Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.

Ülésnapok - 1922-540

76 A nemzetgyűlés 540. ülése 1926. évi április hó 28-án, szerdán. 48'5 millió aranykoronáival kevesebb, mint amennyi erre a tárcára esnék. Azt hiszem, ez megnyugltathat minden entente-államot, megnyúlta that j környező utódállamokat, csak minket nem. Annak ellenére, hogy kicsi a hadseregünk, minden oldalról vádlóinak bennünket, pedig- a költségvetési adatok mindennél jobban igazolják, hogy még 35 ezer főben megállapított hadseregünkben is hiány van. Kevesebb volt még a kiadás a kormanysagfnal, dacára annak a vitéziszék és a' koronaőrség kiadásait is hozzászámitottam, 3 millió koïonával. Ez azonban az országra nem jelent nagyobb előnyt, mert a király a civillistájából legalább három milliót a magyarországi szegényeknek adott. Most rátérek arra a ministeri tárcára, amelynek fejlődésével, haladásával szociáldemokrata igen t. képviselőtál"saim, uzt hiszem, nem lesznek megelégedve. A belügyi tárcánál t, i. 128%-kai nagyobb a kiadás, mint amenynyinek adó fizet ők épességűnk aránya szerint kellene lenni. (Kabók Lajos: Mert az ország tele van csendőrrel, rendőrrel!) Az emelkedés itt 40 millió aranykorona. Már maguk ezek a számok mutatják a minister ur hivatottságát. (ügy van! Ugy van! a jobboldalon. — Kabók Lajos: No, nem épen!) Ha ön méltányolná a csendőrség és rendőrség kiépítését és ha látná á 'honvédelmi tárca javadalmának százalékokban kifejezésre jutó nagy visszaesését, ön is azt mondaná, hogy — Rakovszky Iván bár fondorlatos politikus, de mint közigazgatási ember annyira kiváló, hog*y a foelügyministeri székben ily nagly közigazgatási keszéltségü államférfiú még nem ült. (Élénk helyeslés a jobboldalon. — Kabók Lajos: Én még nem szóltam semmit! Ezt Strausz mondotta, nem én!) Amit ő politikai fondorlattal, a maga nagy koncepciójával saját hatalmának alátámasztására tervez, azt én észrevettem s a szociáldemokrata párt ezt nem nehezményezte, pedig sokkal jobban tette volna, mint hogy itt a frankügyet kitapossa, amikor az már á bíróságnál van. A belügyi tárca általános vitájában az igen t. minister ur előrebocsátotta azt, hogy vannak kritikai elmék, amelyek egyáltalán nem tudnak alkotni, nem tudnak teremteni és amelyek szinte arra vannak kárhoztatva, hogy csak kritizáljanak. A teremtők mind ott ülnek az ő pártjában, s mi, akik itt ezen az oldalon ülünk, nem vagyunk teremtők, a minister ur szerint meddő munkásai vagyunk a parlamentnek. A minister urnák erre a kijelentésére bátor vagyok megjegyezni, (Csontos Imre: Mi nem mernénk igy dicsérni a minister urat!) hogy a kritika, ha tárgyilagos, ha nem is mindig helyénvaló, a kormányzatban a tervek keresztülvitelét, de már a cselekedeteket is tökéletesiti és ez a tökéletesítés is termelő, alkotó munka, sőt nehezebb munka, mint egyszerűen produkálni bizonyos cselekedeteket, bizonyos intézkedéseket. A minister ur most életre akarja hívni egy nagy terv megvalósítását, amely arra irányul, hogy a községek részére központi beruházási alapot létesit kölcsönből, pótadókból. Talán nem kell fejtegetnem az igen t. Nemzetgyűlés előtt, hogy ily központositott alap létesitését egyik község sem venné örömmel, mert hiszen ez tulajdonkénen az autonómiába ütközik, hogy reá diktálja a kormány a községekre, hol vegyék a szükséges kölcsönöket. Mi azonban, akik ezen az oldalon ülünk, nagyon átlátunk mindent, különösen azt, ha egy minister a