: Innét nem volt semmiféle lárma !) Nem a képviselő úrra célzok, hanem a t. túloldal jobbszárnyára, azonkívül a fajvédő-pártra. Ennek lármája, nem különben a katonai klikk lármája okozta, hogy ezt a szerződést nem kötöttük meg. Ha Eckhardt t. képviselőtársam felolvasott egy hosszú listát arról, hogy hány öngyilkosság történt, ezt a listát én hatványozottabb mértékben tudnám idehozni, a nyomor, a kétségbeesés számadatait felsorolva. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy az Oroszországgal kötendő szerződés ezeken az állapotokon gyökeresen segitett volna, de hogy a magyar mezőgazdasági gépgyártás, a malomipar,^ a butorasztalosság és általában a magyar ipar óriási eredményt várt ettől a szerződéstől, az kétségen felül áll. Tartozom kijelenteni, hogy a mezőgazdasági érdekeltség is joggal várhatja azt, hogy ennek a szerződésnek megkötése után a petróleum, a benzin és mindazok a termékek, amik ebből származnak, mint a kocsikenőcs stb. lényegesen olcsóbban kerülnek forgalomba, mint ma. Jelszavakkal azonban ilyen dolgot megcsinálni nem lehet. Az a körülmény, hogy jelszavak után megyünk, az a körülmény, hogy sokkal később látjuk meg azokat az eseményeket, amelyek bekövetkeznek, okozta nagyrészt mai külpolitikai izoláltságunkat. Azt, amit Eckhardt t. képviselőtársam mondott, hogy igyekezzünk a bennünket környező államokkal a nagyentente megkerülésével, illetve velük közvetlenül tárgyalni, mi szociáldemokraták már évek óta hangoztatjuk és mindannyiszor azt mondották reánk, hogy hazaárulók vagyunk, hogy ilyeneket követelünk. Nagyon örülök, hogy ez a belátás oda is bejutott, csakhogy ez a belátás későn került oda, hiszen ennek sokkal előbb kellett volna megtörténnie. Mondom, az Oroszországgal meg nem kötött kereskedelmi szerződés hátrányait érezzük ma. Ez intő példa legyen arra, hogy a jövőben ne induljunk jelszavak után, amikor érdekeinket kell védeni, hanem tanuljunk Európa államaitól abban a tekintetben is, hogy azok szerződéseket elsősorban és kizárólag gazdasági érdekeik figyelembevételével kötnek. Erre példa Lengyelország, amikor Romániával köt szerződést, erre példa Olaszország, amikor Romániával állapodik meg, holott az adriai kérdésben óriási ellentétek vannak a két állam között. Erre példa a konzervatív Anglia, amely Oroszországgal köt kereskedelmi szerződést, példa Németország, mely ugyancsak Oroszországgal köt szerződést, de tudnék még egy T féltucat példát előhozni. E példák után indulva, igyekezzünk a bennünket környező államokkal megállapodni, ezeknek a megállapodásoknak azonban az az alapja, hogy Magyarország igyekezzék átalakulni demokratikus állammá, mert egyenes emberek nem szivesén fogadnak be púposokat barátjaiknak. A mi diplomáciánk — hogy ugy mondjam — meddőségéről, sokat lehetne beszélni. Meg kell azonban említenem valamit, ami még a mai napig is fennáll és amit eddig semmiféle diplomáciai mesterkedéssel elhomályositani nem lehetett. Végtelenül örülök annak, hogy a honvédelmi minister ur itt van, s igy elmondhatom azt a külpolitikai kiruccanást, amelyet a minister ur megengedett magának. Eckhardt t. képviselőtársam délelőtt azt mondotta, hogy igyekezzünk a bennünket környező államokkal barátságos megegyezésre jutni. Tudtommal a ministerelnök ur is ezt hangoztatja, sőt amikor Beck Lajos t. képviselőtársam interpellációjára felelt, meg is mondotta, hogy igyekszik egyrészt Nincsicscsel, Jugoszlávia külügyministerével tárgyalni, másrészt igyekszik a cseh kormánnyal barátságos