maga hatalmának idejét akarja alátámasztani. A minister ur terve ilyen célt szolgál. Erre a tervre kénytelenek vagyunk kijelenteni, hogy a minister ur azt ezen a nemzetgyűlésen keresztül nem viszi. Ha egy központi községi beruházási alap létesülne, vájjon ki engedélyezné a kölcsönt? A kormány! Melyik község kapna kölcsönt, különösen iskolákra, orvosi lakra? (Erdélyi Aladár: Mind az ellenzék kapná meg, ez a bajunk!) És más községi épületekre? Bizonyosan nem az ezen az oldalon ülő képviselők községei. (Gaal Gaston: Fizetni azonban valamennyi fizetne! Őrült egy idea!) Ki ellenőrizné s kikezelné ezt a központositott nagy vagyont? (Gaal Gaston: Akik az eddigit is ellenőrzik!) Teremtődnék újra egy bürokrácia, (Gaal Gaston: Ez a fő, nem a többi!) Azzal végzem nehézniényemnek ezt a részét, hogy átlátunk Rakovszky Iván igen t. minister urnák fondorlatos tervén és ennek megakadályozására mindent megteszünk, habár a községeknek, még pedig nemcsak kerületünk községeinek, hanem minden községnek fejlesztése szivünkhöz, leikünkhöz hozzá van nőve és azért mi harcolunk, mert ennek az ellenzéknek, amelyhez én, mint pártonkívüli is közel állok, programúiban a községek fejlesztése elsőrendű törekvése. A belügyi tárcával általában végeztem is. Most itt van a külügyi tárca. Itt egy monstrumszázalék jelentkezik. A költség az 1914/15. évi előirányzathoz képest a javadalom 300%-kai emelkedik. Nem volt külügyi tárcánk ezelőtt, de mégis nagyon soknak találom a javadalmat. Ez az emelkedés a külképviselet nagy díjazásával kapcsolatos, de meg ugy látom, hogy a külügyi tárcánál nem is takarékoskodnak nagyon. Ott valami kiváltságos igényeket támasztanak^ az állammal szemben. A tisztviselőket illetőleg ma olvasom a címadományozások lehetőségét. (Forster Elek: Nem kerül pénzbe!) Az pénzbe kerül. A mai időben senkinek sem kell csupán a cím, mert az aki csak a címért áhítozik, nem lehet dolgos tisztviselő. Szóval én sokallom ezen tárca költségeit. Szeretnék itt kitérni az amerikai külképviseletekre. Szeretném felolvasni azt a levelet, de sajnálom, otthon hagytam, melyben honfitársaim panaszkodnak amiatt, hogyan bánnak ott a hozzájuk tanácsért és segitségért fordulókkal. Az is megesik, hogy elmennek az elszakított területek konzulátusához, mert ott meghallgatják őket. Eleinte az elszakadt részről való és Amerikában lakó magyarok is elmentek a mi konzulátusunkhoz, de mert itt ridegen fog'adták őket. elmentek az elcsatolt területek konzulátusaihoz. Ott mindent megtettek nekik, mint a legjobb testvért fogadták. Ez arra inditotta a mi kivándorlóinkat hogy szintén kövessék az elszakított területről való véreinket. E tekintetben orvoslást várok. A bevételek a külügyi tárcánál 2-3 milliót mutatnak. Ez azt igazolja, hogy azok a magyar testvéreink, akik oda valamiért fordulnak, magas illetékeket fizetnek. Tudjuk nagyon jól. hogy a munkásokat és másokat, akik kimennek Amerikába vagy általában a külföldre, legtöbbnyire nem a szórakozási vágy viszi ki, hanem jobb életet, jobb kereseti viszonyokat és szebb jövőt keresnek. Épen ezért az illetékek mértékének megállapitását nem lehet financiális szempontok alá vonni. Magam is beszélhetnék kitüntetésemnek illetékéről. Kitüntetésemet grátisz, a pápai rendjel díjának teljes elengedésével kaptam Őszentségétől és minden államra, különösen Magyarországra nézve szinte kötelező, hogy amit Őszentsége elhatároz, enpek vonatkozásait a kormány is